Női futball
Kapcsolódó cikkek
Vaslady. Találóbb nevet nem is kaphatott volna Kristine Lilly, az USA női labdarúgó-válogatottjának csúcstartója. A US WNT-nek becézett csapatban egy híján huszonöt (!) évig szereplő csatár 2006-ban, a Kantonban rendezett „Négy Nemzet Tornája” nyitómeccsén Norvégia ellen ünnepelte 300. válogatottságát– de ott még koránt sem volt vége. 1987 és 2010 között összesen 357 alkalommal lépett pályára az Egyesült Államok női labdarúgó-válogatottjában. Minden elképzelhető rekordot megdöntött.
Amikor első válogatottságára készült, még csak alig voltunk a számunkra felettébb rossz emlékű mexikói világbajnokság után. Hogy azt ne mondjuk, egypártrendszer volt még, Ladára vagy Dáciára vártunk, és meg sem születtek olyan gyerekek, akik ma már maguk is szülők. Kristine Lilly viszont – tizenhat évesen – ott dörömbölt a jenkik női labdarúgó-válogatottjának kapuján.
A kezdetekről kicsit lecsúszott, amikor a United States Woman National Team, azaz a US WNT első meccsét játszotta 1985 nyarán Jesolóban, még nagyon fiatal volt. De így is elképesztő, amit produkált: a mérföldkövet jelentő 300. válogatott meccséig a jenki hölgyek összesen 352 mérkőzést játszottak, ebből ugye 299 alkalommal ott találjuk Kristine Lillyt is a pályára lépettek között, ráadásul mindössze tizenegyszer nem volt a kezdőcsapatban. Elképesztő! Elnyűhetetlen! A jelzők szinte tetszés nélkül halmozhatók, mert valóban bámulatra méltó a teljesítménye. A férfi futballon edződött olvasó a több mint 300-szoros válogatottságra talán még rálegyint, mondván, könnyű neki, hiszen a válogatott másfél évtizeden át szinte klubcsapatként működött. De, negyedszázad a legjobbak között, az azért nem semmi!
Kristine is a híres IX. törvénycikkely gyermeke. Ez az a passzus, az oktatásról szóló törvény 1972-es kiegészítésének kilencedik cikkelye, amely kötelezővé tette, hogy az amerikai sport bázisát adó iskolai sportban azonos nagyságrendű forrásokat kell fordítani mindkét nem sportolására. Magyarul: a lányok sportjára ugyanannyit kell költeni, mint a fiúkéra.
Nem túlzás azt állítani: ez a jogszabály az oka a női labdarúgás világsikerének, annak a folyamatnak, amelynek részeként Sepp Blatter 2007-ben kijelenthette: a futball jövője a nőké, negyedszázad múltán több lesz a női, mint a férfi játékos a világban.
Amíg a férfiak esetében a tojáslabdás foci, a baseball és a kosárlabda túl erős konkurenciát jelentett a soccer számára, addig a lányoknál tarolt a gömbölyű bőrlabda. Gombamód szaporodtak a csapatok, a pályák, az ösztöndíjak, a bajnokságok, a ligák, minden adott volt ahhoz, hogy a (női) labdarúgás meghódítsa Amerikát.
Minden adott volt. De ahhoz, hogy ez valóban megtörténjen, a Mia Hamm, Michelle Akers, April Heinrichs, Julie Foudy, Karin Gabarra és persze Kristine Lilly fémjelezte generáció kellett.
Kristine – mint megannyi hozzá hasonló lány – azért kezdett focizni, mert a bátyja is a bőrlabda bűvöletében élt. „Mindent úgy akartam csinálni, ahogy ő csinálta. Ha tehettük, reggeltől estik fociztunk. Közben azért néha amerikaifutballt is játszottunk, azt hiszem ennek köszönhető az egyensúly érzékem, és az, hogy nem valami könnyen borítanak fel a védők” – vezet el bennünket a hetvenes évek végére. De ez talán még kevés ahhoz, hogy megfejtsük a titkát, hiszen focizni szerető fivére sok millió lánynak van, szerte a világon.
„Szerencsés géneket kaptam, a nagymamám is 92 évet élt és még kilencven fölött is maga csinált mindent, szóval azt hiszem, az elnyűhetetlenség családi örökség. De azt is hamar megtanultam, ha a legjobbak közé akarok jutni, minden részletre figyelnem kell. Így volt ez régen, és így van ez most is, nagyon ügyelek arra, hogy mit eszem, mit iszom, mennyit pihenek, hogy csak tökéletes állapotban lépjek a pályára” – meséli, hozzátéve azt is: „Nagyon sokat jelent, hogy a pályafutásom alatt végig éreztem, a barátaim, a családom támogatását. Magas szinten sportolni csak mindent egy lapra feltéve lehet. És, ha ezt az utat választod, fontosak a visszajelzések. Hogy tudd, jó úton jársz, hisznek, bíznak benned.”
Roppant érdekes, hogy az amerikai női futball „nagy generációjában”, milyen kivételes személyiségeket verbuvált a csapatába Anson Dorrance, az első világbajnok csapat szövetségi kapitánya. Mia Hamm neve – aki a Nike-nál Tiger Woodsszal és Michael Jordannel került azonos „polcra” – aligha szorul bemutatásra, a liberális demokrata Julie Foudy politikai karrierje máris sikeres, April Heinrichs olimpia bajnok-csapat szövetségi kapitánya lett, Michelle Akers és Brandi Chastain pedig televíziós újságíróként állta meg a helyét – a pályán kívül is. Lilly esetében a civil karriert is a futball jelenti. A válogatottban legutoljára 2010-ben játszott, akkor már anyuka volt, Sidney Marie nevű kislánya két évvel korábban született. A végleges visszavonulásról 2011 elején döntött, amikor másodszor is babát várt: Jordan Mary szeptemberben született meg. Ahogy tehette, visszatért az öltöző világába, jelenleg utolsó klubcsapata, a Boston Breakers másodedzője. Nyaranta pedig korábbi világsztár társaival, Mia Hammel és Tisha Venturini-Hoch-hal futballtáborokat szervez, gyerekeknek.
Amerika – különösen az 1999-es, hazai világbajnokság, a 91 000 néző (!) előtt megnyert aranyérem után nem kevesebbet köszönhetett futballistáinak, mint, hogy közel száz év „férfiuralom” után valódi női sportsztárjai lettek. Olyan lányok, akik ugyanúgy a kollégiumi szobák falára kerültek, mint az NBA, vagy az NFL nagymenői. Alkalmasint nem véletlen, hogy Kristine Lilly is ezt a tornát, a tizenegyesekkel megnyert döntőt tartja pályafutása eddigi csúcspontjának. De az izgalmas, hogy a világ egyik legjobb csatára (a nemzetközi labdarúgás történetében egyetlen játékos, Mia Hamm lőtt több gólt hazája válogatottjában) éppen védekező mozdulatával tette a legtöbbet a világbajnoki aranyért: a Kína elleni döntő hosszabbításában, másodpercekkel a lefújás előtt, a léc alól fejelte ki Fan Jündzsi lövését.
Nem lehetett egyszerű választania, amikor az élményeit lajstromozta. A huszonöt év, a 357 válogatott mérkőzés rengeteg élményt adott. Kétszeres világbajnok (1991, 1999), háromszoros vb-bronzérmes (1995, 2003, 2007), kétszeres olimpiai bajnok (1996, 2004), olimpiai ezüstérmes (2000), hogy az „apróbb” elismeréseket ne is említsük.
Öt világbajnokságon lépett pályára – igaz, ilyen a férfifutballban is van.
De ki vetélkedhet Kristine Lilly eredményességével?
