BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A hazai utánpótlás / A hajrához értünk az utánpótlás bajnokságokban
A PMFC U19-es csapata már megnyerte a Közép csoport bajnoki címét

A hajrához értünk az utánpótlás bajnokságokban

Az országos utánpótlás bajnokságok hajrájának közeledtével, érdemes szétnézni, ki hogy áll, kik lehetnek a befutók. Összeállításunkból az ifjúsági (U19) és a serdülő (U16) bajnokság Kiemelt csoportját kihagytuk, mindkettőről rendszeresen, részletesen olvashatnak a látogatók.

Az U19-es bajnokság Keleti csoportjában, jelenleg a 43 pontos Gyulai Amazonok a listavezető, három ponttal megelőzve a Nyírség NSC-t, öttel a DVSC-DLA-t. A gyulaiaknak és a nyíregyháziaknak még öt-öt meccse van hátra, a Lokinak eggyel kevesebb – ebből az valószínűsíthető, hogy az aranyérmet a listavezető, vagy a közvetlenül mögötte álló csapat szerzi majd meg. A Gyulai Amazonok veretlen még, eddig egyszer botlott, a DVSC-DLA elleni hazai döntetlennel. A Nyírség NSC-t – amelynek ez az egyetlen veresége, egy, a St. Mihály elleni hazai döntetlen mellett – viszont Gyulán legyőzték ősszel az Amazonok: igaz, a két csapat találkozik még, Nyíregyházán, éppen holnap. Ha azt nézzük, a két éllovasnak ezen kívül melyik a legnehezebb meccse, alkalmasint a gyulaiak kisvárdai, esetleg mezőkövesdi találkozóját, és a nyíregyháziak debreceni meccsét kell választani.

A Közép-csoportban óriási fölénnyel vezet, és gyakorlatilag megnyerte a bajnokságot a PMFC-MLE. A táblázatra ránézve, ugyan még az látszik, a jelentős hátrányban levő Újpest FC akár be is foghatná Győrki Ákos csapatát, ám a pécsieknek valójában nem 45, hanem 48 pontja van, miután a Törökbálint-Budaörs sem ősszel, sem az április végi meccsre nem állt ki a pécsiek ellen. Ha jogerőssé válik az április 28-i meccs három pontjáról szóló versenybizottsági határozat, az a PMFC-MLE aranyérmét is jelenti.

A Nyugati csoport élén a veretlen Kaposvári Rákóczi-BFLA áll, egyetlen ponttal megelőzve a szintén erős, egyébként egy meccsel többet játszott Pápai ELC-t. Weimann Gábor csapata négy meccset játszik még (ZTE o, Puskás Akadémia o, Siófoki Bányász i, Balatonfüred o), ezek közül legalább kettőn botlani kellene ahhoz, hogy Ujvári Csengéék kezéből kicsússzon az aranyérem. Érdemes azért azt is rögzíteni, erős, jó csoporttá alakult a Nyugat, amelyben a listavezetőn kívül a Pápai ELC-ben (Pödör Patrícia), a Gyirmótban (Markotics Virág) és a Siófokban (Kovács Eszter) is van extra játékos, mellettük pedig jó edző jó csapata.

A nagypályás U16-os bajnokságságban nem három, csak két területi csoport van. A Keleti csoportban a kecskeméti Mercedes-KLA áll az élen, a vesztett pontokat figyelve, négypontos előnnyel az Airnergy és a Kelen SC előtt. Szabó Erika csapata, a Mercedes-KLA, a hátralevő négy meccsén még két rangadót vív, egyaránt hazai pályán a Kelen SC és az Astra HFC ellen. Játszik még Hatvanban és Újpesten is, de a papírforma alapján, ha a két rangadó bármelyikét megnyeri, az elég az aranyéremhez. Az üldözők közül az Airnergy a Kelen, az Astra és a Hatvan, a Kelen a Kecskemét és az Airnergy és a Hatvan ellen játszik – nagy meglepetés lenne, ha nem Kecskemétre kerülne az aranyérem.

A Nyugati csoportban a korosztályos válogatottba is játékosokat adó Veszprémi UFC tekintélyes, hatpontos előnnyel vezet az ebben a korosztályban is jól szereplő Siófoki Bányász előtt. A következő fordulóban a veszprémiek Siófokra utaznak, ha ott nem nyer a Bányász, tényleg eldől minden. Ha viszont a siófokiak hárompontosra faragnák a hátrányt, szurkolhatnak a Pápának, majd a Sopronnal és a Balatonfürednek, bár a papírforma – különösen az utolsó két meccsen – sima veszprémi befutót ígér.

Az U16-os korosztály másik bajnokságában, a ¾ pályán – egységesen ezen a pályaméreten játszanak majd jövőre az U14-es csapatok – öt csoport hat továbbjutója (a csoportelsők, valamint a legjobb második) játszhat majd a Kelen SC pályáján, az országos döntőben. (A legjobb másodikak összevetésénél, a csoport első négy helyezettje eredményeiből összeállított mini-tabella rangsorol.)

Az Észak-nyugati csoportot szinte biztosan a Puskás Akadémia nyeri meg, a Földnek ki kell fordulnia a sarkából, hogy a felcsutiakat az utolsó játéknapon megelőzze a ZTE, amelynek viszont – különösen, ha nyer szombaton Veszprémben – nagyon is érdemes a többi második helyezettel összevetnie magát.

A Közép-csoportban a Jánoshalma-Soroksár és az Astra HFC viaskodik az első helyért. A Soroksárnak 45 pontja, de csak egy meccse (idegenben, a középcsapatnak számító Honvéd ellen) van, míg a 43 pontos Astra az Érd és a Csepel SC ellen játszik. A papírforma azt sejteti, az arany az Astra (ma esti) csepeli meccsén múlik. (Az Astra Érd elleni meccsét 3 ponttal számolhatjuk, a hírek szerint a vendég érdiek nem állnak ki a meccsre.)

A Dél-nyugati csoportban a visszalépések után csak 7 csapat maradt, nem is lesz egyszerű a másodikak eredményének összevetése. Az élen a Tolna-Mözs áll, amely az utolsó meccs előtt gyakorlatilag célba ért – akkor sem szerezhet más több pontot, ha a tolnaiak kikapnak a Szentlőrinctől. A Tolnával azonos pontszámmal, de gyengébb gólkülönbséggel álló Paks a 28 pontjával már befejezte a bajnokságot, és ugyanennyi lehet még a Sellyének, de a tolnaiak gólkülönbsége annyira erős, hogy akár ki is jelenthetjük: ők készülhetnek az országos döntőre.

Az Észak-keleti csoportban felesleges bármit is számolgatni: a Mezőkövesd Zsóry „utcahosszal” nyert, függetlenül attól, hogy a vetélytársaknak vannak még meccsei.

A Dél-keleti csoportban a Szeged-2011 áll továbbjutó helyen, négy ponttal megelőzve a Dabast, de a szegedieknek már csak egy meccse van. A képlet egyszerű: ha a Szeged-2011 megnyeri utolsó meccsét a Jászberény ellen (a két csapat őszi meccse elmaradt, a jászberényiek nem jelentek meg, ez az eredmény jelenleg nem szerepel a táblázatban), csoportgyőztes. Ha nem, van esélye a szintén a Jászberénnyel, valamint a Monorral játszó FC Dabasnak is.

A Dél-nyugati csoport esélyesei, a Szeged 2011 lányai

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Negyedszer is a Ferencvárosé a Förch Női Magyar Kupa

"Minden idők" egyik legjobb hangulatú hazai női labdarúgó mérkőzésén, a Ferencváros nyerte meg a Förch ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.