BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A hazai utánpótlás / Kaposvár és Nyíregyháza a két vadonatúj Kiemelt Képzési Központ
A kaposvári lányok is kiemelt finanszírozást kapnak nyártól

Kaposvár és Nyíregyháza a két vadonatúj Kiemelt Képzési Központ

A Magyar Labdarúgó-szövetség női szakágának vezetése értékelte és elbírálta a sportszervezetek utánpótlásának „Kiemelt Képzési Központ” státusára – illetve az ezzel járó, a TAO-támogatáson keresztüli magasabb finanszírozási lehetőségre – benyújtott pályázatokat, majd Csertői-Juhász Anita szakágvezető értesítette a döntésről a kandidálókat.
Az MLSZ Elnökségének korábbi határozata alapján, a szakág 20 Kiemelt Képzési Központot választhatott ki. 
Tekintettel arra, hogy több – huszonhárom – anyag érkezett a szövetséghez, az, hogy egy pályázat nem nyert, nem feltétlenül jelenti azt, hogy annak tartalma gyenge, a kandidáló pedig alkalmatlan lett volna.
Jól látható, hogy a bíráló két fontos szempontot érvényesített. Kiemelt Képzési Központ státust kaptak azok a sportszervezetek, vagy műhelyek, amelyek hosszabb ideje minőségi munkát végezve adják a korosztályos válogatottak bázisát, a Jet-Sol Liga, az élvonal (valamint az élvonalba igyekvő csapatok) közvetlen utánpótlását. 
A nyertes pályázatok másik részét azok a Fejlesztési Központok jelentik, ahol a hosszabb távú fejlesztés célja a „fehér foltok” eltüntetése, az eredményesen működő, felnőtt nagypályás csapatot is versenyeztető szakág kialakítása.
A regionális fejlesztés, a magyar női futball bázisának erősítése érdekében, a pályázatok elbírálása során előnyt élveznek a vidéki sportszervezetek.

A 2018-2019-es bajnoki év női Kiemelt Képzési Központjai: ETO FC Győr, SC Sopron, Viktória FC (Szombathely), Pápai ELC, Balatonfüredi FC, Veszprémi UFC, Siófoki Bányász, Kaposvári Rákóczi-BFLA, Magyar Labdarúgó Egylet (Pécs, PMFC), Ferencváros, MTK Hungária, Astra HFC, Kelen SC, Soroksár SC, Debreceni EAC (DLA), Diósgyőri VTK, FC Hatvan, Nyíregyháza Spartacus, Mercedes-Kecskeméti LA, St. Mihály FC (Szeged).

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Nem “kismiska” a St. Mihály FC

Az U19-es bajnokság Kiemelt csoportjában az a meccs a legizgalmasabb, amelyiket nem játszották le. Az ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.