Női futball
Kapcsolódó cikkek
Viharfelhők gyülekeztek a Vágóhíd utca fölött.
A mondat nem egy 1995-ös időjárás jelentésből kiragadott részlet – sokkal inkább az 1994-ben még százszázalékos eredménnyel bajnoki címet nyert, majd egy évvel később, 1995 nyarán, az elsőségét megvédve újra aranyérmet szerző Tüvati-László Kórházról készített polaroid kép.
Pedig, a szezon előtt, még akár úgy is tűnhetett, hogy minden rendben van. Attól az ideális állapottól, amelyben a főszponzor „olimpiai bajnoki címet” és a nemzetközi mezőny legszűkebb elitjével versengő profi csapatot vizionált, illetve ennek megfelelő körülményeket ígért, talán már két lépéssel eltávolodtak a zöld-fehérek. De, a Szuperkupa augusztusi megnyerése után, az esélylatolgatók többsége még mindig úgy gondolta: a Tüvati-László Kórház SC-nek másodszor is sikerülhet a „mesterhármas”, 1985-86-87 után, ismét sorozatban három bajnoki címet szerez majd a ferencvárosi klub.
A magyar női futball legjobb csapatai 1995 nyarán rajtoltak először Nemzeti Bajnokságban, azaz, ahogy a futball berkein belül mindenki jól ismeri a rövidítést: az NB I-ben. Annak, hogy az élvonal küzdelme Országos Bajnokságból (OB) Nemzeti Bajnokságra változzon, lényeges feltétele volt a kétszintű bajnoki rendszer megteremtése: tíz csapattal rajtolt az NB II is.
A Nemzeti Bajnokság első osztályában az a nyolc gárda szerepelhetett, amely az előző idényben, az 1994-1995-ös szezonban, 
tavasszal a felsőházi rájátszásban iparkodott, valamint az Alsóház két legsikeresebb csapata, a Győri Patent-Ciklámen SE (a korábbi főszponzortól elköszönve, Győri Női FC, majd Dáma FC Győr néven), és a Dunaújvárosi Pentele FC, amely az Iristől érkezett Vass Pállal a kispadon, valamint a keretében a szezon végén a válogatottban is debütáló Pucsek Erzsébettel, illetve jó néhány fővárosi játékossal, alaposan megerősödött.
Az őszi idényben, tulajdonképpen semmi sem utalt arra, hogy a Vágóhíd utca fölött beborul majd az ég. Kétségtelen, az, hogy Bauer Istvánné a Renova Spartacushoz igazolt, az 1994-ben az „Év játékosává” választott, egy évvel korábban gólkirálynő Szarka Éva pedig nagyon fiatal kora ellenére, állandó sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni, gyengítette a „Lászlót”, de – talán azért is, mert Magyari László csapatában játszott a legtöbb tehetséges, sőt válogatott szintű fiatal, ezt tudta ellensúlyozni.
A Tüvati-László Kórház SC, a korábbi évek „gyakorlatához” ragaszkodva, magabiztosan száguldott végig az őszi idényen, és féltávnál veretlenül, egyetlen (a Renova elleni) döntetlennel, hárompontos előnnyel állt a tabella élén. Az 1995-ös esztendő legjobb játékosa is „lászlós” lett, Mester Kata Olympia. A második helyen a Renova telelt, a már említett hárompontos hátrányban (Bárfy Ágnesék az 1. FC Meldetechnik-Femina ’93-tól kaptak ki, gólgazdag, jó meccsen, 6-3-ra), míg a dobogó harmadik fokára a nagyon rosszul rajtoló, ám a negyedik fordulótól valamennyi mérkőzését megnyerő Femina kapaszkodott fel, a listavezető mögött négypontos hátrányban.
Alkalmasint nem lőjük le a poént, ha innen előreugrunk egy pillanatra a bajnokság végeredményére.
Az 1. FC Meldetechnik-Femina ’93 nyerte meg az aranyérmet, úgy, hogy a tavaszi szezonban 14 (!) pontot vert a Tüvati-László Kórház SC-re!
Az ördög tudja, melyik nagyobb csoda: az, hogy a továbbra is Bencsik László által dirigált Femina egyetlen pontot sem veszített (sőt, a 4. fordulótól a 18-ig, 15 mérkőzést sorozatban megnyerve szeptember elejétől júniusig százszázalékos maradt), vagy az, hogy a bajnokcsapat 14 pontot veszített kilenc, 1996 tavaszán lejátszott bajnokiján? (A „László” kikapott az Iristől, a Pécstől, a Feminától és a Renovától, valamint remizett az Egerrel, azaz nyerni a Fehér Bölény, a Szeged, a Dunaújváros és a nulla pontos Győr ellen tudott csak.)
A téli szünetben újabb kulcsjátékos távozott, Tóth Judit, az ország egyik legjobb védője, aki erőssége volt már a zöld-fehérek egy évtizeddel korábbi bajnokcsapatnak is, a Renovához igazolt. De, talán még az ő hiánya sem indokolná a gyenge szereplést – sokkal inkább a klub fenntartásában, finanszírozásában jelentkező, egyre súlyosabb problémák.
Emlékezhetünk rá, hogy a Tüvati-korszak elején, a majd’ korlátlan lehetőségeknek köszönhetően, a Teschner Emil vezette szakmai stáb szinte tejben-vajban füröszthette a csapatot. Az akkori legerősebb ellenfél, a Renova elleni rangadóra egyhetes összetartással készültek Szarka Éváék, és a stábot a heti hét-nyolc foglalkozást vezénylő edzők mellett diatetikus és pszichológus egészítette ki.
Éles kontraszt, hogy mindeközben a pálya, a „Vágóhíd utcai San Siro”, borzasztó állapotban volt.
Az évek és az emlékek sok mindent megszépítenek, de az tény, a László Kórház semmivel sem volt jobb állapotban, mint az egyre katasztrofálisabb állapotba süllyedő magyar egészségügy. Alkalmasint nem is csoda, hogy a kórház vezetése ott spórolt, ahol tudott, és ennek sajnos a futballcsapat is áldozatául esett. Magyari Lászlóék a hazai mérkőzésekre ideiglenes otthont béreltek, ebben a szezonban a Róna utcai Postás-pályát, de a Fehér Bölény SC például „beszorult” a San Siróba – vicces, de még azon a derbin is, amelyen a klub csapatai egymással játszottak, és a Tüvati a „vendégcsapat” volt. Edzeni viszont általában ott kellett, függetlenül attól, hogy a közben az ország elsőszámú fertőző részlegével és drogambulanciájával rendelkező kórház közelsége miatt is, sok minden volt a pályán – csak éppen fű nem. A mérkőzések előtt boronálni, forgatni, hengerelni kellett a talajt, ettől úgy-ahogy használható lett, de az edzések előtt erre nem volt sem idő, sem pénz, sem energia.
Ilyen körülmények között aligha csodálható, hogy a kártyavár szép lassan összedőlt, ráadásul, a bajokat látva, a főszponzor Tüvati is kihátrált a csapat mögül – az 1995-1996-os szezon az utolsó volt, amelyben támogatta a László Kórház SC női labdarúgóit.
De, az 1995-1996-os bajnokság kapcsán, egyáltalán nem csak a Tüvati-László Kórház tavaszi gyengélkedésére emlékezhetünk!
Két vetélytárs, két szintén fővárosi csapat, az Iris-Hungaro-Kábel SC és az 1. FC Meldetechnik-Femina ’93 éppen ellentétes utat járt be – az egyébként nem rossz őszi idény után, valósággal szárnyalt tavasszal.
Az Agárdi Lászlóhoz kötődő Iris a megalakulása után – emlékezhetünk, a klub az 1991-1992-es bajnokság kellős közepén született, és a Biovin helyére lépve csöppent bele az OB I-be – éveken keresztül a mezőny alsó harmadában tanyázott. Tulajdonképpen igaz ez az előző szezonra is, amelyben bejutott ugyan a felsőházi rájátszásba, ám ott utolsó, 8. lett.
Az 1995-1996-os idényre azonban valami megváltozott… Agárdi László megvált a hozzáértő, ám talán nem elég keménykezű Vass Páltól, és a Dunaújvárosba távozott szakember helyére Dálnoki József, a Ferencváros egykori csatára ült a kispadra. Nagy lendületet véve, kemény munka kezdődött, az Iris Bulgáriába utazott a szezon előtti felkészülésre, kemény edzésekkel készült a csapat a bajnokságra – ahol azután az első négy mérkőzéséből hármat rögvest el is veszített. Csalóka azonban a kép, mert a rajt négy meccsén az előző szezon legjobb négy csapatával játszottak Dálnokiék. A „László”, a Pécsi Fortuna-BAT és a Renova elleni fiaskó „belefért”, a Femina ellen pedig Mészárosné Varró Erzsébet, góljával nyerni tudott az Iris. A következő meccs szegedi döntetlenje nagyjából a papírformát tükrözte, mint ahogy az ősz további meccseinek eredményei is: a Dunaújvárosi Pentele, a harmatos Győri NFC, az FC Eger és a Fehér Bölény ellen győzött az „argentin” szerelésben játszó Iris. Az erős hajrá a téli pihenő előtti záróránál az ötödik helyet jelentette, ugyanannyi pontot szerezve, mint a tabellán eggyel előrébb álló pécsiek.
Tavaszra azután Agárdi László rutinos, jó játékosokat igazolva, tovább tudta erősíteni a csapatot, érkezett a „Pepitából” Ferenczi Anna, a két korábban feminás, Csáti Katalin és a bajnokság első felében, Dunaújvárosban játszó Máté Adél, valamint a „lászlós” Schumi Dorottya. Velük különösen a támadójáték erősödött, hiszen annak ellenére, hogy „csak” fél szezont játszottak az Irisben, Ferenczi Anna 10 góllal „házi gólkirálynő” lett, és Schumi Dorottya is dobogós helyen végzett a klubon belüli versenyben.
A télen igazolt játékosokkal, illetve természetesen a „törzsgárdistákkal”, a Téglási – Szendrei, Fekete, Matskássyné, Mészárosné – Schumi, Markó, Hajas, Máté (Koncz) – Haviár, Ferenczi csapat a legerősebbeknek is egyenrangú vetélytársává vált. Mutatja ezt az is, hogy a tavaszi szezonban az Iris kikapott ugyan a megállíthatatlan 1. FC Meldetechnik-Femina ’93-tól, de ezen kívül, egy 1-1-es, egri döntetlentől eltekintve, valamennyi ellenfelét legyőzte. Ha csak a bajnokság második etapjának kilenc fordulója alapján készítenénk táblázatot, Markó Edináék másodikak lennének – de így sem kell pironkodni, az Iris-Hungaro-Kábel SC a szezon végén az ősszel még parádézó Tüvati-László Kórház SC-vel azonos pontszámmal, gyengébb gólkülönbsége miatt lett „csak” negyedik.
Ha az előbb, az Iris összeállítása kapcsán „szóba került” Matskássyné Boda Mária neve, érdemes megállni, időzni egy picit, és megemelni a kalapunkat a magyar női labdarúgás 13. hivatalos bajnokságának azon szereplői előtt, akik már 1983-ban, az első rajton is ott voltak, és azóta is töretlen lelkesedéssel futballoztak. Ilyen a Feminában Kiss Mária, Dsubák Edit, és Vrábel Ibolya, a Renovában Bárfy Ágnes és Kiss Lászlóné Lukács Katalin, a László Kórház SC-ben Pribéli Judit, és akár Tóth Juditot is ide számíthatjuk, vagy az Egerből Soós Margit és Vajmi Csilla. De, a többi vidéki bázis csapataiban, Szegeden, vagy Pécsen, sőt az Irisben az egykori székesfehérváriak között is bőven voltak olyanok, akik már több mint tizenöt éve futballoztak.
Alkalmasint nem véletlen, hogy az „ősfeminások”, a klubhoz több évtizede kötődők közül többen is úgy tartják számon az 1995-1996-os szezon végén, nyolcpontos előnnyel megszerzett aranyérmet, mint „minden idők” legemlékezetesebb, vagy éppen legkedvesebb bajnoki címét.
Az indoklás fonalát 1993 tavaszára kell visszagombolyítanunk, amikor a Femina hét kulcsjátékosa igazolt a László Kórház SC-be, hogy részese legyen a nemzetközi mezőny ászának szánt új szupercsapatnak. Az 1970-ben alapított Femina az „életveszélyes sérülés” ellenére sem adta fel, és a következő két bajnokságban is a dobogóra tudott kerülni.
Az 1995 koranyarán, már Bencsik Lászlóval a kispadon megszerzett ezüstérmet újra erős csapat harcolta ki, ennek ellenére, egyáltalán nem volt magától értetődő a következő szezon kiugró teljesítménye.
Az első három fordulóban becsúszott két vereség (ördög tudja, az Iris elleni 0-1, vagy a „László” elleni 0-3 volt-e fájóbb?) utána azonban magára talált a kialakuló Hosszú (Sipos) – Kiss Z., Nagy M., Molnár A., Rácz – Berecz, Mészáros, Lévay – Nagy A., Bökk, Oláh alapcsapat, amelyben azután Molnár Mariann, Császár Noémi és Efroszina Kovacseva is sokat játszott.
Közülük, a szezon során talán Lévay Andrea, Nagy Anett és Bökk Katalin nyújtotta talán a legjobb, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. De, ha azt keressük, ki vághatja a legvastagabb szeletet a siker tortájából, legalább ugyanerre a polcra kell tennünk Halmosi Béla elnököt, Nagy Éva szakosztályvezetőt, és a szezon elején még a kapuban is álló Kiss Máriát, akik nélkül nem, hogy bajnoki arany, de talán Femina sem lett volna.
A kapusbravúrjai mellett szókimondó természetéről is ismert Kiss Mária nem is állta meg, hogy az aranyéremmel a nyakában, a Budapesti Foci hasábjain ne emlékezzen, és emlékeztessen: „1993-ban egyesek, sportszerűtlenül tönkre akartak minket tenni. Azt kérném tőlük, most nézzenek a tabellára…”
Az 1. FC Meldetechnik-Femina’93 bajnokcsapatának tagjai: Hosszú Erika, Kiss Mária, Sipos Hajnalka – Berecz Virág, Bánki Terézia, Bökk Katalin, Császár Noémi, Dsubák Edit, Farkas Mónika, Fodor Tímea, Kiss Zita, Efroszina Kovacseva, Lévay Andrea, Mészáros Gizella, Molnár Adrienn, Molnár Mariann, Nagy Anett, Nagy Mariann, Oláh Eszter, Rácz Adrienn. Edző: Bencsik László.
A Női Magyar Kupa harmadik kiírását sem sikerült gond nélkül lebonyolítani… Nem is arra gondolunk elsősorban, hogy a csoportmérkőzésekkel játszó első kör nem bizonyult jó ötletnek, több mérkőzést le sem játszottak, hanem a „létszámhiányos” fináléra. Az egyre nagyobb gondokkal küszködő Tüvati-László Kórház, annak ellenére, hogy a tavaszi szezon előtt például öt játékosát, köztük Sümegi Évát visszarendelte a Fehér Bölény SC-ből, a kupadöntőre csak tíz játékossal tudott kiállni. Van azért jó példa is, egy évvel azután, hogy a kupa és az érmek nem jutottak le időben a szegedi döntőre, az MLSZ ezúttal „megadta a módját”: Buzánszky Jenő adta át a serleget Kiss Zitának, a kupagyőzelemmel duplázó Femina kapitányának.
1. FC Meldetechnik-Femina ’93 – Tüvati-László Kórház SC 2-0 (0-0)
Budapest, Magyar Kábel-pálya, 200 néző. Vezette: Kiss B. Gólszerző: Nagy A. (2).
1. FC Meldetechnik-Femina ’93: Hosszú – Kiss Z., Nagy M., Molnár A., Rácz – Berecz (Vrábel), Mészáros, Lévay – Nagy A., Bökk, Oláh. Edző: Bencsik László.
Tüvati-László Kórház SC: Kövesi – Szabó, Milassin, Mester, Heim – Paraoánu, Pribéli, Sebestyén – Szalma, Ruff. Edző: Magyari László.
A bejegyzés készítése során forrásként használtuk Mester Kata Olympia szakdolgozatát (Testnevelési Egyetem), az 1997-es Futballévkönyvet, valamint az Arcanum digitális médiatárat.
