BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Női futball / A veretlen ETO vezet az U16-os, kiemelt bajnokságban

A veretlen ETO vezet az U16-os, kiemelt bajnokságban

Az őszi zárással egy időben, érdemes áttekintenünk, hogyan állnak kiemelt női utánpótlás bajnokságaink – tekintettel arra is, hogy a női labdarúgás 2013-2019-es fejlesztési programjában, kiemelt cél a minőségi, nemzetközi szinten is versenyképes utánpótlás megteremtése.
A két korosztályos válogatott, az U19-es és az U17-es csapat „felfutásában”, kétségtelen szerepet játszik az utánpótlás bajnokságok megerősödése. Az MLSZ 2016-ban határozott a második nagypályás (akkor U15, jelenleg U16) bajnokság bevezetéséről, és a döntés hozadéka már rövidtávon is látszik.
Vitathatatlan ugyanakkor, hogy az „önkéntes” alapon szerveződött, kiemelt U16-os bajnokságban is van jelentős játéktudásbeli különbség csapatok között – de ez talán természetes is, illetve az is lesz még egy ideig.

A tabella élén, a kilenccsapatos mezőny egyetlen veretlen csapata, az ETO FC Győr áll. (Nem csak érdekes, de elismerésre méltó is, hogy az U19-es, kiemelt bajnokságot is az ETO vezeti, szintén pontelőnnyel, egyedüli veretlenként.)
A mezőny a 9. fordulón, az „alapszakasz” felén van túl – a 18. fordulót követően, a legjobb öt jut be a rájátszásba, ahol (pontjait magával víve) további négy-négy mérkőzést játszik.
Az élet és az erőviszonyok úgy hozták, hogy már most valószínűsíthető, az ETO (22 pont), a Ferencváros (19), az MTK és a St. Mihály FC (16-16), valamint a Haladás-Viktória (15) jut majd be az elitbe.

A magyar, női bajnoki rendszerben, a kiemelt U16-os bajnokság mellett, két további, területi csoportban is nagypályán játszanak U16-osok. A tulajdonképpeni „NB II-ben”, a Keleti csoportban (7 induló) a Kelen SC (8 mérkőzés/20 pont) vezet a Mercedes-KLA (7/16) és az Astra (8/16) előtt. A Nyugati csoportban (7 induló) szorosabb az élmezőny: jobb gólkülönbségével első a Siófok (8/18), a Veszprém (8/18) előtt, harmadik a Gyirmót (8/16), negyedik a Pápa (7/13).

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.