BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A Simple Női Liga hírei / JSL14: MTK–DVTK harc lesz a döntőért?
Oliveira Markovics Győrben is bizonyította, hogy a liga egyik legjobb csatára (Fotó: ETO.hu)

JSL14: MTK–DVTK harc lesz a döntőért?

A Jet-Sol Liga alapszakaszának utolsó, 14. forduló előtt „99 százalékos” biztonsággal tudhattuk már, mely négy csapat küzd majd tovább a Felsőházban (Ferencváros, MTK Hungária, ETO FC Győr, DVTK), illetve melyik négy folytatja a bajnokságot az Alsóházban (Haladás-Viktória FC, Astra HFC, Kóka FNLA, Újpest FC). Amióta azonban a versenykiírás úgy rendelkezik, hogy a csapatok magukkal viszik a rájátszásba az alapszakaszban szerzett valamennyi pontjukat, minden meccsnek jelentősége van – de, legalábbis lehet.

Ezt a logikát követve, „hatpontos” mérkőzést játszott Győrben az ETO, és a tavasszal száguldó Diósgyőri VTK. Az őszi meccset – akkor Kazincbarcikán – az okosan futballozó ETO nyerte meg, ám a zöld-fehérek azóta „nyomokban tartalmaznak csak” valamit akkori önmagukból. A Diósgyőr most szervezettebben, lendületesebben futballozott, és, a szerencsével sem állt hadilábon – már, ha szerencsének nevezzük az ellenfél kapusának hibáit, vagy azt, hogy az ETO az első félidő hajrájához érve egy olyan szerelést követő szabálytalanság miatt került hátrányba, ami nem volt szabálytalan. A számok, a statisztika ugyanakkor makacs diszciplina: a DVTK tavaszi gólkülönbsége 20-0, ami a három győzelmet még értékesebbé teszi.

A Haladás-Viktória feladata nem csak az volt a Kóka-FNLA elleni meccsen, hogy begyűjtse a három pontot, Simon Attila csapata igyekezett elfelejteni az egy héttel korábbi miskolci vereséget, valamint önbizalmat szerezni a március 24-i – szintén miskolci – Női Magyar Kupa elődöntőre. A végeredmény, a 3-0-s győzelem azt mutatja, ez sikerült, és mindezt alátámasztja, hogy a szombathelyiek a mérkőzés nagyobb részében fölényben is futballoztak. Árnyalja ugyanakkor a képet, hogy Heike Manhart „csak” több mint egy órányi játék után, kapushibát (balszerencsét?) kihasználva szerzett előnyt és a Hali igazából a hajrá tíz percében (Manhart 82., Siklér 86.) biztosította be győzelmét.

Izgalmas kettősség jellemzi a Ferencvárost. Abban mindenki egyetért, hogy a hazai klubok közül a Fradié a legbiztosabb háttér, mint ahogy az is „többségi álláspont”, hogy a legerősebb játékosállomány is a zöld-fehéreké. Ennek megfelelően, szépen masíroznak Fenyvesi Evelinék a bajnokságban, de a meccsek jó részét „csikorgósan” nyerik. Az Astra ellen, Diószegi Fanninak, a 45. percben kapura küldött – alkalmasint védhető – lövésével előnyhöz jutott a listavezető, de a henger igazából akkor melegedett csak be, amikor a délszláv csatárpáros, Szladja Bulatovics és Allegra Poljak pályára lépett az utolsó 25 percre.

Az Újpest és az MTK Hungária a márciusi tél miatt szerdára halasztotta mérkőzését, a két csapat inkább edzőpálya világításnak megfelelő fényviszonyok között, a Tábor utcai sportközpont műfüvén találkozott. A meccset, a szezon előtt igazolt Lauren Berman két góljának és gólpasszának is köszönhetően, az alapszakaszt a 2. helyen záró, a DVTK-t három pont előnnyel megelőző bajnokcsapat nyerte meg 5-0-ra – tulajdonképpen simán. Nem mond ennek ellent, hogy mind Oroszi Sándor, az Újpest edzője, mind Kiss Fanni csapatkapitány azt mondta a meccs után, elégedettek. Igazuk van, a sok fiatallal felálló Újpest talán most játszott a legjobban. Ismét használva az ETO kapcsán írt fordulatot: ez az Újpest „nyomokban” már tartalmazta a jövőt, a csapatot.

Alapszakasz, 14. forduló.
ETO FC Győr – Diósgyőri VTK 0-5 (0-2)
Ferencváros – Astra HFC 3-0 (1-0)
Haladás-Viktória FC – Kóka FNLA 3-0 (0-0)
Újpest FC – MTK Hungária FC 0-5 (0-2)

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Podcast próba

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.