BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A hazai utánpótlás / Gólgazdag meccsek a Kiemelt csoportokban
A győri Zsédely Réka öt gólt lőtt a kecskemétieknek

Gólgazdag meccsek a Kiemelt csoportokban

A Jet-Sol Liga mellett, a két Kiemelt csoportban is folytatódott a hétvégén a bajnokság. Az U19-es korosztályban három, az U16-ban két mérkőzést sikerül lejátszani. Ha egy szót keresünk, amely közös jellemzője a meccseknek, akkor az bizonyosan a „gólgazdag”.

Szombaton az ETO az MTK, a Videoton pedig a Kóka FNLA ellen nyert 5-1-re – ezen a két összecsapáson „spóroltak” leginkább a támadók. A másik véglet az MTK U19-es csapatának 30–0-s idegenbeli sikere, a DVTK ellen. Schumi Dorottya csapatában Vígh Klaudia szerezte a legtöbb gólt, tízet, de Dorner Dóra is nyolcig jutott, átvéve a vezetést a góllövőlistán.

Vasárnap az U16-os bajnokságban a Ferencváros – St. Mihály rangadóra került sor, az egységesebb, több jó játékossal rendelkező zöld-fehérek megérdemelten győztek, és ezzel tartják a hárompontos távolságot a listavezető ETO mögött, míg az idősebbek között az ETO FC Győr „tízköztével” győzte le a kecskemétieket. Utóbbi meccsen Zsédely Réka bizonyult a legeredményesebbnek, aki ötször talált be Papp Petra kapujába.

U19, Kiemelt csoport: Videoton FC – Kóka FNLA 5–1, DVTK – MTK Hungária 0–30, ETO FC Győr – Mercedes KLA 11–1.
U16 Kiemelt csoport: ETO FC Győr – MTK Hungária 5–1, Ferencváros – St. Mihály FC 5–2.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

A serdülőknél a Fradi és a St. Mihály is gólzáporral nyert

Három mérkőzést játszottak az országos utánpótlás bajnokságok Kiemelt csoportjaiban – ebből kettőn a Ferencváros lépett ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.