Női futball
Kapcsolódó cikkek
Az elmúlt években, ha a női labdarúgásról, különösen annak hőskoráról tartottam előadást, soha nem mulasztottam el említeni, hogy az ősanyák nyomát Szegeden érdemes keresni. Korábbi civil munkámat végezve, régi újságokban bányászva, a Sporthírlap egyik 1912 (!) júliusi lapszámában találtam rá a hírre: „Női footballcsapat Szegeden: A Szegedi Testgyakorlók Köréé az érdem az első női footballcsapat megalakításáért. Brauswetter Boriska áll a sportoló leányok élén, akik a legkomolyabban veszik a football kultiválását.”
Néhány nappal ezelőtt viszont, Kozák Péter barátom, az ismert sport- és kultúrtörténész internetes oldalát, a Névpontot vizslatva szembesültem vele, hogy az első hazai női labdarúgókat Debrecenben érdemes keresnünk.
Péter, a fájdalmasan kemény életű Zsindelyné Tüdős Kláráról, a magyar divat nagyasszonyáról emlékezett meg.
Kákó – ahogy társai és barátai becézték – 1906-ban, mindössze 11 évesen, a nagyhírű Dóczy Gedeon Református Leányiskolában, osztálytársaiból először szervezett női labdarúgócsapatot! A „Dóczyt” egyébként alkalmasint minden magyar fiatal ismeri, Szabó Magda, egykori iskolájáról mintázta a „Matulát”, Abigél című regénye helyszínét.
A cikkhez Tüdös Klára egykori osztálytársa, dr. Kövendy Dénesné unokája posztolt hozzászólást. „Valóban, nagyanyám Dóczys visszaemlékezéseiben olvasható: Még azt is el kell mondanom, hogy IV. felsős korunkban Tüdős Klára (Kákó) vezetése alatt futballcsapatot szerveztünk. Nagy hévvel varrtuk a jelvényeket, s el is kezdtük a játékot az intézet alsó udvarán. Sajnos ilyetén szervezkedésünk nem találkozott Tili néni tetszésével és jóváhagyásával, s kénytelenek voltunk elállni a vállalkozástól.”
Tüdős Klára apai nagyapja, Tüdős János, magyar–latin szakos középiskolai tanár, a Debreceni Református Kollégium igazgatója volt, emlékét Móricz Zsigmond is megörökítette a Légy jó mindhalálig című regényében. Anyai nagyapját, Kálmánchey Móric jogászt, Debrecen leghíresebb ügyvédjeiként tartották nyilván, utóbb azonban feladta jogi karrierjét: ún. mezőrendőr-kapitányként helyezkedett el. A Tüdős és a Kálmánchey család a régi Debrecen legrégebbi református családjai közé tartozott, ifjabb Tüdős János és Kálmánchey Irén házasságából egy gyermek, Klára született. A kisleány gyakran töltötte az éjszakákat az alföldi pusztákon mezőrendőr nagyapjával, ahol Móric nagypapa csodálatos történeteket mesélt a csöppségnek. Visszaemlékezései szerint Klára e történeteken keresztül szerette meg a népművészetet, a magyar folklórt.
Tüdős Klára a nagyhírű, Dóczy Gedeonról elnevezett református leánynevelő intézet elvégzése után, svájci nevelőintézetben tanult tovább, majd egy évet Angliában töltött. Ottani tanulmányai befejezése után, 1914-ben pedig egy Magyarországon akkor teljesen ismeretlen labdajáték felszerelését hozta magával: a “badmintonét”. Ő volt az első magyar tollaslabdázó is.
Bár mindössze egy évet élt Albionban, az a tizenkét év egész életére nézve meghatározó volt.
„Kedveseim, a nő a szerelméhez önkéntelenül és szívesen alkalmazkodik. Az én szerelmem Anglia volt, s egy rövid idő alatt, amit ott tölthettem, úgy hozzáidomultam, hogy máig sem kopott le rólam egészen. … Sok mindent megtanultam az angoloktól, s nemcsak a nyelvüket. Mindenekelőtt és mindenekfelett az önfegyelmet, azt a híres self-controlt. Szeme közé nézni a bajnak, hallgatni fogat összeszorítva, s ha ütni kell, jól megnézni, hogy hova, úgyszintén, ha ugrani. Szóval fegyelmezni magam és nyitva tartani a szemem.” (Részlet Tüdős Klára visszaemlékezéséből)
Hazatérése után, Debrecenben, Bosznay Istvánnál rajzolni tanult, majd a budapesti Iparművészeti Iskolában Mihalitz Gyula növendéke lett (a Debreceni Első Takarékpénztár ösztöndíjasaként, 1915–1916-ban). Az Iparművészeti Iskolában tanulmányait a textil szakon kezdte meg, nemsokára azonban átirányították a grafika szakra. Klára különös leány volt: rajzolt, zenélt, Isadora Duncan táncművészete hatására egy időben táncosnőnek is készült, de könyvtárakban is sűrűn megfordult, ahol mindenekelőtt a magyarországi viseleteket tanulmányozta, sőt, a budapesti tudományegyetem néprajz szakán, Györffy István előadásait is nagy figyelemmel hallgatta.
A világháború éveiben a család tönkrement, az édesapa súlyosan megbetegedett, az egyetlen gyermek Klárát, mindenképpen férjhez kellett adni. A jelölt Szunyogh Rudolf erdélyi földbirtokos, honvédtisztként harcolt az I. világháborúban, de betegsége miatt leszerelték. Klára elkészítette első művét, saját esküvői ruháját: a ruha nagy sikert aratott, a házasság azonban már kevésbé… Az esküvő után a fiatal pár Érsemjénbe költözött, a trianoni országvesztés után azonban a 400 holdas birtok már nem volt a Magyar Királyság része. A fiatalasszony kisgyermekével és férjével Debrecenbe menekült, onnan a fővárosba költözött, végül Pomázon vettek egy kertes házat. Klára különböző állásokkal próbálkozott sikertelenül – a létbizonytalanság a házasságukat is tönkretette: férjével különéltek, majd hivatalosan is elváltak (1928-ban).
A két világháború közötti Magyarországon ismét divatba jött a magyaros öltözet, régebbi korok nemzeti viselete. Elmúlt korok ruháit természetesen nem lehetett lemásolni, ám a hagyományos népi formakincset – díszítő motívumként – szívesen viselték a középosztályhoz tartozó polgárok: urak és hölgyek egyaránt. A magyaros blúzok, rátétes táskák, zsinóros kosztümök – talán néha kicsit hivalkodó – viselete egy nemzeti érzésében megalázott, történeti múltjától, országrészeitől megfosztott kicsiny nemzet büszke öntudatát szolgálta. Klára egy operaházi estélyen, kényszerűségből, saját, régi népi textiljeiből új kosztümöt készített. A váratlan, hatalmas siker hatására népi ihletésű, magyaros ruhákat tervezett az 1925-től már az Operaház jelmezműhelyét és szabászatát is vezető asszony. De ő tervezte a legtöbb opera- és balett jelmezeit (néha a díszleteket is), amelyek közül Kodály Zoltán Háry János daljátéka (1926) a legismertebb.
Tüdős Klára már második férjével, borosjenői Zsindely Ferenc államtitkárral, évenként járt Erdélyben, általában nyaralásaikat töltötték a Székelyföldön. Klára itt ismerkedett meg a székely népművészettel, s itt ismerte fel, hogy a magyar falu számára milyen fontos lenne a háziipari gyapjúfeldolgozás. Székely népi motívumok felhasználásával magas színvonalú, művészi magyar háziipari szövetkezetek létrehozására törekedett, ezért bekapcsolódott a Paulini Béla által vezetett Gyöngyösbokréta mozgalomba, amely 1931-től paraszti tánc- és énekbemutatókat is szervezett. Klára boldogan tért vissza gyermekkori álmaihoz, újra tánccal is foglalkozhatott. Nemsokára Budapesten, a Belvárosban, a Kristóf téren felállította Pántlika Szalonját, amely 1937-től szinte idegenforgalmi látványossággá vált. Szalonjának népszerű „terméke“ lett az egyszerű, sujtásos férfidolmány (azaz a kismagyar) és a női népi hímzett ingblúz (azaz a kiskosztüm).
Tüdős Klára az 1940-es években az egyik legbefolyásosabb közéleti asszony lett: nemcsak a ruhái, a szalonja, de személyisége is „divatba jött“. A legismertebb filmcsillagok – elsősorban Szeleczky Zita – a szalonjában „ruházkodtak“, de szívesen mutatkoztak modelljeiben a Horthy család úrinőtagjai is. Klára asszony azonban nemcsak ruhákat tervezett, balettszövegkönyvet, színművet is írt (Gyöngy-kaláris; Nílusi legenda), saját forgatókönyve alapján filmet rendezett (Fény és árnyék, 1943-ban; tkp. ő volt az első magyar filmrendezőnő!). Zsindely Ferenccel együtt sokat tett az erdélyi kultúráért, erdélyi képzőművészeti kiállítást rendezett (a Nemzeti Szalonban, 1938-ban). Györffy István, élete végén, ismét felvette a kapcsolatot egykori (és első női) tanítványával. A néprajzprofesszor terve egy független, önálló alapszabállyal rendelkező népi kollégium volt. Klára asszony anyagi támogatása döntően befolyásolta a később Györffy Istvánról elnevezett kollégium megalakulását, sőt a kollégium német megszállás utáni átmentése is elsősorban a Zsindely házaspárnak köszönhető.
A második világháború utolsó éveiben, a Zsindely házaspár Istenhegyi úti villájában, közel száz zsidót, köztük több tucat gyermeket bújtatott. A mentésben együttműködött a svéd követséggel, utóbb több, közös búvóhelyet is létesítettek, amelyek idővel, a Svéd Vöröskereszt oltalma alá kerültek. Itt talált menedékre – többek között – Szakasits Klára három gyermekével; a családot Klára asszony később Darányi Kálmán volt miniszterelnök házában helyezte el, ahol a Bethesda református kórház ápolónőivel később anya- és csecsemőotthont rendezett be. A holokauszt idején tanúsított embermentéséért Zsindelyné Tüdős Klára posztumusz megkapta Izrael Államtól a Világ Igaza kitüntetést (Righteous Among The Nations, 2001-ben).
A második világháború után a Zsindely házaspár részt vett a magyarországi református közélet újraszervezésében, mindenekelőtt karitatív tevékenységbe fogtak: melegedőket, népkonyhákat szerveztek, Klára asszony ruhákat, terítőket, szőnyegeket varrt és hímzett. Istenhegyi otthonukban a megszállás idején felhalmozott konzerv- és tésztatartalékok a „felszabadulás“ után is jól jöttek: ahogy elajándékozták azokat a nélkülözőknek, nemsokára újabb és újabb adományokat szereztek be. Klára asszony rendkívüli leleménnyel még évekig segíteni tudta a rászorulókat, egyúttal Új Magyar Asszony címmel képes magazint is indított (Áprily Lajos szerkesztésével, 1948-ban), illetve bibliaiskolát is szervezett. A Zsindely házaspár nemsokára azonban otthona elhagyására kényszerült, hisz Zsindely Ferenc, mint a Kállay-kormány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere „fasiszta“ politikusnak számított (jóllehet 1944. március 22-én minden tisztéről lemondott, sőt maga is üldözötté vált).
Tüdős Klárát és férjét, Zsindely Ferencet 1951. június 4-én tizenkét évre (!) kitelepítették Balatonlellére. A házaspár minden értékét elvették, híres villájukat átadták a Magyar Református Nőszövetségnek, könyvgyűjteményük a Ráday Könyvtárba került. Klára asszony nem hagyhatta el új otthonát, így nem lehetett ott édesanyja halálos ágyánál és temetésén, elvették nyugdíjukat is, ám a hatalom rosszul számított. A mindenkin segítő, az egyszerű emberek körében már ikonikussá nőtt népszerű házaspárt sorra felkeresték azok, akiket egykoron Klára asszony és férje menekített, valamint azok, akiket már 1945 után segített. Zsindelyné Tüdős Klára baráti adományokból új gyülekezetet szervezett, idővel új otthonuk állandó találkozóhellyé, néma ellenállássá vált.
Zsindely Ferenc tizenkét év múlva, 1963. április 26-án hunyt el Budapesten, a Rókus Kórházban. Ugyanebben az évben, a minden vagyonától megfosztott Tüdős Klára egy kicsiny lakáshoz jutott Budapesten, a Schönherz Zoltán utcában. Nem sokkal később, veje is meghalt, s Tüdős Klára megpróbált új életet kezdeni leányánál, Juditnál, Ausztráliában. A mindenkin segítő, kitelepített, többszörösen is megalázott idős asszony azonban két év múlva visszatért – Budapestre. Még tizenöt évet élt, de súlyos betegen, fehér bottal közlekedve is, szinte minden idejét a budapesti Gyulai Pál utcai gyülekezetben töltötte, mint lelki gondozó segített a nála is elesettebbeken…
„Kedveseim, akik utánam beteszitek az ajtót! Pár kérésem volna Hozzátok! A szép ruhámat húzzátok rám, azt az ócska kis kartont, amely a Feri kedvence volt! Arra a csúnya asztalra, amelyre azt a kis fazekat teszik majd a hamvaimmal, tegyetek valami zöldet, hogy ne legyen olyan kellemetlen ránézni! Koszorút nem kérek, sem gyászjelentést… akinek koszorúzhatnékja volna, küldje az erre szánt pénzt a dunaalmási szeretetotthon javára. …Hamvvedremet tegyétek az öreg Zsindely sírba. Az öreg sírkőre, az uram neve alá csak annyit írjatok – és felesége, Tüdős Klára.
(Részlet Tüdős Klára végrendeletéből)
