BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként

Astra Hungary FC

Az Astra HFC alapítási éve hivatalos 2011, mint ahogy az is egyértelmű, hogy az akkor megalakult új sportszervezet, a 2010-2011-es szezonban NB I-es bronzérmet szerzett Taksony SE indulási jogát átvéve született meg.

Ha, azonban a „teljes igazságot” kutatjuk, még mélyebbre kell ásni, a Dombó Jánoshoz kötődő női csapat(ok) történetében. Ebből a megközelítésben az Astra története még az 1999-ben bajnoki bronzérmes, 2004-ben Magyar Kupa-döntős Íris SC-hez nyúlik vissza.

A 2004-es – akkor még Virág Iván által irányított – kupadöntősök között (Oláh – Sidlovszky, Nagy Mariann, Balló, Nánási – Bozsó, Tóth Ágnes, Kovacseva, Korcsogh – Jándiné, Divinyi) jó néhányan tagjai voltak később, a már Dombó János által edzett csapatnak, amely azután Íris-Inárcs, majd Íris-Olimpia néven kereste a helyét a hazai női futball asztala körül.

A 2008-ban, a másodosztályban újjá alakuló klubnak a Taksony SE kínált stabil otthont – a következi nyári feljutás óta a csapat megszakítás nélkül a magyar élvonal tagja. Az első szezonban még „csak” negyedik lettek Szabó Boglárkáék, de a következő idényben – még a Taksony SE keretein belül – szerzett bronzérem, már a sikerek kezdetét jelentette.

Ez, a 2011-2014-es időszak számít a nagypályás bajnokságban az Astra legsikeresebb korszakának. Dombó János csapata (a teljesség igénye nélkül: Kovács Klaudia, Megyes Ágnes, Molnár Judit, Jakab Kata, Pincze Gabriella, Benkő Mónika, Szekér Anita, Tóth Ágnes, Szabó Boglárka, Fogl Katalin, Godvár Katalin, Halászi Kinga, Vidács Krisztina, illetve a szakág legendái közül Dombai-Nagy Anett, Sebestyén Györgyi és Telek-Sümegi Éva) 2012-ben ismét bronzérmes, sőt 2013-ban és 2014-ben ezüstérmes lett a női labdarúgó NB I-ben.

A 2014-es – MTK Hungária elleni – bajnoki döntőben kevés hiányzott a meglepetéshez, az Astra-aranyhoz, így akár ezt is tarthatnánk a klub legnagyobb sikerének. De, van a dicsőségtáblán valódi aranyérem is, 2012-ben, a Magyar Kupa döntőjében, Balatonfüreden, 2–1-re nyert az Astra a WHC-Viktória FC ellen: a mindent eldöntő gólt, a 90. percben lőtte Dombai-Nagy Anett.

A már említett, 2014-es bajnoki döntő, kicsit az Astra hattyúdala is volt a nagypályás bajnokságban. Bár az NB I-es tagság soha nem került veszélybe, az érmes helyezéssel járó sikereket a futsalra és a nagypályára egyformán nagy hangsúlyt helyező klubnak azóta nem sikerült megismételni.

Az Astra Hungary Football Club női nagypályás csapatai

Felnőtt női csapat (Jet-Sol Liga)

U19-es csapat (U19, Kiemelt csoport)

U16-os csapat (U16 nagypálya, Keleti csoport)

U16-os csapat (U16 3/4 pálya, Közép-csoport)

U14-es csapat (BLSZ, regionális bajnokság)

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Ferencváros

A Hevesi Tamás által alapított Belvárosi Női Labdarúgó Clubnak (BNLC) köszönhetően, a Ferencváros név már ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.