Idén megesett, ami az elmúlt 25 évben még egyszer sem: két győztese is van az Algarve-kupának! Bár, ha úgy vesszük, egy sincs…
A Portugáliára zúduló tekintélyes mennyiségű eső miatt nem lehetett ugyanis lejátszani a 2018-as kiírás Svédország–Hollandia döntőjét (mint ahogy a 7. helyért a Dél-Korea – Norvégia találkozót sem, úgyhogy itt hasonló a helyzet), amiatt pedig, mert a játékosoknak a hétvégi bajnoki forduló miatt vissza kell térniük klubcsapataikba, nincs mód a halasztásra.
A bronzmeccs viszont megvolt, és ennek a rendező luzitánok duplán örülhetnek. Egyrészt, mert komplettebb így a végjáték, másrészt – és nyilvánvalóan ez a lényeg – a házigazdák válogatottja 2-1-re megverte Ausztráliát és megszerezte a harmadik helyet. A lényeg persze a tétmeccseken, a vb-selejtezőkben van, és itt a portugálok jelentős hátrányba kerültek az olaszok és a belgák mögött, de ezt figyelembe véve is látványos, ahogy Cláudia Netoék fejlődnek – akár már ahhoz képest is, ahogy az Európa-bajnokság előtti playoffban épp, hogy legyűrték Romániát.
Az ötödik Kanada lett. A juharlevelesek 2-0-ra nyertek Japán ellen – a két csapat játékereje alapján, ez akár egy vb-elődöntő párosítása is lehetne, éppen ezért aligha boldog bármelyikük. Japánt talán kevesebbet látjuk a világbajnokságok között, mint az európai, és észak-amerikai csapatokat, de innen a „távolból” úgy tűnik, nehezen pótolják az első aranygenerációjuk, a 2011-es világbajnok csapat ászait.
A 9. a Dániát 1-1-es döntetlen után, tizenegyes-párbajban legyőző Izland – gondolom a dánok legalább annyira csalódottak, mint mondjuk a japánok. Négy meccset játszottak Portugáliában, kétszer remiztek Izlanddal, valamint kikaptak Japántól és Hollandiától. Nincs egy éve, hogy Eb-ezüstérmes lett a csapatuk, felfelé tekintettek, de ez kevés lesz ahhoz, hogy a svédek elé kerüljenek a selejtezőben.
A 11. hely Kínáé, az Oroszország elleni 2-1-es győzelemmel. Kína az évezred fordulóján még a világ egyik legjobb csapata volt, azóta Ázsia többi része és a világ faképnél hagyta. Kíváncsi leszek, tendencia lesz-e az olyan játékosok Kínába csábítása, mint Vero Boquete? Az oroszokat jól ismerjük, a legutóbbi találkozásunk fényében alkalmasint nem is meglepő, hogy szépen, lassan, szinte teljesen kicserélődik a csapatuk…