BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Tanulmányok / Hazai szürkeállomány / A női labdarúgás 77 pontos fejlesztési programja (2013)

A női labdarúgás 77 pontos fejlesztési programja (2013)

A Csányi Sándor vezette MLSZ elnöksége – a szövetség elnökének javaslatára – 2012 őszén nyilvánította stratégiai területévé a női labdarúgást. Az MLSZ a fejlesztés előkészítésére – Török Gábor, a Női Bizottság vezetőjének irányításával – ad hoc bizottságot hozott létre, amelynek feladata a helyzetfelmérés és a program elkészítése volt. Az elnökség azután 2013 tavaszán fogadta a 77 pontos tervezetet, amely az azóta is folyó fejlesztések alapját képezi.

"Ennek a fejlesztési programnak az a célja, hogy megtörje a lefelé tartó spirált, hogy néhány ponton beavatkozva olyan változásokat indítson el, amelyek hatására az ördögi körökből angyali körök lesznek. Azt szeretnénk elérni,
hogy a női labdarúgás Magyarországon kivételből szabály legyen, hogy egyre több lány válassza magának ezt a sportot, hogy egyre színvonalasabbak legyenek a mérkőzések, s egyre több szurkoló ismerje fel a sportág szépségét"
– írta a program bevezetőjében Török Gábor.

Az MLSZ 77 pontos fejlesztési programja ITT OLVASHATÓ
IDE KATTINTVA érhető el a program angol nyelvű változata.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Nők bőrszegesben – a kezdetektől a nyolcvanas évekig

Nők bőrszegesben címmel, Kiss László tatai szociológus, a Futball és történet blog gazdája, szerkesztője publikált alapos ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.