BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A Simple Női Liga hírei / JSL6: A Ferencváros és az ETO ellépett a mezőnytől

JSL6: A Ferencváros és az ETO ellépett a mezőnytől

Két hazai és két vendéggyőzelem született a Jet-Sol Liga 6. fordulójában.
A legnagyobb érdeklődés természetesen a Ferencváros és az MTK Hungária összecsapását kísérte, amelyen a nyár elejei bajnoki döntő óta először találkozott a két csapat. A hazaiak kezdték jobban, legalábbis eredményesebben a meccset: a góllövőlista élén álló Szladja Bulatovics szűk félórányi játék után juttatta előnyhöz a zöld-fehéreket. Méry Rita azonban még a fordulás előtt egyenlíteni tudott, sőt a rutinos támadó, aki már az MTK első, 2005-ös bajnokcsapatának is tagja volt a 47. percben újabb gólt szerezve, fordított. A bajnok újabb győzelméhez azonban ez sem volt elég, a változatos mérkőzés hajrájában a Ferencváros Bulatovics újabb góljával, valamint Kocsán Petra találatával a maga javára fordította a meccset, és nyert.
Tartja a lépést a Ferencvárossal az ETO FC Győr, amely váratlanul nagy különbséggel győzte le az Astra HFC-t. Paula Ugarte találata adta meg a kezdőhangot a győrieknek, akik közül – az első NB I-es gólját szerző, 15 éves, Erdész Fanni mellett – Sipos Lilla énekelte a szólót: a bajnokság legeredményesebb magyar csatára három góllal tette fölényessé csapata győzelmét.
Szombathelyen, az újonc Diósgyőr, a találkozó 50. percében, Corina Olar találatával, valamint Olivera Markovics duplájával, már 3-0-ra is vezetett a felettébb indiszponált Haladás-Viktória ellen. A második félidőben Siklér és Manhart révén szépített ugyan a Viktória, de a DVTK – nagy meglepetésre – nyerni tudott a Király Sportlétesítményben. Tálosi Szabináék nagyon rosszul kezdték a szezont, az első hat mérkőzésből csak a nyitófordulóban, az Újpest ellen tudtak nyerni – igaz, a mezőnyből egyedüliként vettek el pontot a Ferencvárostól. Mindenesetre, hat forduló után 6. csak a Haladás-Viktória – „emberemlékezet óta” nem fordult ez elő a szombathelyi lányokkal.
A Kóka-FNLA 371 percnyi játék után szerezte meg első gólját a bajnokságban. Vidovenyecz Anna találatát azután Pusztai Sára megfejelte még eggyel – ez volt az Újpest elleni, sima győzelem receptje.




Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

JSL R6: A hajrában másodszor botlott a Ferencváros

A Jet-Sol Liga Felsőházának rájátszásában, nem sok nyitott kérdés maradt az utolsó fordulóra, miután az ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.