Női futball
Kapcsolódó cikkek
Az Egyesült Államok csapata nyerte meg a SheBelieves Cupot, miután a világ négy – talán – legerősebb női válogatottját pályára hívó tornán, 1-0-ra legyőzte az angol csapatot.
A mérkőzés egyetlen találata egy öngól volt, az 58. percben, Karen Bardsley-ról került saját kapujába a labda. Nem volt különösebben magas színvonalú a játék, de ez betudható a fáradtságnak is talán (a világbajnokságon sem játszanak a csapatok ilyen rövid idő alatt ennyi nagy intenzitású meccset), mint ahogy annak is talán, hogy az egyébként sok szempontból tét nélküli tornán, a házigazdának fontos volt a győzelem ténye.
A USWNT, amely szerintem továbbra is a világ legerősebb válogatottja, a legutóbbi két évben nem szerepelt valami fényesen. 2017-ben a vártnál gyengébb olimpiai szereplés csúfította a palettát, tavaly pedig a lejátszott meccsekből kialakult mérleg nem volt olyan, mint amilyenhez Alex Morganék hozzászoktak. A mostani két győzelemmel, valamint a franciák elleni döntetlennel az amerikaiak jelezték, továbbra is ők a királynők – más kérdés, hogy, ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt, az is kiderül, Jill Ellis a korábbinál zártabb, biztonságosabb játékot játszat csapatával. Nem véletlen az 1-0, 1-1, 1-0-s eredménysor…
De, az amerikaiaknál legalább nem ég a ház – nem úgy, mint a németeknél! A Frauen Nationalelf 3-0-ra kikapott a franciáktól, tovább rontva a múltkor is citált statisztikát: a legutóbbi 6 meccsen csak 2 győzelem, ebből az egyik a Feröer-szigetek ellen.
Neki lehetne állni, megkeresni, a német női válogatott mikor kapott ki legutóbb három góllal, de talán nem ez a legfontosabb.
Én elfogult vagyok Silvia Neiddal, de talán nem csak ezért gondolom, Steffi Jones – főként edzőként, szövetségi kapitányként – nem ér a nyomába.
Jones – aki azért maga is kiváló játékos volt – mentsége, hogy „bábuk nélkül nem lehet sakkozni”, a németeknek ez egyelőre nem túl erős generációja, függetlenül az olimpiai aranytól. Azt gondolom, nincsen Birgit Prinzhez, Celia Šašićhoz, Anja Mittaghoz, de akár Lira Bajramajhoz fogható csatáruk. Alex Popp sem az. Ráadásul, bár tudom, hogy a számunkra ez eretnekség, de Marozsán Dzsenifer sincs topformában, neki jóval többet kellene cipelnie a közös teherből.
Másfél év van még a világbajnokságig, ahol a német válogatottnak – a legutóbbi két torna, a 2011-es és a 2015-ös vb csalódása után – „illő” volna legalább a döntőbe jutnia.
