BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként

1983-1984: Renova S.C.

A Magyar Labdarúgó-szövetség 1983-ban írt ki először országos női labdarúgó bajnokságot. A korábban – 1971-óta éppen 10 alkalommal – kiírt pontvadászatokban egyetlen "kakukktojás" kivételével, kizárólag fővárosi klubok indul(hat)tak, és ezeknek nem is az országos szövetség, hanem a BLSZ volt a gazdája.

Persze, abban, hogy a magyar női futball Budapest központú, sem az 1983-as esztendő, sem az azóta eltelt jó néhány év nem hozott változást. Az 1983-ban, immár Országos Bajnokságként (OB) kiírt versengés szervezője és lebonyolítója Góliás Róbert és Börzsei János irányításával, a BLSZ lett.

Joggal kérdezheti bárki, akkor miért éppen az 1983-1984-es bajnokság lett az első hivatalos bajnokságunk, és miért innentől kezdve tekintjük országosnak, a legjobb magyar női futballisták viaskodását?

Látva, a nemzetközi szövetségek, az UEFA és a FIFA milyen elkötelezettséggel támogatják a női labdarúgást, kiírva például hivatalos Európa-bajnokságot, és a vb megszervezésén is gondolkodva, az akkor éppen a FIFA-ban végrehajtó bizottsági tag Szepesi György vezette Magyar Labdarúgó-szövetség a bajnokság hivatalossá, országossá tételéről döntött (bár a szervező, lebonyolító a BLSZ maradt). Még az sem kizárt, hogy ennek „feltétele” volt, hogy a rajthoz állók között legyen vidéki csapat is: a „történelmi” érdem az Egri Lendület SE-é, függetlenül attól, hogy az előző, az 1982-1983-as bajnokságban már szerepelt egy, a rengeteg utazást vállaló szombathelyi csapat, a Sylvester Nyomda SE.

— Azt hiszem, érthető, miért bízták ránk a lányok „gondozását” — magyarázta Góliás Róbert 1984-ben, a Képes Sport hasábjain az MLSZ egy évvel korábbi döntését, majd értékelte is kicsit a bajnokságot. — Ma jórészt Budapestre korlátozódik a hazai női labdarúgás, bár tagadhatatlan, vidéken is akadnak bázisok. Az 1983-1984. évi bajnokság hattagú mezőnyéből öt — Renova, László Kórház, Femina, Volánbusz, BM (a Belügyminisztérium csapatát több forrás BM TSB, Belügyminisztérium Testnevelési és Sportbizottság néven említi – DA) — a fővárosi, csak az Egri Lendület képviselte a vidéket. Egyébként a férfiak között alig tapasztalható éles küzdelem alakult ki az elsőségért. Az élen három csapat holtversenyben zárt, s csak a gólkülönbség alakította ki a Renova, László Kórház között a sorrendet.

Valóban, ha a tabellára nézünk, azt látjuk, a későbbi „szentháromság”, a Renova, a Femina és a László Kórház öldöklő küzdelmet vívott a négy teljes kört, húsz fordulót játszó mezőnyben az aranyéremért.

Az hogy a Renova Építőipari Szövetkezet által támogatott-tulajdonolt csapat csak orrhosszal szerezte meg az első hivatalos bajnokság aranyérmét – tulajdonképpen meglepetés. A nem hivatalos, vagy, mondjuk így, „Budapest bajnokságok” utolsó öt kiírását* – 1978 és 1982 között – kivétel nélkül a válogatott első szövetségi kapitánya, Tóth Ferenc (apró, „bulváros” érdekesség, hogy a szakember felesége, Guth Zsófia az egyik legnagyobb vetélytársat, a László Kórház csapatát erősítette) által trenírozott Renova nyerte meg.

A „magyarázat” arra, hogy miért volt a Renova a korszak legjobb csapata (miközben a már említett, 1982-1983-as bajnokságban, amelynek a végtáblázata egyetlen forrásban sem szerepel, a szereplők visszaemlékezései szerint a László Kórház nyert), talán túlságosan leegyszerűsített, ám ettől még alkalmasint igaz: Tóth Ferencnek – nem elfeledkezve a többiekről, Szegediné Lojd Zsuzsáról, Matskássyné Boda Máriáról, vagy Sípos Olgáról – két olyan csatára volt, akiknek egész Európában kevés párja akadt: Bárfy Ágnes és Kern Edit.

 

A bejegyzés készítése során forrásként használtuk Mester Kata Olympia szakdolgozatát (Testnevelési Egyetem), valamint az Arcanum digitális médiatárat.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

1993-1994: Tüvati-László Kórház SC

Az előző, az 1992-1993-as szezonhoz kapcsolódó Szuperkupáért már az új bajnokság rajtja után, ’93 augusztus ...

1 Komment

  1. avatar
    Takács Lászlóné

    Üdvözletem!

    Nagyon örülök, hogy hírt hallok egykori csapartomról.

    Még büszkébb vagyok mert úgy emlékeztem, h a Feminát nem tudtuk magunk mögé játszani. Arra emlékszem kemény csatáink voltak gelük, László kórházzal szemben is össze kellett magunkat szedni. Kár, hogy lusta voltam erősödni és hamar abba hagytam az edzésre járást…és kitettek.  Ha vannak még képek '83.'84- ből kérem osszák meg, tegyék ki! Köszönöm Nagyon! Ökrös Mária

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.