BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Válogatottaink / Hírek / Finnországba utazik az U16-os válogatott
A szombathelyi Fördős Trixi harmadik szezonját kezdi majd a korosztályos válogatottban (Fotó: mlsz.hu)

Finnországba utazik az U16-os válogatott

Az UEFA azzal is segíti a tagországok leány U17-es válogatottak minél sikeresebb szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkben, hogy a kontinens-bajnokságot megelőző tavaszi szezonban Fejlesztési Tornákat rendez az U16-os korosztály számára.

A mieink május 15-e és 19-e között a finnországi Eerikkiläben játszanak majd három mérkőzést, kedden Lengyelország, csütörtökön Finnország, szombaton pedig Ukrajna ellen. (Érdekes egyébként, hogy az Eb-minitornák programja nem ennyire feszített, de talán ez is azt a célt szolgálja, minél többen kaphassanak játéklehetőséget.)

A Schumi Dorottya szövetségi edző által kijelölt keretben jó néhány olyan játékost találunk, aki már a tavaszi elitkörben is a csapat tagja volt. Mellettük, természetesen ott vannak az újak is, akik pedig a következő U17-es válogatott pillérei lehetnek.

Öröm, hogy a hagyományosan erős utánpótlás műhelyek (mint az ETO FC Győr, az MTK Hungária, a Kóka FNLA, vagy a Haladás-Viktória) mellett, az NB II erősségei közül a St. Mihály FC és a Videoton FC is „fel tud mutatni” a nemzetközi porondra szánt tehetségeket, sőt a Kiemelt Központok közül Debrecen, és Veszprém is büszkélkedhet kerettaggal – utóbbi, nem is eggyel.

A vasárnap este találkozó, majd hétfőn Finnországba utazó U16-os keret: Szabó Nikolett (DVSC-DLA), Halla Petra (Ferencvárosi TC) – kapusok. Fördős Beatrix (Haladás Viktória FC), Ott Eszter (Kóka FNLA), Németh Zsófia (Haladás Viktória FC), Pápai Emőke (MTK Hungária FC), Buzás Kata (Kóka FNLA), Maráz Mira (ETO FC Győr), Pálmai Eszter (VFC USE) – védők. Katona Vanda (Nyergesújfalu SE), Czellér Dorottya (MTK Hungária FC), Stefán Bernadett (MTK Hungária FC), Papp Luca (Kóka FNLA), Ploner Szandra (ETO FC Győr), Róth Rebeka (Kóka FNLA), Székely Zsuzsanna (Videoton FC) – középpályások. Csizmadia Zsófia (VFC USE), Nagy Vanessza (SKN St. Pölten), Török Lilla (St. Mihály FC), Mocsári Nikolett (St. Mihály FC) – támadók.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Negyedszer is a Ferencvárosé a Förch Női Magyar Kupa

"Minden idők" egyik legjobb hangulatú hazai női labdarúgó mérkőzésén, a Ferencváros nyerte meg a Förch ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.