Női futball
Kapcsolódó cikkek
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége 2012 őszén, egy ad hoc bizottságot kért fel, hogy készítse el, a stratégiai szakággá nyilvánított női labdarúgás fejlesztési programját. A grémium vezetője Török Gábor lett, aki, azóta is a hazai női futball vezetője. A „különbség” annyi, hogy közben a szövetség elnökségének is tagja lett, jelentősen növelve ezzel a szakág érdekérvényesítési lehetőségeit. Az éppen öt éve, 2013. március 12-én elfogadott, 77 pontos programról bátran mondhatjuk, új dimenzióba helyezte az 1970 óta létező magyar női labdarúgást.
– Két fontos mondatra emlékszem abból az időszakból. Az egyik, hogy „életem egyik legjobb döntése volt szerepet vállalni a női futballban”, a másik pedig, hogy „amit nem ismernek az emberek, azt nem is szerethetik”. Érvényesek ma is az akkori gondolatok?
+ Idővel mindig árnyaltabb lesz a kép, a tapasztalatok alkalmasak az illúziók elvesztésére, de kétségtelenül nagyon sokat lehetett tanulni ebből az öt évből. Amióta az elnökség tagja is lettem, még inkább alkalmam nyílt belelátni olyan dolgokba, amelyekről korábban legfeljebb véleményem lehetett, de pontos ismereteim nem.
– A 77 pontos program összeállításakor, talán a készítők sem gondolták, hogy a dokumentum ekkora támogatást kap az MLSZ vezetőitől, és ebből következően ilyen gyors, radikális változások kezdődnek. Nem lett ez végül csapda is? Arra gondolok, hogy vannak olyan változások, amelyek szabályozással, esetleg többletfinanszírozással gyorsan „kikényszeríthetők”. Ugyanakkor vannak olyanok folyamatok, amelyben az idő múlása nem kerülhető meg. Említek is ezek közül kettőt: a játékosok tudásának fejlődése, amely azért mégis csak életkorhoz, edzésszámhoz, közeghez is kötött, valamint a szemléletre, a korábban lenézett, vagy tudomásul sem vett női futballhoz való viszonyra.
+ Az első perctől kezdve abban hiszek, hogy erőszakkal, de még pénzzel sem lehet tartós, valódi változásokat elérni. A női focinak két dologra van igazán szüksége. Egyrészt arra, hogy azok, akiknek a döntésétől függ a sorsa, klubvezetők, szakemberek, szponzorok és szurkolók, kezdjenek el másként gondolkozni róla. Tudatos erőfeszítéssel és a szövetség vezetésének kitartó támogatásával jelentős változtatásokról döntöttünk az elmúlt években, kategóriákkal emeltük meg a női futball támogatását, a korábbinál sokkal több figyelmet irányítottunk a szakágra, de ezek az eredmények egyik pillanatról a másikra nem fogják átalakítani az emberek gondolkozását. Ebben csak az idő lehet segítségünkre, s én abban bízom, hogy lesz elég türelmünk kivárni, amíg a klubvezetőktől a szurkolókig egyre többen elkezdik megismerni és megszeretni a női futballt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy amit ma csinálunk, az valójában mesterséges megemelése a szakágnak, miközben sem az érdeklődés, sem a teljesítmény nem indokolja egyelőre ezt a szintet. Ez már át is vezet minket a másik előfeltételre: a szakmai munkára. A gondolkozás megváltoztatása mellett ez segíthet minket abban, hogy valóban legyen értelme azoknak a változásoknak, amelyeket az elmúlt öt évben megtettünk. A magasabb támogatás és a nagyobb figyelem segíthet abban, hogy könnyebb legyen jobban dolgozni, de ettől még a fejlesztés csak akkor lesz sikeres, ha azok, akiknek a döntésétől, a munkájától függ a játékosok nevelése, valóban jól dolgoznak.
– Ha, valamiféle listát készítenénk, melyik oldalon, mi állna a sor tetején? Mi az, amiben a legsikeresebb a program, és mi az, ahol a futballnak adóssága van a célokhoz, tervekhez képest?
+ A pozitív lista elejére két eredményt tennék. Egyrészt öt év alatt a női futball támogatása a kezdeti nullától eljutott oda, hogy ma már férfi klubok is azt láthatják, gazdaságilag is értelmezhető a női foci felkarolása. Másrészt a korábban szinte illegalitásban tevékenykedő szakág bekerült azon sportágak közé, amelyeknek a fontos mérkőzései folyamatosan követhetők a televízióban. A negatív listámon csak olyan dolgok szerepelnek, amelyekről az elején is tudtam, hogy sokáig ott lesznek: nagyon lassan változik a női foci megítélése és nagyon hosszú időre van szükség ahhoz, hogy egy fejlesztési program eredményei gólokban és pontokban is megmutatkozzanak. Aki azt gondolta, néhány év alatt attól automatikusan jobb lesz a női foci, hogy több a pénz és a figyelem, az nem érti, hogyan működik egy sportág fejlesztése.
– Nemrég a kezembe került az UEFA – a 2017-2018-as bajnoki évre vonatkozó – statisztikai összeállítása, amelyből az derül ki, hogy Magyarország talán az első ötben van a kontinensen, a női labdarúgásra fordított pénzösszeg tekintetében. Látható persze az is, hogy miközben a Jet-Sol Liga csapatainak költségvetése is sokszorosára, akár a korábbi tízszeresére is emelkedhetett, a ráfordítások többsége a szakág utánpótlását, mondjuk így, a leány labdarúgást, azaz a korosztályos válogatottakat, az utánpótlás versenyeztetését, a Bozsik programot, illetve a már több mint 25 000 regisztrált játékossal rendelkező Bozsik Intézményi Programot segíti. Ez megfelel a 77 pontos fejlesztési terv célkitűzéseinek?
+ Nagyon nehéz kérdés, mert például én folyamatosan attól tartok, hogy túl gyorsan haladunk, túl erőteljesen emeljük a női fociba áramló pénzeket, miközben – ahogy említettem – egyelőre sem az érdeklődés, sem a teljesítmény nem tart ezzel lépést. Mostanra szerintem elértük azt a szintet, amellyel európai összehasonlításban ezen a téren már versenyképesek lehetünk: innentől már az újabb előrelépéshez arra lesz szükség, hogy a női futball az eredményeivel vívjon ki kiemelt figyelmet és váljon piaci alapon is értelmezhető termékké.
– Érintettük már a Jet-Sol Ligát, a hazai női futball elitjét, és ezekhez a csapatokhoz kapcsolhatók az MLSZ Elnökségének mai döntései is.
+ Két fontos döntést kell kiemelnem, amelyek szerintem a támogatások terén lezárják az elmúlt öt év fejlődését, és ezáltál a pénzügyek terén elérjük azt a szintet, amiről az imént beszéltem. Az egyik döntés a női utánpótlás-nevelés támogatására vonatkozik: a női futball is bekerült a szövetség produktivitási rendszerébe, ami azt jelenti, hogy 2018-tól kezdve minden olyan klub, amely NB I-es vagy válogatott játékost nevelt, a játékos nála töltött éveinek arányában rendszeres, kiszámítható támogatáshoz jut. Ez az összeg a produktivitási lista élén található csapatoknál komoly összegeket jelent. A másik döntés a Jet-Sol Liga jövő évi bevételeihez kapcsolódik. Említettem, hogy 2013-ban, a reform elindulásakor az első osztályú csapatok semmilyen központi támogatásban nem részesültek, a bajnokságnak nem volt szponzora és média partnere sem. Azóta a bajnokság támogatójának, a közvetítési jogokat megvásároló televíziónak és a szövetségnek köszönhetően évről-évre nőttek az összegek. Jövőre egy újabb, nagyon jelentős emelésre kerül sor: a korábbi másfélszeresére növekszik a nyolc csapat között elosztható pénzösszeg. Ezzel egyértelműen kimondható lesz, hogy egy első osztályú női csapat stabilan, biztonságosan és gazdaságosan működtethető Magyarországon.
– Az Elnökség döntéseiből az látszik, még mindig csak az út közepén járunk, a fejlesztések időszakában, ahol nem az eredményesség az elsődleges.
+ Igen, erre utaltam már az előbb is. Tudom és látom, hogy sokan türelmetlenek, várják a kiugró eredményeket, de attól, mert nagyobb a támogatás és több a figyelem, ugyanazok a játékosok még nem fognak lényegesen jobban focizni. Ugyanazt mondom mindig, amióta elkezdtük a programot: a 2020-as évekig nem érdemes feltennünk azt a kérdést, hogy eredményesebb lett-e a magyar női futball. Addig azt kell néznünk, hogy eltűnnek-e a fehér foltok a térképről, hogy több-e a csapat és lényegesen több-e a fiatal játékos, akikből majd a jövő magyar női válogatottja valóban válogathat. Örömteli, amit a két utánpótlás válogatott kapcsán tapasztalunk, ott mintha már látszana valami fejlődés. Számomra a tavalyi év két meghatározó élménye az U17-es és az U19-es válogatottjaink egy-egy Európa-bajnoki selejtező mérkőzéséhez kapcsolódott: a norvégok és a skótok ellen olyan mérkőzéseket láttam, amelyeket évekkel korábban gólokkal veszítettünk volna el, most pedig mindkettőt megnyertük. Ha ezek a fiatal játékosok pár év múlva elkezdenek beépülni a felnőtt válogatottba, akkor méretődik majd meg a 2013-ban elindított fejlesztés értelme, és akkor kell elkezdenünk eredményességi célokról beszélni. Ami a mai felnőtt válogatottat illeti, ott szerintem értelmetlen irreális vágyakat megfogalmazni, és óva is intenék mindenkit attól, hogy a férfi futballra jellemző módon viselkedjen: a meccsek előtt ész nélkül bizakodjon, utána pedig szánalmas magyarázkodásba kezdjen. A mi helyünk egyelőre az európai középmezőnyben van, és a mostani világbajnoki selejtező-csoportunkban minden pontért keményen meg kell dolgoznunk, a papírforma vereségeket pedig tisztességgel el kell viselnünk. Kifejezetten örülök annak, hogy a szövetségi kapitány nem csinál ebből presztízskérdést, és nem a könnyebb utat keresi azzal, hogy nálunk hátrébb sorolt csapatok elleni könnyű győzelmekkel javítja a statisztikát, hanem pont ellenkezőleg, bátran vállalja az olyan meccseket, mint a mostani ciprusi tornán, ahol erősebb ellenfelek ellen próbál meg helytállni a csapattal. Többek között ezért is bízik benne a szövetség vezetése, mert az elvárásunk nem az, hogy legyőzze a jobb csapatokat, hanem az, hogy sok munkával, a fiatalok tudatos beépítésével, a válogatotton belüli verseny megteremtésével a mi csapatunkat tegye jobbá.
