Női futball
Kapcsolódó cikkek
Bő tíz évvel az első hivatalos magyar női labdarúgó-bajnokság kiírása és a válogatott csapat megszületése után, a helyenként átvészelendő hullámvölgyek ellenére is fejlődött annyit a szakág, nőtt annyit az érdeklődés, hogy az alacsony létszámú, egyszintes bajnoki rendszer már nem tudta kielégíteni az igényeket.
Az MLSZ a létszám növeléséről, a másodosztály bevezetéséről döntött. Ehhez azonban szükség volt az 1994-1995-ös bajnokságra, amely mellé epiteton ornansként ragadt az „átmeneti” jelző.
A Magyar Labdarúgó Szövetség tizenhat csapat nevezését fogadta el, azzal a tervvel, hogy a jelentkezett csapatok ősszel, a bajnokság első felében, két csoportban játsszák le a „rostáló” bajnokságot, tavasszal pedig a legjobb négy-négy viaskodik az érmekért, a többi nyolc pedig az 1995-1996-os NB I-re érvényes két „beszállókártyáért”. Az MLSZ tízcsapatos NB I-et (valamint aláépülő NB II-t) tervezett a következő szezontól.
Ezzel, a kilencvenes évek első feléhez képest, tömörebbé válhatott a mezőny. Indokolt, jó elképzelés volt, mert a létszám növekedése magával hozta a színvonalbeli különbségeket is, ami nem minden esetben tett jót a bajnokságnak.
Az előző, a Tüvati-László Kórház által megnyert, „százszázalékos” bajnokságban tizenhárom csapat vett részt, ehhez képest az „átmeneti” szezonra három és fél új alakulat jelentkezett. A miskolci Elán FC, a szegedi Kapcsóker FC és a Pécsi FC abszolút újoncnak, számított, a Fehér Bölény FC viszont gyakorlatilag a Tüvati-László Kórház SC második csapatának önállósodását jelentette.
Az új, fővárosi klub neve ugyanúgy rendhagyó a magyar futball világában, mint ahogy néhány évvel korábban a Pepita Sárkányok is az volt. Amíg azonban a szintén az egykori „László II-re” alapozott kerettel megalakított Pepita esetében bizonytalan a név eredete, a Fehér Bölény SC kapcsán nincsen kérdőjel.
Az MLSZ 1994 januárjában változtatta meg a tartalékcsapatok szerepeltetésére vonatkozó szabályt. Talán, úgy a legegyszerűbb fogalmazni, hogy azóta kell az adott klub ugyanabban a bajnokságban szereplő mindkét csapatának teljesen zárt kerettel futballoznia. Így viszont elveszett az értelme annak, hogy a két csapat játékosait ugyanabban a sportszervezetben tartsák: a Tüvati-László Kórház SC „fakója”, Bársony Barnabás edző vezetésével önállósodott, az új klub névadója pedig az egyik korábbi szponzor, a Budapest belvárosában, a Bank utcában működött (illetve, fondü étteremként ma is működő) Fehér Bölény Steak House pub (tulajdonosa) lett.
Az új csapatok nevéből látszik, a női labdarúgásban már az is előfordult, hogy – Budapesten kívül – egy város több csapattal is jelentkezik az élvonalban. Azóta sem szűnő vita, hogy ez a lehetőségeket bővítő pozitívum, vagy inkább az erőket szétforgácsoló negatívum. Akkor az látszott, hogy sem Pécs, sem Szeged nem tud még két erős csapatot felvonultatni.
A két szegedi csapat, a patinás Boszorkányok, és a rajt előtt még a szponzor miatt Kapcsóker SC-ként futó, de a nevét hamar a városbeli szűkebb pátriára, a Petőfi-telepre utaló Petőfi SC-re változtató új klub például egyaránt idegenben, győzelemmel kezdte a szezont.
Molnár Ferenc csapata Jászdózsán Redeczki – Koromné, dr. Kékes-Szabó, Gécziné, Kovács – Bugyi, Ferenczi, Borbélyné, Nemesné (Hegedűs) – Rus, Szabó Tünde összeállításban győzött 7-1-re, és a Petőfi is nyert, az újonc Elán SC-Miskolc vendégeként 4-3-ra – de, csak létszámhiányosan, kilenc játékossal (Tribusz – Bereczki, Budai, Zsigmond, Iván, Simon, Forró, Csiszár, Mustos) tudott kiállni. Balázs Imre klubelnök-edző iparkodott ugyan a vízszint fölött tartani csapatát az őszi meccseken, de novemberben a szövetség kénytelen volt kizárni a több meccsre ki sem álló Szegedi Petőfit a bajnokságból. eredményei nem számítottak be az alapszakasz Keleti csoportjának táblázatába, az alsóházi rájátszás pedig foghíjassá vált.
A két pécsi csapat, a mezőny egyik legerősebb alakulatának számító Pécsi Fortuna-BAT (British American Tobacco, azaz a dohánygyár), valamint a Tóth Gábor által irányított Pécsi Football Club – amelynek tagjai közül Iván Viktória például később magyar bajnok lett – nem a bajnokságban, hanem augusztusban, a Női Magyar Kupa első fordulójában csapott először össze. A két meccs alapján, 30-0-s gólkülönbséggel jutottak tovább Hunyadi Tibor lányai. Talán a történeti hűség, meg a valaha volt Szegedi Petőfivel szembeni korrektség kedvéért is fontos, hogy a PFC sem állt ki három bajnoki mérkőzésére: decemberben, a Renova Spartacus elleni, budapesti meccsre, és az Alsóház utolsó két, idegenbeli, miskolci és szolnoki mérkőzésére, május végén, illetve június elején. A pécsieket azonban nem zárta ki a versenybizottság, alkalmasint az alapszakaszt „önálló bajnokságnak” értékelve.
A szezon rajtja előtt, az MLSZ a csapatok székhelye, és játékereje alapján alakította ki a két csoportot. Több mint két évtizedes távlatból visszatekintve, a mai szemlélőnek alkalmasint furcsa, ám ettől még igaz: a ’kilencvenes évek közepén a vidék női futballjában a keleti országrész reprezentánsai lényegesen erősebbnek számítottak, mint a nyugatiak.
Így azután, nehezen érthető, miként került a Keleti csoportba – a földrajzi szempontból is odatartozó, apróbb névmódosítással rajtoló FC Eger Lendület, a Tiszaligeti Stadionból az azóta felszámolt, Mátyás király úti stadionba költözött Szolnoki TE, a Jászdózsai NFC, a Miskolcot a női futballunk térképén elhelyező, újonc Elán FC, valamint a két szegedi, a Boszorkányok és a Petőfi (Kapcsóker) mellett – a fővárosból a legerősebb csapat, a Tüvati-László Kórház SC, valamint a szintén a „dobogóról érkező” 1. FC Femina’93.
A Nyugati csoport mezőnye, még a Renova Spartacusszal és a Pécsi Fortuna-BAT-tal együtt (a további hat csapat: Győri Patent-Ciklámen SC, a dunaújvárosi, Pentele-Dunakesz, a Pécsi FC, valamint a három budapesti, a Fehér Bölény SC, az Iris Kábel-Bau és meggyengült Pepita Sárkányok, amelynek több jó játékosa Szegedre, illetve az Irisbe igazolt) is gyengébbnek tűnik, mint a másik nyolcas. Ez a vélemény „köszön vissza” egyébként majd a bajnokság végeredményében is.
A szezon Bökk Katalin gólfesztiváljával kezdődött. A korábbi gólkirálynő hatot vágott az 1. FC Femina’93 bajnoki rajtján, a Jászdózsán megnyert meccsen. Nehogy azt higgye bárki is, hogy az egyébként remek teljesítmény „szezoncsúcs” lett: a szegedi Borbélyné (Maróti Andrea) nyolc gólt lőtt novemberben, a miskolci Elán FC elleni kilencven perc során.
Az idény zárásakor a tabella – különösen a helyezések tekintetében – nem mutatott meglepetést. Az a nyolc csapat folytathatta a küzdelmet az aranyéremért, amely valóban a legerősebbnek számított. Talán a Szegedi Boszorkányok és a mögötte mindössze két ponttal lemaradt Szolnoki TE között rezgett a léc, de bátran emlékezhetünk úgy, hiába vitte a hátán ősszel Lévay Andrea, a Pádár Anita elveszítése mellett anyagi gondokkal is küzdő Szolnokot, Szabó Tündéék Szegeden erősebb csapatot alkottak – ez világosan kiderült egyébként Lévay átigazolása után a szolnokiak alsóházi szerepléséből is.
„Keletről” a Tüvati-László Kórház, az 1. FC Femina, az FC Eger Lendület és a Szegedi Boszorkányok, a Nyugati csoportból pedig a Renova Spartacus, a Pécsi Fortuna-BAT, az Iris, valamint a Fehér Bölény SC jutott be a „legjobb nyolc közé”, ahol azután – szó szerint – nulláról kezdtek mindent.
Esett már szó arról, hogy az „átmeneti” bajnokság egyik célja az volt, hogy a jövőben tömörebbé váljon az OB I, majd a másodosztály bevezetése után az NB I mezőnye. Erre tökéletes példát adott 1995 tavaszán a Felsőház viaskodása.
Azt, természetesen senki sem gondolhatja, hogy mind a nyolc csapat azonos eséllyel harcolt az aranyéremért, vagy, akár csak az érmekért. Ilyen alkalmasint soha, egyetlen bajnokságban sincs.
De, azt bátran állíthatjuk, hogy még az előző idény százszázalékos bajnokának, a Tüvati-László Kórház SC-nek is meggyűlt a baja az ellenfeleivel, Magyari László gyakorlatilag profi csapatának – amelyben a rutinos ászok, Mester Kata Olympia, Bauer Istvánné, Pribéli Judit és Tóth Judit mellett külön is ki kell emelni öt fiatalt, Milassin Erzsébetet (16), Paraoánu Arankát (20), Pádár Anitát (16), Ruff Szilviát (19) és Sebestyén Györgyit (20) – lényegesen jobban meg kellett küzdenie a sikerért, mint egy évvel korábban.
Becsúsztak váratlan pofonok is, amelyek közül, a Femina elleni 1-2, valamint a Renova elleni döntetlen mellett, a legemlékezetesebb talán a március 15-i, szegedi vereség, a remek napot kifogó, Szabó Tünde és Lavinia Vidican góljaival 2-0-ra nyerő Szegedi Boszorkányok elleni meccs, a Felső Tisza-parti stadionban.
Ha kétségtelen is, hogy a ’kilencvenes évek közepén a Tüvati-László Kórház SC jelentette a magyar női futballban a zsinórmértéket, nem eleveníthetjük fel úgy a szezont, hogy nem emlékezünk rá: erősödtek a vetélytársak is. Bár a korábbi első számú kihívó, a Renova Spartacus kispadjáról felálló Bencsik Lászlót váltó korábbi szövetségi kapitány, a lányokat tökéletesen ismerő „ősrenovás” Tóth Ferenc is kiváló szakembernek számított, alkalmasint az is igaz, hogy a Renovában, az évtizede a csúcson levő legendás sztárok – Bárfy Ágnes, Kiss Lászlóné és Dsubák Edit, illetve a náluk fiatalabb, de rutinosnak számító Főfai Tímea, Papp Annamária és Bajkó Rita – mellett, nem jelentkezett annyi pazar fiatal, mint a „Lászlóban”, vagy az újjászervezett Feminában.
Persze, a Renova Spartacus így sem volt rossz csapat, de az utolsó fordulóban belefutott például az 1. FC Femina’93 ellen otthon, a Kőér utcában egy 5-1-es vereségbe, ami azért mutatta, a sárga-kékek miért nem taszíthatták le a trónról a bajnokot. Ezen a bizonyos 5-1-es derbin, amelyen az élete egyik legjobb meccsét játszó, 35 éves Kiss Mária úgy röpködött a kapufák között, hogy azt bármely szupertehetséges tinédzser kapus megirigyelhette volna, a „szokásos” gólfelelős, a duplázó Bökk Katalin mellett kétszer beköszönt a tizenöt és fél esztendős Nagy Anett, az ötödiket pedig a bajnokság első etapja után, a bajnokcsapatból érkezett Efa Kovacseva lőtte. Ha az említett neveket kiegészítjük Molnár Adriennel, valamint az 1995 koratavaszán Szolnokról a fővárosba igazolt Lévay Andreával, megfejtjük, miért volt esélye a 19. fordulótól már Bencsik László által irányított Feminának még az utolsó játéknapon is az aranyra – de fogalmazhatunk úgy is, miért rakta le a klub már ebben az idényben a későbbi nagy csapat alapjait.
Arnold Anitáék Húsvétkor, a „szokásos”, a magyar klubok által nagyon kedvelt luganói tornán jártak. Sikeresen szerepeltek, de pürrhoszi győzelmet arattak: több kulcsjátékosra, köztük például Kiss Júliára, a válogatott kapusra, nem számíthatott Hunyadi Tibor április második felében, a bajnokságban még veretlen, néha az aranyéremre is kacsintgató csapatában.
A felsőházi rájátszásban – természetesen a győzelmek mellett – két vereséggel és egy döntetlennel, a tabella élén álló „László” április 22-én járt Pécsett, a Vasút utcai pályán, és Pádár, valamint Mester góljaival, viszonylag sima, 2-0-s győzelmet aratott.
Az Új Dunántúli Napló azt írta a Felsőház első körét lezáró meccsről, „a pécsiek, a svájci, sikeres túrán, úgy tűnik felélték minden erőnléti tartalékukat, így a sokszoros magyar bajnok szinte galoppban verte a tartalékokkal teletűzdelt hazaiakat”.
Ha ezzel az aranyérem lehetőségétől talán el is köszönt a pécsi csapat, hiba lenne azt gondolni, véget ért számukra a szezon, nem maradt több megmászandó csúcs.
A 12. forduló után – két mérkőzéssel a bajnokság befejezése előtt – a Tüvati-László Kórház 28 ponttal állt a tabella élén, mögötte kétpontos hátrányban az 1. FC Femina’93, 24 ponttal a Renova Spartacus, 22-vel pedig a pécsiek. Az utolsó előtti fordulóban a Renova Spartacus csak egy pontot szerzett, a másik három viszont nyert. Így („László” 31, Femina 29, Pécsi Fortuna 25, Renova 25) érkezett el a mezőny az utolsó játéknaphoz, amelyen az alapszakasz eredménye alapján készített sorsolásnak köszönhetően, a legerősebb négy csapat egymás ellen játszott: a Tüvati-László Kórház a Róna utcában, a „Postáson” a Pécsi Fortuna-BAT-ot fogadta, a Renova pedig a Feminát várta a Kőér utcai Szpari pályára.
Bár a pécsiek már legerősebb összeállításukban léphettek pályára, ezúttal is a Tüvati-László Kórház nyert, igaz, az áprilisinál szűkebben, „csak” 2-1-re. Ruff Szilvia és Paraoánu Aranka góljaira, Erdei Barbara révén válaszolt a Fortuna. Az Új Dunántúli Napló tudósítása szerint: „A szikrázóan kemény rangadón lesgóllal nyert a bajnokcsapat.” Utóbbit aligha tudja ma már bárki is perdöntően megerősíteni, vagy akár cáfolni, a „szikrázóan kemény” viszont nem vitatható: Nagy II Zoltán játékvezető nyolcszor mutatta fel a sárga lapot…
Egyszerre, egyformán 17 órakor kezdődött a két mérkőzés, de a bajnokcsapatnak, így, hogy végig nyerésre állt, nem kellett figyelnie, mi történik a másik pályán.
Szóba került már korábban a Kőér utcai meccs, ez volt az a derbi, amelyen az 1. FC Femina’93 tükörsimán, 5-1-re legyőzte a Kissné kiállítása után emberhátrányban is játszó Renovát. Az évtized első éveinek legerősebb – ahogy abban a korábbi fejezetekben esett szó, „korszakos” – csapata az utolsó két fordulóban a megszerezhető hatból csak egyetlen pontot gyűjtött be, és ezzel a Pécsi Fortuna-BAT mögé szorulva, lecsúszott a dobogóról.
A magyar női labdarúgó bajnokságok történetében először fordult elő, hogy a „szentháromság” tagjai közé ékelődve, más csapat is felléphetett a dobogóra. Mint, ahogy abban is újat hozott a szezon, hogy először szerzett vidéki csapat érmet a bajnokságban.
Az 1994-1995-ös bajnoki szezon – amint láttuk, sok tekintetben – lezárt egy korszakot. De, és ez talán fontosabb, új időszámítás is kezdődött.
A Tüvati-László Kórház SC bajnokcsapatának tagjai: Bauer Istvánné, Kövesi Gabriella – Heim Mária, Kalocsai Klára, Efroszina Kovacseva, Komáromi Katalin, Kovácsné Nagy Zsuzsanna, Mester Kata Olympia, Milassin Erzsébet, Molnár Anikó, Paraoánu Aranka, Pádár Anita, Pribéli Judit, Ruff Szilvia, Schumi Dorottya, Sebestyén Györgyi, Szarka Éva, Szalma Rita, Tóth Judit és Vass Gabriella. Edző: Magyari László.
A bajnokság utolsó fordulójával nem ért véget a szezon – hátravoltak még a kupaküzdelmek. Az MLSZ az 1994-1995-ös szezonban másodszor írta ki a Női Magyar Kupát, változtatva a korábbi lebonyolítási renden. Ha van is a mondatban némi túlzás, azért az igazság csírája is fellelhető abban, hogy a két évvel korábban le nem játszott döntőből okulva, ezúttal – a XXI. század divatos kifejezését ide illesztve – „Final Fourt”, azaz négyes döntőt szervezett Szegedre. De, azért ebben a kiírásban sem ment minden simán…
Az eredeti terv az volt, hogy az előző bajnokság két legerősebb csapata, a Tüvati-László Kórház és a Renova Spartacus csak az elődöntőben (négyes döntőben) kapcsolódik be a sorozatba. Ha ez nem is feltétlenül igazságos a többiekkel szemben, az erőviszonyoknak nem mondott ellent. A mezőny eljutott a legjobb nyolcig, ám itt egy páros kiszállt, az FC Eger Lendület-1. FC Femina’93 párharcot, „időpont hiányában” nem játszották le. Ebben a fordulóban a Fehér Bölény SC Győrben kiverte a Patent-Ciklámen SE-t – azután visszalépett.
Így a legjobb nyolc közül csak kettő – a Szegedi Boszorkányok, meccs nélkül, miután a Szolnok nem állt ki, valamint a dunaújvárosiak ellen simán nyerő Pécsi Fortuna-BAT – jutott tovább, egyből a kiemeltekkel kiegészült elődöntőbe.
Szegeden – alighanem kiemelés alapján – a Boszorkányok a bajnok Tüvati-László Kórházzal, a Pécsi Fortuna-BAT pedig a Renovával játszott a döntőbe jutásért. Mind a két fővárosi nagyágyú elvérzett, Kékes-Szabó Juditék a klub történetének talán legjobb meccsén, néhány hónapon belül másodszor is legyőzték a „Lászlót”: a 4-1-es sikerből Szabó Tünde, Doina Rus, Borbélyné Maróti Andrea, és Lavinia Vidican vette ki góllal is a részét. „A Boszorkányok kiütötték a bajnokot” – írta a Délmagyarország, megállapítva azt is, „A Boszorkányok – különösen a második félidőben – ellenállhatatlanok voltak, a kirobbanó formában játszó Vidican vezérletével szinte állandóan veszélyt jelentettek a fővárosi kapura”.
A másik ágon a pécsiek Ferencz Éva duplájával, valamint Erdei Barbara góljával 3-1-re legyőzték a Renovát – tekintettel arra, hogy Hunyadi Tibor csapata a bajnoki bronzérmet is úgy szerezte meg, hogy jobb volt az egymás elleni eredmény összevetésében a Renovánál, nehéz volna úgy emlékezni, hogy ez is óriási meglepetésnek számított.
Másnap, a döntőben azután a szegediek már nem tudták megismételni a szombati, szárnyaló teljesítményt, kicsit talán el is fáradtak, a Pécsi Fortuna-BAT – Kiss Júlia remek kapusteljesítményének is köszönhetően – Erdei Barbara, Loj Zsuzsanna és a duplázó Ferencz Éva góljaival, 4-1-re megnyerte a döntőt. Jó teljesítménnyel, megérdemelten nyerte meg a második alkalommal kiírt Női Magyar Kupát.
A magyar női futball először ünnepelt vidéki aranyérmest.
Női Magyar Kupa, döntő
Pécsi Fortuna-BAT – Szegedi Boszorkányok 4-1 (2-1)
Szeged, Felső Tisza-parti Stadion, 300 néző. Vezette: Bába S. Gólszerző: Erdei (9.), Loj (11.), Ferencz (50., 86.), illetve Szabó T. (10.)
Pécsi Fortuna-BAT: Kiss J. – Rácz, Rippel, Szittár, Szabó E. (Besze, 87.) – Loj, Duduka (Kiss K., 87.), Berki (Fuchs, 87.), Arnold – Erdei, Ferencz. Edző:- Hunyadi Tibor.
Szegedi Boszorkányok: dr. Veréb – Fodor E., dr. Kékes-Szabó, Gécziné, Graciun – Bugyi (Nagy), Borbélyné, Kovács Sz. – Vidican, Rus, Szabó T. Edző: Molnár Ferenc.
A bejegyzés készítése során forrásként használtuk Mester Kata Olympia szakdolgozatát (Testnevelési Egyetem), valamint az Arcanum digitális médiatárat.
