Női futball
Kapcsolódó cikkek
Az előző, az 1992-1993-as szezonhoz kapcsolódó Szuperkupáért már az új bajnokság rajtja után, ’93 augusztus 25-én mérkőzött meg a Népstadionban a Renova Spartacus és a Női Magyar Kupa le nem játszott döntőjébe bejutott Pécsi Fortuna FC, de nem csak ez az oka annak, hogy a két idény összefonódott, és a magyar női futball 11. bajnokságának fonalát, érdemes az eggyel korábbiból továbbgombolyítani.
1993 áprilisában tett követte azt, a már korábban megfogant gondolatot, hogy a nemzetközi mezőny elitjével is pariban levő, de a „Crème de la crème” csapatai közé betörni nem tudó magyar nagyágyúkból meg kellene egyet erősíteni ahhoz, hogy az azután „kvázi válogatottként” nemzetközi sikereket is elérjen.
Indokolta az elképzelést, hogy a rendszerváltoztatást követő évek sportjába egyre jobban beleharapó finanszírozási problémák, a női labdarúgást sem kímélték. A Tüvati például hiába állt tavasszal biztos lábú támaszként előbb a Femina, majd nem sokkal később a Ferencvárosi László Kórház mellé is, az hamar kiderült, hogy a vagyonvédelmi, biztonságtechnikai cég által nyújtott támogatás bőséges ugyan, de igazából csak egy klub számára képes az irigyelt feltételrendszert biztosítani.
A Femina lett az „egyesítsük erőinket” projekt vesztese. A magyar női futball „ősanyjából” hét játékos már a sokat emlegetett áprilisi földindulásnál Teschner Emillel tartott a László Kórházhoz, sőt az új szezon rajtja előtt, augusztusban, még újabb két válogatott, Kalocsai Klára és Sebestyén Györgyi is követte őket. A Ferencvárosba „költözött” a főtámogató, a Tüvati is: 1993 tavaszán még a Femina-Tüvati, augusztustól azonban már Tüvati-László Kórház révén volt jelen a magyar élvonalban.
Halmosi Béla, Nagy Éva, és a „László” hívó szavára nemet mondó játékos-edző, Kiss Mária érdeme elsősorban, hogy a Femina megmaradt, talpon maradt. Femina’ 93 néven a hagyományokat továbbvivő új klub alakult, amelyben az induláskor nem csak a játékosok, de a labdák száma is épp, hogy elérte a tizenegyet…
Tizenhárom csapat indult az 1993-1994-es bajnokságban. Az előző szezon gárdái mellé a Jászdózsai Női Futball Club csatlakozott – ha a magyar női futball „elsőit” lajstromozzuk, nem felejthetjük el, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye volt az első, amely egyszerre két csapatot „küldött” a hazai elitbe. (Fejér megyéből láttunk már korábban két csapatot, a fehérvári Postást és a Pentele SE-t, ám nem egyszerre.)
A megyei napilap, az Új Néplap augusztus 12-i száma számolt be róla, hogy „Jászdózsán megalakult a Jászdózsai Női Futball Club (NFC), mely az augusztusban rajtoló nagypályás női labdarúgó OB I-ben áll rajthoz. Két éve edzenek együtt a lányok, akik eddig kispályás labdarúgótornákon vettek részt, s mostanra sikerült a nagypályás játékhoz is felkészülni , ezért neveztek be az országos bajnokságba. A játékoskeret huszonnégy fős, a csapat gerincét 14-18 esztendős lányok alkotják. A klubot héttagú vezetőség irányítja, a klub elnöke Nagy József, az edző Herédi László. Az edzésekre és a bajnoki mérkőzésekre a község füves pályáján kerül sor. A cél, amit a bajnokságban szeretnének elérni: tisztes helytállás mellett a község hírnevének öregbítése és a női futball népszerűsítése”.
Az újonc az első élvonalbeli meccsén mindjárt „megyei derbit” vívott, a Szolnoki TE ellen. 10-0-ra győzött a négy gólt szerző Pádár Anitával, és a csapat gólvágójához hasonlóan már válogatott közeli Lévai Andreával, Molnár Mariannal, és a kapuban Vincze Tündével felálló Szolnok. A jászdózsaiak a folytatásban is beleszaladtak néhány nagy különbségű vereségbe, a „visszavágón” például 15-0-ra nyert a Szolnok, Pádár akkor 7 gólig jutott. A szezont végül egyetlen szerzett ponttal, 4 lőtt góllal (emlékszünk még az 1988-1989-es Monostorpályira, amelyben egy valódi éles csuka járt a tavasz végén az első gólért?) és 212 bekapott találattal zárta a Jászdózsai NFC, amely a szerény eredmény ellenére is csupa szép emléket hagyott maga után – ráadásul, a következő idény „kísérleti” bajnokságának felduzzasztott mezőnyében, már győzelmeket tudott aratni.
Aligha volt a szezon előtt olyan szakértő, aki ne értett volna egyet azzal, hogy az 1993-1994-es bajnokság aranyérméért folyó harc kétesélyes. A címvédő Renova Spartacus, és a megerősített Tüvati- László Kórház mellett, a szó szoros értelmében sem rúghatott labdába más. Az erőviszonyokat a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Bencsik László, a Renova edzője foglalta össze a legpontosabban: „Úgy vélem, hogy idén valóban csak az említett két csapat esélyes a bajnoki cím elnyerésére. Ám ez nem jelenti egyszersmind a mások feltétlen gyengülését, hiszen a táblázaton bennünket követők, a helyezésre pályázók száma emelkedett. Már nem csak a Femina, de a Pécsi Fortuna BAT, az Eger és Szolnok is pozíciót követel magának. És különösen vidéken sok tehetséges kislány bontogatja szárnyait”.
A Renova Spartacus és a Tüvati-László Kórház fej-fej mellett haladva, magabiztosan – sőt, helyenként nagy gólkülönbségű győzelmeket aratva – gyűjtögette pontjait. Mindkét favorit hibátlanul menetelve, pontveszteség nélkül jutott el az ősz rangadójához, a bajnok és a trónkövetelő novemberi összecsapásáig.
Senkinek, szemernyi kétsége sem lehetett afelől, hogy a bajnoki aranyéremről kettejük egymás elleni mérlege dönt majd, ha csak valami egészen váratlan fel nem borítja a papírformát.
A szupermeccs – azonban elmaradt. November 13-án – ha nem is pénteken, hanem szombaton – fehér hópaplan borította be a fővárost, és az ország nagy részét. A Kőér utcában, a Szpari pályáján sem lehetett meccset rendezni – mint ahogy a férfi élvonalban is maradt el mérkőzés –, pedig a vendég Tüvati-László Kórház a főtámogató vastag erszényének köszönhetően olyan feltételek között készült fel a mérkőzésre, amelyek nem csak a kilencvenes évek magyar női futballjában számítottak extrának – ma is azok lennének.
„Közel egy hónapja gondolataink már a Renova elleni mérkőzésen jártak. Heti öt edzéssel készültünk az összecsapásra, s a legutolsó héten még erre is rátettünk egy lapáttal. Szerdától a csapat összetartáson volt a Vegyész utcában. Ez azt jelenti, hogy a csapat tagjait kikértük a munkahelyekről és az iskolákból és beköltöztünk a Csőszer sporttelepén lévő szállóba. Napi két edzéssel készültünk a mérkőzésre. Az étrendet – egy nap négyszer étkeztünk –, doktor Budai László orvos tanácsai alapján állítottuk össze, amelynek lényege, hogy zöldeket ettünk, vagyis sok gyümölcsöt, zöldséget, vitaminokat, fehérjéket és szénhidrátokat. Az összetartáson jelen volt doktor Tóth Zoltán pszichológus is, aki foglalkozásokat tartott a lányoknak. A mérkőzésre a László Kórház Baráti Köre szállított ki bennünket. Másfél órás taktikai értekezlet volt az öltözőben, annak ellenére, hogy látni lehetett, ma több esély van a hóemberépítő verseny megrendezésére, mint a bajnoki mérkőzés lejátszására. Miközben a játékvezető a pálya használhatóságáról győződött meg, én még annyi sápadtarcú indiánt nem láttam, mint ahogyan a renovások ránk meresztgették szemeiket. Gondolom, hallhattak felkészülésünkről, s valószínűleg egy kicsit meg is ijedhettek. Biztosra veszem, hogy két góllal legyőztük volna a kék-sárgákat. A játékosok bioritmusa éppen erre a találkozóra volt, beszabályozva” – nyilatkozta Magyari László, a ferencvárosiak edzője a sportnapilapnak azután, hogy kiderült, elmarad a szuperderbi.
A következő napok, hetek kellemetlen időjárása döntötte el, hogy nem csak a két hibátlan csapat meccsét, de ezen kívül, még jó néhány találkozót, nem is lehet már a téli szünet előtt lejátszani, azokat a következő év elejére kell halasztani. Így fordulhatott elő, hogy a (csonka) őszi szezon zárásakor két százszázalékos mérleggel rendelkező csapat állt a tabella élén: a 18 pontos Renova Spartacus, és a 16 pontos (értelemszerűen eggyel kevesebb mérkőzést játszott) Tüvati-László Kórház. A két nagyágyú mögött a 11 pontos Szolnok, és a nyolc mérkőzésen 10 pontot szerzett Femina’93 következett.
Az 1994 tavaszán folytatódott bajnokság következő, fontos dátuma március 19-e: nem a szezon megkezdése előtt, hanem több fordulót lejátszva pótolták a novemberi havazás miatt elhalasztott szuperderbit. A 11-11 meccs után, még továbbra is egyaránt százszázalékos csapatok csatáját idegenben, a Kőér utcában is a „László” nyerte meg, de „csak” 2-1-re, nem a korábban Magyari László által jósolt több góllal.
A 400 néző előtt játszott, jelentős érdeklődést kiváltó meccsen a Kiss Lászlónét faképnél hagyó Paraoánu Arankáé volt az első helyzet, de ez még kimaradt. A félidő közepén viszont Schumi Dorottya büntetőjéből előnyt szerzett a Bauerné – Kalocsai – Tóth J., Mester, Molnár – Schumi, Stefán (Sebestyén), Pribéli – Paraoánu, Kovacseva, Szarka összeállításban játszó vendégcsapat, ám a lászlósok nem sokáig örülhettek: Fülöp Beáta a középkezdést követő támadásból egyenlíteni tudott.
Miután a Renova Spartacus és a Tüvati-László Kórház I a folytatásban is százszázalékos maradt valamennyi más ellenfelével szemben, a két csapat júniusi, második összecsapása afféle bajnoki döntőnek is beillett.
A tabella élén kétpontos előnnyel álló Tüvati-László Kórház június elején – 500 néző előtt – Angyalföldön, a Bodor utcai Erdért-pályán fogadta vetélytársát. (Érdekesség, hogy a kilencvenes években a főváros talán legjobb talajú pályájának számító Erdért, ahol a férfi válogatott, vagy annak Budapestre érkező ellenfele is gyakran tréningezett, az évtized végén az akkor Erdért-Renova néven szereplő kék-sárgák otthona lett.)
Miután a bajnoki kiírás szerint pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt, a képlet viszonylag egyszerűen leírható: a Renovának egy gólosnál nagyobb különbséggel kellett nyernie ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét.
A később a férfi NB I-ben is szerepet kapó, sőt a FIFA-keretbe is bekerült Saskőy Szabolcs játékvezető sípjelére a hazaiak Bauerné – Kalocsai – Tóth J., Mester, Molnár – Schumi, Stefán, Sebestyén, Pribéli – Paraoánu, Kovacseva (a hajrában Sebestyén helyett Milassin, Kovacseva helyett pedig Komáromi állt be) összeállításban, a vendégcsapat pedig Téglási – Kissné – Horváth T., Judik, Jankó – Bárfy, Papp, Horváth K. – Bajkó, Fülöp, Oláh tizeneggyel (Jankót Dsubák váltotta a 61. percben, Bárfy Ágnes helyére Tóth Beatrix állt be a 74. percben) kezdték a meccset, amely azután felettébb viharossá vált…
Oláh Eszter a 20. percben a Renovát juttatta előnyhöz, és Pribéli ugyan egyenlített, de Bajkó góljával a szünetben a vendégek álltak jobban – ha úgy tetszik, Bencsik László csapata „kiegyenlítette” a márciusi meccsen szerzett hátrányát, de összességében még nem állt jobban, mint a Tüvati-László Kórház.
Schumi Dorottya a fordulás utáni második támadásból egyenlített (2-2), ezzel megint nehéz helyzetbe került a Renova. Az 50. percben Kalocsainál és Bajkónál elszakadt a cérna, összekaptak, mindkettőjüket kiállította Saskőy. Négy perccel később az akkor még csatárnak számító Paraoánu Aranka góljával már 3-2-re vezetett a „László”, de nem sokkal később – Molnár Anikó kiállítása miatt – emberelőnybe került, újabb esélyt kapott a Renova Spartacus.
Nem tudott élni vele… A jól játszó Schumi lőtt újabb gólt, már 4-2-re vezetett a listavezető, ezzel alighanem eldőlt, hogy a zöld-fehéreké lesz az aranyérem. Különösen azután, hogy Oláh Eszter is piros lapot kapott, és kiegyenlítődött a létszám. Az 5-2-es végeredményt Efroszina Kovacseva gólja állította be, a 85. percben.
A Tüvati-László Kórház megnyerte az aranyérmet, sőt a magyar női futball mindmáig egyetlen százszázalékos teljesítménnyel aranyérmet szerző csapata lett. (Összehasonlításként: a férfi élvonalnak is egyetlen százszázalékos bajnoka van, az 1931-1932-es Ferencváros. Az 1993-1994-es bajnoki évben, a magyar labdarúgásban egyetlen „hibátlan” bajnok volt még, Komárom-Esztergom megyei I. osztályt megnyerő, nyergesújfalui Magyar Viscosa SE.)
Teschner Emil a bajnokság közben, majd a záróra után is többször nyilatkozott a csapatról, az „új” László Kórházról. A szakosztályvezető rendre azt emelte ki, hogy – tekintettel arra is, hogy az előző szezonban a csapat rosszabb gólkülönbsége miatt nem tudott aranyérmet nyerni – Magyari Lászlóval elsősorban a csatárjáték megerősítésére, korszerű, támadó szellemű futballt játszó csapat kialakítására törekedtek. („Ennek szellemében” felettébb érdekes Teschnernek a bajnoki rajt előtt, a sportnapilapban megjelent nyilatkozata, amelyben „panaszkodva” határozta meg a célokat: „A női labdarúgás is – sajnos – igényli már a keményebb, gyorsabb és taktikusabb játékot. Ezeknek megfelelően kívánom csapatom játékát formálni”.)
De, a bajnokságra egyébként is jellemző volt a csatárok eredményessége. A gólkirálynő koronája a 44 gólt szerző, renovás Fülöp Beáta fejére került, mögötte Bökk Katalin, a Femina’93 játékosa következett 39 találattal, a „bronzcipős” pedig a „László” házi gólkirálya, a tavasszal krónikus sérüléssel bajlódó Szarka Éva lett, 38-cal.
A három dobogós, három ászának eredményessége önmagában is parádés, ám talán a bajnokság gólgazdagságáról még ennél is többet mond, hogy összesen kilenc (!) játékos (az említett trió mellett a „Lászlóból” Stefán Krisztina 23, Mester Kata Olympia 21, és Efroszina Kovacseva 20, a Pécsi Fortuna-BAT-ból Arnold Anita 22, az Egri Freddy-Lendületből Szabó Ilona 30, a Szegedi Boszorkányokból Doina Rus 24 találattal) szerzett 20, vagy annál több gólt.
Aranykor volt ez, úton a a „Crème de la crème” felé…
A Tüvati-László Kórház SC bajnokcsapatának tagjai: Bauer Istvánné, Kövesi Gabriella – Horváth Tünde, Kalocsai Klára, Komáromi Katalin, Efroszina Kovacseva, Carmen Marinau, Mester Kata Olympia, Milassin Erzsébet, Molnár Anikó, Nagy Mariann, Paraoánu Aranka, Pribéli Judit, Ruff Szilvia, Schumi Dorottya, Sebestyén Györgyi, Stefán Krisztina, Szalma Rita, Szarka Éva, Tóth Judit és Vrábel Ibolya. Edző: Magyari László.
A bejegyzés készítése során forrásként használtuk Mester Kata Olympia szakdolgozatát (Testnevelési Egyetem), valamint az Arcanum digitális médiatárat.
