BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A hazai utánpótlás / A Fradi nyerte meg a serdülők rangadóját

A Fradi nyerte meg a serdülők rangadóját

Az U19-es Kiemelt csoportban a három dobogós egyaránt magabiztos győzelemmel masírozott tovább a rájátszás felé – az élen a két 31 pontos, az MTK Hungária és az ETO, de a győriek a vesztett pontokat tekintve hárommal jobban állnak.

Az elöl masírozó – és az elitkörös válogatottakba is játékosokat adó – csapatok közül a Kóka FNLA-nak nem okozott gondot a továbbra is pont nélküli DVTK legyőzése (a 16 hazai gólból négyet Haraszti Fanni, hármat Papp Csenge lőtt), az ETO-nak pedig nem csak a masszív Airnergyvel, de az „elemekkel” is meg kellett küzdenie a vasárnap délelőtti meccsen.

Süle János csapatában az első gólt Kardos Annabella lőtte, a másodikat pedig a szünetben őt váltó Bódai Viktória. Annabella gólja miatt érdemes külön is dobálni a sapkánkat: nagy öröm, ha egy játékos súlyos sérülés, majd’ egy éves kihagyás után tér vissza, immár nem csak a pályára, de a góllövőlistára is.

A csoport élcsapatai közül a legnehezebb feladatot ezen a hétvégén az MTK Hungária kapta, a tavasszal jól rajtoló, a klub NB II-es csapatával is jelentős „átfedésben” levő Videoton U19-et.

Igazából az volt ennek a meccsnek a tétje, hogy a Videoton egy bravúrral közelebb zárkózhatott volna a rájátszásba jutó csapatokhoz – Trampler Kinga gyors góljával, már a 2. percben vezetett a vendégcsapat, végül azonban az MTK azonban felettébb simán, 6-1-re nyert. A kék-fehérek közül Dorner Dóra és Czellér Dorka lőtt két-két gólt – előbbi ezzel növelte előnyét a góllövőlista élén is.

A bajnokság korábbi két meccsén, mindössze két győzelmet aratott csak a kecskeméti Mercedes KLA – ehhez képest Szabó Erika csapata most meglepően simán és fölényesen, 5-0-ra győzte le a Viktóriát. Ésik Enikő duplázott, ezzel most ő a csapat legeredményesebb játékosa a szezonban, orrhosszal megelőzve az egy gólt azért szintén szerző Filutás Alexandrát.

A Ferencváros és az Astra HFC nem lépett pályára a hétvégén, mérkőzésüket április 8-ra halasztották.

Az U16-os bajnokság Kiemelt csoportjában már pénteken lejátszották a „forduló rangadóját” – bár, a Ferencváros-ETO párviadalt könnyen, akár a rájátszásig terjedő szakasz meccsének is aposztrofálhatjuk. 
A Fradinak volt több vesztenivalója, mert veresége esetén a mezőny alighanem a célig nézhette volna a győriek hátát: így viszont, hogy Bederna Benita találatával Németh Júlia csapata győzött, teljesen nyílt a csata.  

Győzött az MTK Hungária is, méghozzá fölényesen, 7-1-re a Haladás-Viktória ellen. Pedig, ezúttal is csikorogva indult be a motor, a szünet előtti percben még 0-0 volt az állás, a második félidőben viszont nagy lett a különbség a csapatok között.

Hódi Zsuzsa csapatáé, a St. Mihályé a hétvége legnagyobb különbségű győzelme, a szegediek 11–0-ra verték meg az egy hete az MTK-t legyőző Videoton FC-t. A piros-sárgák (akik közül ezúttal is a hármat lövő Török Lilla bizonyult a legeredményesebbnek) újfent jelezték érmes igényüket – de, akár „királycsinálók” is lehetnek, mert az ETO az elmaradt meccsére éppen Szegedre utazik majd.

A két, a korosztályon belül is nagyon fiatal csapattal versenyzők meccsén a Kóka FNLA 4-0-ra nyert a DVTK ellen. A sereghajtónak ez volt a legszűkebb idegenbeli veresége, a korábbi meccsein mindig megvolt a „tízközte”.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

A serdülőknél a Fradi és a St. Mihály is gólzáporral nyert

Három mérkőzést játszottak az országos utánpótlás bajnokságok Kiemelt csoportjaiban – ebből kettőn a Ferencváros lépett ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.