Női futball
A női labdarúgás történetének egyik legizgalmasabb szelete az angol Dick Kerr’s Ladies históriája. Ez volt az a csapat, amely száz évvel ezelőtt, az I. Világháború éveiben azért alakult, hogy a nők az élet – majd – minden területén bizonyíthassák, érnek annyit, mint a férfiak.
Ha a hadiüzemek gyártósoraiban a hölgyek a harcoló férjek, fivérek, apák helyére állhattak, miért ne tették volna ezt a futballpályán is? Azután, amikor az Everton stadionjában, a liverpooli Goodison Parkban 1920 Karácsonyán ötvenezer szurkoló tolongott, hogy láthassa Lily Parrt és társait, kiderült – jóval többről van itt szó, mint egyszerű „nőiszeszélyről”.
A Prestonban székelő Dick, Kerr és Társa vállalat az első Világháború előtti években a brit Királyi Vasutak és a városi közlekedési vállalatok egyik legjelesebb beszállítójának számított. A cég a keskeny nyomtávú pályákhoz készített alkatrészeket, de gyártott villamos kocsikat is. Amikor azután a nagy világégés kis híján elhamvasztotta Európát, az üzem is kénytelen volt „profilt váltani” és hadiüzemmé alakulni. A gépek mellett a férfiak helyét a nők foglalták el, akik közül – köszönhetően a századelő szüfrazsettjeinek és más feminista mozgalmainak, a nem sokkal korábban megkapott választójognak – egyre többen gondolták úgy, hogy a világ nem férfiakból és nőkből, hanem emberekből áll.
A Dick, Kerr és Társa dolgozói közül egy bizonyos Grace Sibbert, akinek a férje hadifogságban senyvedett például úgy gondolta, a futballt sem sajátíthatják ki maguknak a férfiak. Amolyan „férfiak a nők ellen” mérkőzést szervezett az üzem dolgozói számára, majd miután az amazonok váratlanul jól helytálltak, gondolt egy merészet.
Alfred Frankland, a gyár egyik tisztviselője segítségével azt eszelte ki, hogy a Dick, Kerr’s lányaiból szervezett futballcsapattal jótékonysági mérkőzéseket játszva gyűjt pénzt a sebesültek, rokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek számára. Alkalmasint maga sem gondolta, hogy ezzel végérvényesen kiszabadítja a szellemet a palackból!
A Dick, Kerr’s Ladies 1917 Karácsonyán mutatkozott be a nagyközönségnek: Sibbert és Frankland jótékonysági mérkőzést szervezett a háborús sebesültek javára. Frankland bátor ember lehetett, mert mai áron számolva mintegy másfélmillió forintért kibérelte a kor egyik legjobb stadionját, a szerencséjére „kéznél levő” Deepdale-t, Anglia első (természetesen férfi) bajnokcsapata, a Preston North End pályáját. Ha a meccs a kutyát sem érdekli, egész életében nyöghette volna az adósságot. Ám győzött! Tízezer néző váltott jegyet és látta, amint a Lily Parr vezette Dick, Kerr’s Ladies 4:0-ra megveri az Arundel Coulthard Foundryt.
A mérkőzésről tudósító Daily Post szerint: „A Dick, Kerr’s számára nem kellett sok, hogy megmutassa, kevésbé bénítja a lámpaláz, mint ellenfelét. Egyszerűen a játék minden elemében sokkal jobb volt vetélytársánál. Csatárai között akadt néhány, aki kifejezetten elismerésre méltóan bánik a labdával”.
A találkozó mintegy 200 fontot, mai áron számolva mintegy 15 millió forintot hozott a Moor Parkban lévő helyi kórházban lévő sebesült katonák ellátására. Ha meggondoljuk, hogy ez mintegy tízszerese volt a bérleti díjnak…
Frankland azonnal kibérelte további három mérkőzésre a Deepdale-t és hozzálátott egy olyan erős csapat építéséhez, amelyet hamarosan nem hivatalos angol válogatottként is emlegettek.
A lányok pedig futballoztak és gyűjtötték, gyűjtötték a pénzt.
A Dick, Kerr’s Ladies játszotta az egyik első „villanyfényes mérkőzést”, mégpedig Winston Churchill, a háborús ügyek minisztere külön engedélyével. Óriási légvédelmi fényszórók világították meg a pályát, Frankland pedig fehérre festette a barna bőrlabdát, hogy jobban lehessen látni.
Miután az első világháború utáni évekre Angliát már meghódította a Dick Kerr’s Ladies, Alfred Frankland egyetlen vonzó perspektívát kínálhatott csapatának a jövőre: a nemzetközi szereplést. Anglia legjobb női labdarúgó-csapata meg is hívta a Francia Nők Sportszövetsége válogatottját egy bemutató mérkőzés-sorozatra. A kiváló üzleti érzékkel bíró Frankland a jeles eseményre átkeresztelte a gárdát Dick, Kerr’s Válogatottra (D., K’s International Ladies), s új szerelést vett nekik. A fehér mez és a kék nadrág megegyezett az angol válogatott színösszeállításával. Ugyanakkor a franciák elleni meccseken a hölgyek mégis csak a hagyományos szerelésükben, a fekete-fehér csíkos mezben, és sapkában (!) léptek pályára.
A négy mérkőzésből álló sorozat a Deepdale-en kezdődött, 25 ezer néző előtt. A csapatkapitány, Alice Woods vezette Dick, Kerr’s nem lehetett feltartóztatni: 2:0-ra nyert. A következő találkozón, Stockportban 5:2-re győztek az angolok, majd a harmadik találkozón, a manchesteri Hyde Roadon a franciák megmutatták oroszlánkörmüket: 1:1-re végeztek. A meccs leglátványosabb jelenete a gólörömük volt: játékosuk – pontosan talpra érkezve – egy abban a korban még szokatlannak minősíthető előreszaltóval ünnepelt.
A negyedik és egyben utolsó találkozót Londonban, a Chelsea pályáján, a Stamford Bridge-en játszották. Ott szenvedte el a Dick Kerr’s Ladies nagyon ritka vereségeinek egyikét: hiába talált Florrie Redford a kapuba, a két gólt kapó gárda nem tudta ellensúlyozni, hogy Jennie Harris vállsérülése miatt a mérkőzés nagy részében tíz emberrel játszott.
A franciák elleni mérkőzések csak tovább növelték a Dick, Kerr’s Ladies amúgy sem csekély népszerűségét. Játékosai, elsősorban Lily Parr, a több mint 180 centi magas, még tinédzserkorú szélső, szinte hírességek lettek, rendszeresen szerepelve a lapok hírrovataiban.
A csapatot mindenki látni akarta.
1920 Karácsonyán, a Dick, Kerr’s Ladies talán leghíresebb mérkőzésén a prestoni hölgyek a liverpooli Goodison Parkban 53 ezer néző előtt verték meg 4:0-ra a St. Helens csapatát – azért „csak ilyen kevesen”, mert további 14 ezer jegyigénylő nem fért be a pályára. Harmincötezren látták őket az Old Traffordon, 25 ezren az Anfield Roadon, miközben 9:1-re tönkreverték a Rest of Britainnek nevezett, a „maradék” legjobbjaiból összeállított brit válogatottat. Sőt, nem csak Angliát hódították meg: a francia hölgyek elleni párizsi visszavágón 22 ezren szorongtak a lelátón, hogyan aztán sokan közülük öt perccel a mérkőzés vége előtt a gyepre nyomuljanak, 1:1-nél véget vetve a találkozónak.
Azok, akiknek nem tetszett a női labdarúgás fejlődése és népszerűsége, azzal érveltek, hogy „orvosi szempontból túl veszélyes” a sportág a hölgyek számára. A férfi futball népszerűségét, bevételeit féltő FA is beállt a sorba, mégpedig egy meglehetősen átlátszó kifogásba kapaszkodva: megkérdőjelezte a különböző jótékonysági alapok törvényességét. Sőt: 1921. december 5-én úgy döntött, minden női mérkőzést kitilt klubjainak pályájáról!
A Dick, Kerr’s ettől fogva rögbi stadionokban játszott, az FA tiltása sokkal nagyobb kárt okozott gyengébb vetélytársainál, mint a kiemelkedően legjobb női csapatnál. Mindazonáltal hamarosan a Dick, Kerr’s csillaga is halványulni kezdett, ám a hölgyekre még várt pályafutásuk legszebb és legsikeresebb túrája, Észak-Amerikában!
Pedig gondok kísérték a túrát. A megérkezés után derült ki, hogy a kanadai mérkőzéseket a szervezők – az angol FA nyomására – lemondták. S ezzel még nem szakadt vége a gondoknak. Az Egyesült Államokban kiderült, férfi csapatok ellen kell pályára lépni. Ráadásul e csapatokat elsősorban angol és skót bevándorlók alkották, olyanok, akik hazájukban, például, a Chelsea, a Blackpool, a Kilmarnock vagy a Mortin színeiben játszottak, sőt olyan ellenfél is akadt, aki nyolc évvel később, az 1930-as világbajnokságon az USA válogatottját erősítette.
Ám a Dick, Kerr’s lányai nem hagyták magukat. Kilenc meccsükből csak hármat veszítettek el, s még azokon is csak hatalmas harcban adták meg magukat. Pete Renzulli, a Paterson kapusa azt mesélte később: „1922-ben védtem ellenük. Országos bajnokok voltunk, de vért izzadtunk, hogy meg tudjuk verni őket.”
Az amerikai túra utáni években sok minden megváltozott. A Dick, Kerr and Co. Ltd English Electricre változtatta a nevét, s annyira nem kívánta támogatni a futballcsapatot, hogy még a névhasználatot is megtiltotta. 1926-ban elbocsátotta Alfred Franklandet, s megszüntetett minden kapcsolatot a csapattal. Franklandet azonban nem lehetett eltiporni, tovább vitte a Preston Ladies névre keresztelt csapatot. De, persze, azt követően is mindenki Dick, Kerr’s Ladiesnek hívta őket mindenki…
Természetesen játékosok jöttek és mentek, a klub még Alfred Frankland 1957-es halálát is túlélte, egészen 1965-ig létezett.
Lily Parr, minden bizonnyal a világ valaha volt legjobb női játékosa, 1951-ig játszott, több mint 900 gólt lőve a pályafutása során. Nem rossz egy szélsőtől!
