BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A Simple Női Liga hírei / JSL3: Nem esett gól a “nyugati rangadón”
Küzdött az ETO és a Haladás-Viktória is a győri mérkőzésen, de gólt egyik csapat sem szerzett

JSL3: Nem esett gól a “nyugati rangadón”

A címvédő MTK Hungária FC a harmadik fordulóban játszotta első meccsét a Jet-Sol Liga 2017-2018-as szezonjában. A bajnokcsapat és a Diósgyőr találkozójára – a Női Bajnokok Ligája selejtezője után – már az eredeti időpontban kerülhetett sor, igaz, a kék-fehérek játékán meglátszott a három nemzetközi mérkőzés fáradtsága.
Alkalmasint ez is magyarázza, hogy Szabados György csapata megszenvedett a három pontért: Nagy Lilla méretes kapushibát követő góljára a diósgyőri Újvári Krisztina válaszolni tudod, de Oláh Adrienn találata még a szünet előtt újabb MTK-előnyt jelentett. A második félidőben nem esett már gól, a 2-1 maradt a végeredmény, a bajnokcsapat győzelemmel kezdte az új szezont.
Az Újpestnek a pontszerzésre talán nem volt esélye az első két fordulóban, de a lila-fehérek a mérkőzés egy-egy szakaszában Szombathelyen, majd az ETO ellen is szervezetten, jól futballoztak. A Ferencváros ellen viszont nem ezt az arcát mutatta Oroszi Sándor csapata, a Fradi majd’ egy tucat góllal terhelte meg Szinyei Réka hálóját. Nem csak a hazaiak tizenegy gólja több azonban a vártnál, legalább ekkora meglepetés, hogy az Újpest – Kuchár Réka duplájával, valamint Molnár Rózsa lövésével – három gólt tudott szerezni a Kocsis Sándor Sportközpontban.
Egyetlen gólt sem láttak a nézők Győrben az ETO, és a Haladás-Viktória mérkőzésén. A hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, mint ellenfelük, ám a befejezéssel hadilábon álltak, így a lefújás után ugyanannyit mutatott az eredményjelző, mint a kezdésnél.
Egyetlen gól (Halászi Kinga jól eltalált bombája a 86. percben) döntött a pontok elosztásáról az Astra – Kóka-FNLA mérkőzésen. Berla Attila fiatal csapata az első három fordulóban, 270 perc alatt, egyetlen gólt sem szerzett még az új bajnokságban.



Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

JSL R6: A hajrában másodszor botlott a Ferencváros

A Jet-Sol Liga Felsőházának rájátszásában, nem sok nyitott kérdés maradt az utolsó fordulóra, miután az ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.