BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként

NB II: Hatpontos meccset nyert meg a PMFC-Kereszteslovagok

Az NB II első tavaszi hétvégéjén a Nyugati csoportban játszottak rangadót: a nem is titkoltan, a feljutást célzó PMFC-Kereszteslovagok fölényesen győztek Balatonfüreden a téli listavezető, a BFC vendégeként. A mezőny kiemelkedően legeredményesebb, de talán legjobb játékosának is a 17 éves Hartmann Szabina bizonyult, aki csapata hét góljából ötöt szerzett. Nyert ...

Tovább olvasom »

MTK Hungária FC

A kilencvenes, majd a kétezres években született női labdarúgó csapataink között roppant gyakori, hogy az alapítás, majd a működtetés egy, vagy két „minarikedéhez” kötődik. Az MTK Hungária példája is beleillik ebbe a sorba, hiszen bátran állíthatjuk, ha nincs Várszegi Gábor (vagy, mondhatjuk úgy is, nincs a klubtulajdonosnak a futballt imádó ...

Tovább olvasom »

A FIFPro megválasztja 2017 álomtizenegyét

A FIFPro, a hivatásos futballisták nemzetközi szervezete, amely az utóbbi években partnerként tekint a női labdarúgás szereplőire is, harmadik alkalommal választja meg, az év (ezúttal 2017) legjobb tizenegyét, máshogy fogalmazva, az „Év csapatát”. A magyar tagszervezet, a HLSZ által is segített szavazáson 45 európai ország, több mint 4100 élvonalbeli játékosa ...

Tovább olvasom »

Vágó Fanny százszoros válogatott lett

A Dél-Afrika elleni, koraesti találkozón 100. válogatottságát ünnepelheti a magyar női futball kiemelkedő egyénisége, Vágó Fanny. Az 1991-es születésű Fanny „még az előző évezredben”, otthon Szegeden kezdett futballozni. Már nagyon fiatalon felhívta magára a figyelmet azzal, hogy (a Kodály téri Általános Iskola csapatát erősítve) a nemzetközi szereplést is biztosító Fox ...

Tovább olvasom »

A németek most sem bírtak a mumusukkal

Késő este, illetve éjjel, megkezdődött 2018 talán legrangosabb női futball tornája, a SheBelieves Cup. A világ négy legerősebb válogatottját pályára hívó kupa nyitómeccsén Anglia alaposan ráijesztett a jövő nyári vb házigazdájára, a nem titkoltan a világbajnoki aranyról álmodó franciákra. Phil Neville bemutatkozó meccsén, a háromoroszlánosok sziporkáztak az első félidőben, és ...

Tovább olvasom »

U17-es csapatunk remizett Ausztria ellen

A március 23-án kezdődő, hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatott, a tornának is otthont adó Bükön lépett pályára, Ausztria korosztályos csapata ellen.. Az mlsz.hu beszámolója szerint, a két csapat kedden is megmérkőzött volna, de az időjárás keresztezte a terveket. Március első napján viszont már lehetett játszani. A vendégek feladták ...

Tovább olvasom »

Haladás-Viktória FC

Magyarország kiemelkedően legeredményesebb „nem budapesti” női labdarúgó-csapata, amely például 2001 és 2013 között minden évben dobogós tudott lenni az NB I-ben (hasonló, vagy jobb szériával csak a Femina és az MTK Hungária büszkélkedhet), 2017 nyara óta a Szombathelyi Haladás Kft. keretein belül működik. Ha azonban a szombathelyi női futball dicső ...

Tovább olvasom »

Rí Hjangok, akinek nincs párja az egész világon

A magyar női válogatott ciprusi mérkőzése a női futball egyik „nagyhatalma”, a Koreai NDK ellen, alkalmat kíván nekünk is, hogy megismerkedjünk a nemzetközi labdarúgás egyik különleges szereplőjével. Tudja valaki, ki a futball történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa? Igen, Pelé. És, azt tudja valaki, ki volt az első, aki játékosként, majd ...

Tovább olvasom »