A FIFPro, a hivatásos futballisták nemzetközi szervezete, amely az utóbbi években partnerként tekint a női labdarúgás szereplőire is, harmadik alkalommal választja meg, az év (ezúttal 2017) legjobb tizenegyét, máshogy fogalmazva, az „Év csapatát”.
A magyar tagszervezet, a HLSZ által is segített szavazáson 45 európai ország, több mint 4100 élvonalbeli játékosa voksolt a maga csapatának összeállításával. A FIFPro a legtöbb szavazatot 55 játékost nevezte meg most, és a jövő héten, a nemzetközi nőnapon derül ki, kik alkotják az év csapatát.
Az 55 jelölt közé nyolc olyan játékos került be (Nilla Fischer, Wendie Renard, Marozsán Dzsenifer, Carli Lloyd, Marta, Alex Morgan, Ada Hegerberg és Eugenie Le Sommer), akik tavaly is az álomcsapat tagjai voltak. Erős egyébként a voksoláson az európai dominancia, mert amíg az Európa-bajnok Hollandiát hat játékos (Lieke Martens, Anouk Dekker, Daniëlle van de Donk, Jackie Groenen, Vivianne Miedema és Shanice van de Sanden) képviseli, addig például az amerikaiak közül sztár (Carli Lloyd és Alex Morgan) fért be – kevesebb, mint Olaszországból.
Minden ilyen ankét szimpátiaszavazás, amit nem szabad komolyan venni – ugyanakkor mégis jó jelen lenni, ott lenni. Tavaly volt a listán magyar női futballista, szinte biztos, hogy a Bajnokok Ligájában remeklő Jakabfi Zsanett számos „idegen” szavazatot is kapott.
Idén nincs az 55 között magyar.
Van viszont két román (Andreea Părăluță és Laura Rus), két lengyel (a kapus Katarzyna Kiedrzynek, valamint Zsani wolfsburgi klubtársa, Ewa Pajor), van horvát (Sandra Žigić), öt (!) spanyol, három olasz.
Aligha kell túl merész fantázia ahhoz, hogy a románok, a lengyelek, vagy a horvátok például fontosnak tartották, hogy a szavazatukkal a „táblára” segítsék országuk legjobbját.
Nekünk nem kellett volna a német bajnokunkat, vagy az osztrák gólkirályt?
Az 55-ös lista (a játékosok nemzetiségével és jelenlegi klubjával)
Kapusok
Katarzyna Kiedrzynek (lengyel, Paris Saint-Germain)
Hedvig Lindahl (svéd, Chelsea FC)
Sandra Paños (spanyol, FC Barcelona)
Andreea Părăluță (román, Atlético Madrid)
Almuth Schult (német, VfL Wolfsburg)
Védők
Millie Bright (angol, Chelsea FC)
Lucy Bronze (angol, Olympique Lyonnais)
Kadeisha Buchanan (kanadai, Olympique Lyonnais)
Anouk Dekker (holland, Montpellier)
Kristin Demann (német, FC Bayern München)
Nilla Fischer (svéd, VfL Wolfsburg)
Natalia Gaitán (kolumbiai, Valencia CF)
Stephanie Houghton (angol, Manchester City)
Tuija Hyyrynen (finn, Juventus FC)
Alanna Kennedy (ausztrál, Melbourne City FC)
Kumagai Szaki (japán, Olympique Lyonnais)
Ashley Lawrence (kanadai, Paris Saint-Germain)
Elena Linari (olasz, ACF Fiorentina FC)
Amel Majri (francia, Olympique Lyonnais)
Irene Paredes (spanyol, Paris Saint-Germain)
Babett Peter (német, VfL Wolfsburg)
Wendie Renard (francia, Olympique Lyonnais)
Ali Riley (újzélandi, FC Rosengård)
Line Røddik Hansen (dán, FC Barcelona)
Sandra Žigić (horvát, FF USV Jena)
Középpályások
Camille Abily (francia, Olympique Lyonnais)
Karen Carney (angol, Chelsea FC)
Sara Däbritz (német, FC Bayern München)
Daniëlle van de Donk (holland, Arsenal Ladies)
Jackie Groenen (holland, FFC Frankfurt)
Sara Björk Gunnarsdóttir (izlandi, VfL Wolfsburg)
Amandine Henry (francia, Olympique Lyonnais)
Carli Lloyd (amerikai, Sky Blue FC)
Victoria Losada (spanyol, FC Barcelona)
Marozsán Dzsenifer (német, Olympique Lyonnais)
Silvia Meseguer (spanyol, Atlético Madrid)
Alice Parisi (olasz, ACF Fiorentina FC)
Caroline Seger (svéd, FC Rosengård)
„Marta” Vieira da Silva (brazil, Orlando Pride)
Caroline Weir (skót, Liverpool FC)
Csatárok
Barbara Bonansea (olasz, Juventus FC)
Deyna Castellanos (venezuelai, Florida State University)
Pernille Harder (dán, VfL Wolfsburg)
Ada Hegerberg (norvég, Olympique Lyonnais)
Jennifer Hermoso (spanyol, Paris Saint-Germain)
Samantha Kerr (ausztrál, Perth Glory)
Eugénie Le Sommer (francia, Olympique Lyonnais)
Lieke Martens (holland, FC Barcelona)
Vivianne Miedema (holland, Arsenal Ladies)
Alex Morgan (amerikai, Orlando Pride)
Nadia Nadim (dán, Manchester City)
Ewa Pajor (lengyel, VfL Wolfsburg)
Laura Rus (román, Sassuolo)
Shanice van de Sanden (holland, Olympique Lyonnais)
Jodie Taylor (angol, Seattle Reign FC)