U17-es válogatottunk – a 2013-2014-es kiírással kezdődő szériában – sorozatban hetedszer, idősebb korosztályos válogatottunk pedig 2015 ősze óta ötödször kvalifikálta magát a leány labdarúgó Európa-bajnokságok elég szerencsétlenül Elitkörnek nevezett középdöntőjébe.
Úgy tűnik, megérte a ráfordítást, sikeres az a program, amellyel a Magyar Labdarúgó Szövetség a korosztályos fiúcsapatokkal azonos, valóban minden igényt kielégítő feltételeket biztosít az U17-es és az U19-es válogatott számára.
Mindjárt részletesebben is belepillantunk az eredmények mögé, de azért – már csak a realitás kedvéért is – ildomos a korábbi, pozitív mondathoz hozzátenni azt is: a középdöntőből viszont még soha nem sikerült még egy szinttel feljebb, a nagydöntőbe ugrani. Álltunk már nagyon közel a továbbjutáshoz, mint U17-eseink Belgrádban, az írek elleni ki-ki meccsen – de tény, nem sikerült.
Való igaz, ebben az UEFA is „bűnös”: az európai szövetség szakembereivel, tisztségviselőivel beszélgetve, én magam is többször felvetettem, ha a létszámot tekintve „csak” ugyanazt megkapná a leány U17 és U19, mint amit a fiúk kapnak a nagydöntőben, az óriási húzóerőt jelentene a női futballban és talán társadalmi nyitottságban is enyhén hendikepes Közép-Kelet-Európa számára. Én ezt sokkal fontosabbnak gondolom, mint egy második nemzetközi klubkupában gondolkodni.
Isten malmai azonban lassan őrölnek – ha egyáltalán került beléjük liszt – pedig a női tornák többségén tendencia a bővítés.
Nem azt mondom, hogy lehetetlen továbbjutni a hét csoport valamelyikének győzteseként a középdöntőből – ilyen sportember aligha mondhat – de azt igen, hogy minimálisan szerencse és egy, vagy két nagy bravúr is kell hozzá.
Ne legyen igazam, természetesen nagyon szurkolok majd tavasszal az U19-eseknek, de szinte csak akkor van esély, ha a csapat csoportelsőként jut tovább a selejtezőből – mint most az U17.
A televíziós közvetítés végén elhangzott, az első kalapban lesz a kiemelésnél a csapat – van rá esély, de ez sajnos nem ilyen egyszerű. Tizenegy csoportban hadakoztak a válogatottak a selejtezőben, a középdöntőben hét csoportba sorolják a 28 csapatot – csatlakozik a kiemelt Spanyolország és Németország, azaz, hat csoportgyőztes kap egy elvileg erősebb vetélytársat – persze nem mindegy, kit. Ezért volna nagyon fontos, hogy a 9 pont és a parádés gólkülönbség első kalapot érjen: utána kell a szerencse, meg legalább két bravúr.
Érdemes megnézni azért, hogyan szelte a habokat a korábbi évek selejtezőiben a két korosztályos válogatott hajója.
Szezon |
U17 |
U19 |
2013-2014 |
1. hely Izland előtt (jobb gk.)* |
3. hely, kiesés, Belgium, Töröko. m. |
2014-2015 |
2. hely Svájc mögött |
3. hely, kiesés, Belgium, Szlovénia m. |
2015-2016 |
2. hely Dánia mögött |
2. hely Németország mögött |
2016-2017 |
2. hely Lengyelo. mögött (r.gk.) |
7 ponttal 1. hely Dánia előtt |
2017-2018 |
1. hely Norvégia előtt (kap. gól n.) |
9 ponttal 1. hely Töröko., Skócia előtt |
2018-2019 |
2. hely Franciaország mögött |
2. hely Finnország mögött |
2019-2020 |
1 hely Lengyelo. előtt (kap.gól n.) |
7 ponttal 2. hely Dánia mögött |
*Lévay Andrea szövetségi edzővel
Az, hogy a válogatottaink az európai mezőny első felében tanyáznak, nem lehet kérdés. Választ arra érdemes keresni, benne van-e a csapatokban az előrelépés lehetősége – és ez már soktényezős egyenlet.
Nagy szerep juthat ebben a formálódó U15-ös válogatottnak, a kiválasztás alapjait szélesítő, a képzési deficitet csökkenteni igyekvő UEFA-MLSZ U14-es projektnek, a fiúk közötti minél bátrabb, hosszabb, gazdagabb játéklehetőségnek épp úgy, mint ahogy most, amikor hamarosan megkezdődnek a beszélgetések a jövő évi versenykiírásokról, a Kiemelt Képzési Központokról (elsősorban az Elitközpontokról) a beszélgetések, újra és újra fel kell tennünk a kérdéseket: jó helyen játszanak, elég minőségi játéklehetőséget kapnak-e korosztályos válogatottaink, az iskola, lakhatás, étkezés „szentháromsága” segíti-e őket abban, hogy a szűk nemzetközi elittel versenyképes labdarúgók legyenek.
Szerintem, így vezet út a 28-ból a 8-ba.