BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Történelem óra / Adattár / Bajnokságaink / 1984-1990 / 1989-1990: Renova Spartacus SE

1989-1990: Renova Spartacus SE

Az 1989-1990-es bajnoki év tizenkét hónapjában sok minden alapjaiban változott meg Magyarországon – miért lett volna ez másként a női labdarúgó bajnokságban? Nem is arra gondolunk, hogy az első fordulókat még a Magyar Népköztársaságban, a szezon több mint a felét viszont már a Magyar Köztársaságban játszották a csapatok, hiszen a rendszerváltoztatás sűrű hetei, hónapjai főként a hirtelen bizonytalanná váló finanszírozásban éreztették elsősorban a hatásukat. Változott a bajnoki kiírás, három pont járt már a győzelemért, a magyar futball történetében először játszottak a ligarendszerű alapszakasz után „ráadást” a legjobbak, viharos szelek borzolták a kedélyeket a nyolcvanas évek legeredményesebb csapata, a Ferencvárosi László Kórház háza táján, és feltűntek a bajnokságban az első „légiósok” is – persze, ez sem ment simán.

A Népsport augusztus 12-i számában írt arról, hogy „A hét végén megkezdődik a küzdelem a női labdarúgó-bajnokságban. Tizenegy csapat küzd egymással. Változatlanul két csapatot indít a László Kórház és a Femina, egyet a Renova, az Eger, a Gyula, Székesfehérvár és Debrecen (Monostorpályi). Új színfolt, hogy Pécs és Szolnok is megjelenik a női bajnokságban. Pécsről a Dohánygyár nevét viselő együttes indul.”

Érdemes a hírt még egyszer átfutva, tüzetesebben is átnézni a névsort, és két fontos dologra érdemes is felhívni a figyelmet. Az első, hogy a magyar női futball történetében először rajtolt úgy bajnokság – és a későbbiekben is alig találunk rá példát – hogy az élvonalban több vidéki klub indított csapatot, mint ahány fővárosi. Még úgy is, ha a László és a Femina „fakóját” önálló entitásként kezeljük. A másik érdekesség – és ez jellemző volt az egész szezonra – hogy a korabeli sajtó felettébb „vegyesen” használta a csapatneveket. Az Észak-pesti ÁFÉSZ „kiszállása” után megbillent a Femina helyzete, és megmentőként – Virág Iván munkájának, kapcsolatainak köszönhetően – a Gábor József vezette (Gábor később a szövetség Női Bizottságának vezetője is lett – DA) Tipográfiát sikerült megnyerni. A csapat neve a forrásokban szerepel Feminaként, „csak” Tipográfiaként, és – alkalmasint ez a leghelyesebb – Tipográfia-Feminaként is.

Tóth "Jucus" (Femina, balra) és Sípos Erzsi (Renova) harca a labdáért a Ganz Mávag pályán

A debreceni bázison alakult, mérkőzései többségét is a civisvárosban játszó, de székhelyében, nevében Monostorpályihoz kötődő csapatról az előző év kapcsán esett már szó. Faragó Tamásnéék az 1989-1990-es szezonra már Debreceni Amazonok SE néven neveztek – ennek ellenére, gyakran felbukkan még a Monostorpályi név is.

Az új csapatok közül a Népsport beharangozójában is említett „Szolnok” Tiszaliget SE-ként szerepelt a bajnokságban, (a klub neve 1992-ben Szolnoki TE-re változott) és a kilencvenes évek elején olyan játékosok tűntek fel Árvai István csapatában, mint Pádár Anita, Lévai Andrea, vagy a szintén hamar a fővárosba került, a később Szegedről a válogatottba került Márki Andrea, a Feminával bajnokságot nyert Molnár Mariann – és a sor bizony még folytatható volna.

Pécsen – sok városhoz hasonlóan – a kispályás futball biztosította az alapokat. Ráadásul, nem is akármilyen 5+1-es csapata volt a pécsieknek, megnyerték az 1986-os Magyar Ifjúság Kupát, aminek a győztese Mexikóba, a világbajnokságra utazhatott. Elképzelhetjük, micsoda tét volt ez… (A 33 évvel ezelőtti sikercsapat tagja volt az a Ferencz Éva is, aki még most, a 2017-2018-as szezonban is lőtt gólt a pécsi NB II-es alakulatban.) Az évtized végén azután Góliás Róbert, női labdarúgásunk sokat emlegetett atyamestere utazott Pécsre, hogy a Dohánygyár igazgatójánál a nagypályás országos bajnokságban induló csapat támogatásáért, versenyeztetéséért lobbizzon. Sikerrel járt, a Hunyadi Tibor által vezetett lányok esélyt kaptak az indulásra – és éltek is vele. A bemutatkozó év 7. helye már mutatta, hogy a csapat meg tud kapaszkodni a legjobbak között és az akkor már Pécsi Fortuna SE néven, továbbra is a dohánygyár támogatásával működő csapat bejutott a Női Magyar Kupa első (1993) döntőjébe! A kilencvenes években Hunyadi Tibor csapata – olyan játékosokkal, mint Kiss Julianna, a Debrecenből érkezett kapus, azután az egyaránt pécsi Arnold Anita, Erdei Barbara, Rácz Mária, a később Horvátországban FIFA játékvezetőként működő Szittár Zsuzsanna, Török Ibolya, vagy Loj Zsuzsanna – első vidéki csapatként szerzett bajnoki érmet, miközben összesen öt kupadöntőben (3 MK-finálé, 2 Szuperkupa-mérkőzés) léphetett pályára: 1995-ben és 1997-ben nyerni is tudott.

Változott a bajnokság lebonyolítási rendszere is. A kiírás szerint a tizenegy csapat két teljes kört játszott, majd a legjobb négy került be a rájátszásba. Ebből azonban végül „hivatalosan” csak 18-18 meccses alapszakasz lett, mert Székesfehérváron kiürült a kassza, és a Postás – annak ellenére, hogy a korábbi évekhez képest kiemelkedően szerepelt, az őszi szezont a „szentháromság” mögött, a negyedik helyen zárta – a tavaszi szezontól visszalépett, eredményeit törölni kellett. Pedig, az akkorra a Renovához igazolt, a szezon egyik legjobbjának bizonyult Fülöp Beátát ugyan elvesztette az egykori NB I-es partjelző, Lovasi László által irányított Postás, de a kapus Bauer Istvánné, Hajas Ágnes, és a „szombathelyi különítmény”, Markó Edina, Némethné Magdi, Szemes Krisztina és Horváth Klára a fehérvári társakkal olyan jó csapatot alkotott, hogy az őszi idény végén, a maroshegyi, régi Ikarus-pályán, 1-0-ra megverte a László Kórházat!

Az alapszakaszt végül a Renova és a László Kórház I fejezte be a tabella tetején, három ponttal megelőzve a Tipográfia-Feminát. A rájátszást viszont a Renova kezdte egypontos hátránnyal, mert a kiírás szerint a legjobb négy közé jutott csapatok csak egymás elleni eredményeiket vitték magukkal a folytatásba. Ha roppant sarkos fogalmazásnak is tűnik, bizony igaz: a bajnoki címről a „szentháromság” egymás elleni meccsei döntöttek, a többi csak „kísérőprogram” volt. Persze, a szövetség arról nem tehetett, hogy a rájátszás rajtja előtt az egriek telefonon lemondták a folytatást.

A rájátszásban – miközben a mind a négy mérkőzését elveszítő László Kórház I összecsuklott, mint a colstok – a Renova szerepelt legjobban. A Bencsik László és Lipták Sándor által edzett csapat a hajrá első három meccsét megnyerte, és csak akkor kapott ki a Feminától, amikor az aranyérem már Bárfyék nyakában lógott.

A ráadásból különösen a László Kórház I elleni két meccs emlékezetes. Június elején, a Hegedűs – Horváth R. (Horváth K.), Szegediné (Csáti), Matskássyné, Jankó – Nagyabonyi, Nagy T., Bárfy – Oláh, Fülöp, Keresztes (Sipos) összeállításban játszó Renova a triplázó, a rájátszás legjobbjává is választott Oláh Eszter (elnyerte a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat és a Tipográfia Testedző Egyesület kupáját, valamint 2500 forintos pénzjutalmát – ilyen is volt akkor) vezérletével 5-3-ra legyőzte a ferencvárosiakat, majd egy héttel később bevitte a „kegyelemdöfést” is.

A László pályáján, a Vágóhíd utcai „San Siróban” 5-0-ra a Hegedűs – Jankó. Nagyabonyi, Matskássyné, Szegediné – Nagy T., Horváth R. (Csáti), Bárfy (Sípos), Keresztes – Oláh (Balogh), Fülöp összeállításban játszó Renova, és megnyerte a bajnoki címet. Az utolsó fordulóban már a Tipográfia-Femina elleni vereség is belefért…

Hogy milyen csapat volt az 1990-es bajnok, Bencsik László Renovája? Azt túl egyszerű volna válaszolni, hogy nagyon jó, olyan korszakos legendákkal, mint Bárfy Ágnes, Szegediné Lojd Zsuzsa, vagy Matskássyné Boda Mária, illetve olyan fiatal ászokkal, mint a korábbi gólkirály, Kern Edit örökébe lépő Nagy Tünde és Fülöp Beáta.

Pontosabb feleletet ad, ha az 1990. március 1-e óta már Nemzeti (nép)Sportnak nevezett sportnapilapot hívjuk ismét segítségül. Az újság április 26-i száma számolt be arról, hogy „hazaérkezett Várnából a nemzetközi női labdarúgó- tornáról a Renova. Franciaország, Kína és az Egyesült Államok nemzeti válogatottjaival került egy csoportba, míg a másik ágon Kanada, a Szovjetunió, egy olasz tartományi válogatott és a házigazda „Grand Hotel Várna” csapata játszott egymás ellen. Eredmények a Renova szempontjából: Franciaország 0-3, USA 1-3, Kína 1-1. Olasz tartományi válogatott 12–0. Bár a magyar csapat a hetedik helyet szerezte meg, a torna legszínvonalasabb mérkőzésének a Kína–Renova (Kína lett a későbbi győztes) összecsapást minősítették a szakemberek. A külföldi csapatok szakvezetői és az újságírók a torna legjobb játékosának Nagy Tündét választották.”

Csak, hogy jól értse mindenki: ez nagyjából olyan, mintha most a magyar bajnokjelölt kiutazna az Egyesült Államokba a SheBelieves Cupra, és ott pariban lenne a világ legerősebb válogatottaival.

Valamivel több, mint egy évvel a várnai, húsvéti torna után rendezte a FIFA Kínában, az I. Női Labdarúgó-világbajnokságot. Az aranyérmet az egyik „bulgáriai ellenfél”, az Egyesült Államok válogatottja nyerte el…

A Renova Spartacus SE bajnokcsapatának tagjai: Hegedűs Erzsébet, Téglási Eleonóra (kapusok) – Balogh Tímea, Bányai Éva, Bárfy Ágnes, Csáti Katalin, Fülöp Beáta, Hanol Tímea, Horváth Klára, Horváth Renáta, Jankó Zsuzsanna, Keresztes Zsuzsanna, Matskássy Imréné Boda Mária, Nagy Tünde, Nagyabonyi Ildikó, Oláh Eszter, Póczik Erzsébet, Ruzitska Ildikó, Sasvári Nikolett, Sipos Erzsébet, Szegediné Lojd Zsuzsanna. Edző: Bencsik László és Lipták Sándor.

A bejegyzés készítése során forrásként használtuk Mester Kata Olympia szakdolgozatát (Testnevelési Egyetem), valamint az Arcanum digitális médiatárat.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

1993-1994: Tüvati-László Kórház SC

Az előző, az 1992-1993-as szezonhoz kapcsolódó Szuperkupáért már az új bajnokság rajtja után, ’93 augusztus ...

2 hozzászólás

  1. avatar
    László Bencsik

    Csak egy kis kiegészítés ,nem Árvai István ,hanem Munkácsi József volt az edző ,Pisti volt a Sza .O .vezető! 

     

     

  2. avatar
    Szilágyi Liliána

    Elnézést a zavarásért, egy belga amatőr labdarúgó történész Fülöp Beátáról keres képet. Tudnának nekem emalben küldeni egyet?

    köszönöm

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.