A hét első négy napján, Lipóton folytatja a felkészülést a márciusi, hazai (Bük és Sopron) rendezésű elitkörre készülő U17-es válogatott. Schumi Dorottya 23 fős kerete, szerdán az ETO FC Győr ellen játszik mérkőzést. Az összetartásra meghívott keret: Pap Petra (Mercedes KLA), Terestyényi Anna (Kaposvári BFLA), Telek Vanda (Hódmezővásárhelyi FC) – ...
február, 2018
-
11 február
Anna Signeul lehet a finnek megmentője
Holtidény van a női futballunkban, bár egyre jobban közeledünk a tavaszi rajthoz – még két hét, és folytatódik a Jet-Sol Liga. De, ha már pauza, érdemes a „csöndet” is kihasználni: egy olyan szakemberre felhívni a figyelmet, akit az indokoltnál kevesebben ismernek, vagy éppen ismernek el Magyarországon. A svéd Anna Signeul ...
-
7 február
Magyarország, junior világbajnokok ellen is játszik a Ciprus Kupán
Változott a három hét múlva kezdődő Ciprus Kupa mezőnye – méghozzá, éppen a „magyar csoportban”. Trinidad és Tobago válogatottja mégsem utazik a szigetországba, így a tornát rendező cseh szövetségnek „üstöllést” helyettesről kellett gondoskodnia. Ez olyan jól sikerült, hogy igazi nagyágyúval bővült a mezőny, a Koreai NDK csapata veszi át az ...
-
7 február
Telkiben készül a márciusi elitkörre az U17-es válogatott
Kedden és szerdán Telkiben vesz részt felméréseken, összetartáson, a március végi, hazai rendezésű elitkörre készülő U17-es válogatott. Schumi Dorottya összesen 25 játékossal dolgozhat Telkiben – kiszemeltjei közül ezúttal Terestyényi Anna (Kaposvári BFLA), Pusztai Sára (Kóka FNLA), és Vachter Fanni (DVTK) hiányzik. Női U17-es válogatottunk, a hibátlan, kilenc pontos teljesítménnyel megnyert ...
-
6 február
Törökországban edzőtáboroznak a román válogatottak
Törökországi edzőtáborban készül fel tavaszi feladataira a román női labdarúgó válogatott. Mirel Albon ezúttal is számos magyar nemzetiségű játékost hívott a keretébe, élükön Gődér Brigittával, az ETO FC Győr kapitányával, aki a mi ligánkban futballozik is. De, a védő mellett Törökországban van a két „svéd”, Herczeg Andrea és Bartalis Barbara, ...
-
6 február
Tovább erősödtek az Allianz Frauen Bundesliga topcsapatai
Németországban – az Európa tengelyétől északabbra fekvő országok közül például Angliához és Hollandiához hasonlóan – a hétvégén már bajnoki mérkőzéseket játszottak a női élvonalban. Az Allianz Frauen Bundesligában két elmaradt találkozó pótlására került sor, a tabellán a Bajnokok Ligája-indulási jog miatt nagyon fontos második helyre ugró SC Freiburg 3-0-ra nyert ...
-
6 február
A Nemzeti Női Labdarúgó Akadémia létrehozását tervezi az MLSZ
A magyar női labdarúgás fejlesztési stratégiájának alapját adó, „77 pontos” programban leírtak szerint, szövetségi akadémia (Nemzeti Női Labdarúgó Akadémia) létrehozásával is segítené az MLSZ a szakág nemzetközi versenyképességének javítását, minőségi utánpótlás-képzését. A női szakág vezetői hétfőn, a szövetség székházában tájékoztatták a Jet-Sol Liga klubjainak képviselőit a Nemzeti Női Labdarúgó Akadémiával ...
-
3 február
Az UEFA, a 100 éves Dick, Kerr’s Ladies előtt tisztelgett
Látványos, hat méter széles, fém falidíszt avatott az UEFA a futball hajnalának egyik leghíresebb csapata, a Preston North End stadionjának falán. Bár az 1863-ban alapított, az angol liga születésénél is bábáskodó klub maga is megérdemel bármilyen elismerést, az ünneplés az éppen 100 évvel ezelőtt született, nemes egyszerűséggel a „világ legjobb ...
január, 2018
november, 2017
-
25 november
Roboghat Kijev felé, a VfL Wolfsburg
Pénteken „sorsolós” napja volt az UEFA-nak, amelyen mi természetesen elsősorban a korosztályos válogatottak tornáira fókuszáltunk, örültünk az U17-eseink nagy lehetőségének – de, hál’ Istennek, „érdekeltek vagyunk” a Bajnokok Ligájában is. Az UEFA Női Bajnokok Ligája, amelyben talpon van még Jakabfi Zsanett Wolfsburgja is, a legjobb nyolcnál jár. Nyonban rögtön két ...