BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Válogatottaink / Hírek / Vágó Fanny százszoros válogatott lett
Vágó Fanny - Pádár Anita és Hummel-Smuczer Angéla után - a harmadik női futballistánk, aki 100-szoros válogatott lett (Fotó: mlsz.hu)

Vágó Fanny százszoros válogatott lett

A Dél-Afrika elleni, koraesti találkozón 100. válogatottságát ünnepelheti a magyar női futball kiemelkedő egyénisége, Vágó Fanny.
Az 1991-es születésű Fanny „még az előző évezredben”, otthon Szegeden kezdett futballozni. Már nagyon fiatalon felhívta magára a figyelmet azzal, hogy (a Kodály téri Általános Iskola csapatát erősítve) a nemzetközi szereplést is biztosító Fox Kids-kupa gólkirálya és győztese lett, majd a fiúk közül „kiöregedve”, játszott a Szegedi AK-ban is.

Nagy ugrást jelentett számára, hogy 15 évesen az ország akkori legjobb csapatába, a Kiss László által irányított Feminába igazolt. Fontos szezon az életében a 2006-2007-es, ekkor szerezte meg első bajnoki címét (olyan csapattársakkal, mint Paraoánu Aranka, Pádár Anita, Nagy Anett, Kanta Kriszta, Sebestyén Györgyi, Smuczer Angéla, Sümegi Éva, Szeitl Szilvia), méghozzá úgy, hogy a mezőnyjátékosok közül csak Sümegi Éva és Szeitl Szilvi játszott nála több meccsen a szezonban – a „kislány”, abszolút alapembernek számított. Magától értetődő volt, hogy 2007 tavaszán a szövetségi kapitány – aki történetesen az őt legjobban ismerő szakember, az édesapja volt – meghívta a válogatottba. Szencen, Szlovákia ellen debütált a magyar válogatottban, és jött utána futószalagon a többi meccs is.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre! 2007 nyarán, Németországban belekóstolt a légiós életbe, a TSV Crailsheim középpályása lett, majd onnan hazatérve a Győri ETO-t (2009 tavasza), utána pedig az MTK Hungáriát (2009-2014) erősítette. Turtóczki Sándor csapatában folytatta, amit a Feminában elkezdett: gyűjtögette a bajnoki címeket. 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, és 2013-ban is aranyérem került a nyakába, miközben – 2011 tavaszán – néhány hónapra kirándult Izlandra, a reykjaviki Thrótturba is. A következő, a 2013-2014-es szezonban „csak” ősszel játszott az MTK-ban, de így is teljes joggal tekinthetjük ismét magyar bajnoknak.

Különösen, hogy ezzel elképesztő „száguldásba” kezdett: 2014 márciusában Kolozsvárra, az Olimpia Clujhoz szerződve megnyerte a román bajnokságot és a kupát, de ugye, itthon is tagja volt a bajnok és kupagyőztes csapatnak. A következő évben – a 2014-2015-ös idényben – ismét román bajnok és kupagyőztes lett, miközben a tavasz már Ausztriában, a Sankt Pöltenben köszöntötte. Itt is bajnok és kupagyőztes lett a csapata, majd ezt a „jó szokását” megismételte 2016-ban, valamint tavaly, 2017-ben is. Ne feledkezzünk meg a gólkirályi címekről (2016, 2017) sem, de érdemes azért összeadni is: a 2013-2014-es szezon óta, a már befejezett négy idényben, összesen 12 országos bajnokságot és kupaelsőséget szerzett, ráadásul csapatával a legjobb úton halad az újabb duplázás felé.

A pályán elért sikerek mellett, tudatosan készül a jövőre is: A-licences edzői végzettséggel rendelkezik. Ilyen fiatalon, aktív – főként válogatott, külföldön futballozó – játékos, sem a férfi, sem a női mezőnyben nem büszkélkedhetett ilyen magas szintű tudással.
Miközben gratulálunk Fannynak, az eddig elért sikerekhez, a 100. válogatottsághoz, és bízunk benne, hogy játékosként még csak „középkorú”, még valamit említeni kell: bár a fő érdem természetesen az övé, nem szabad elfelejteni azt a támogató közösséget, elsősorban a családot, Fanny szüleit, testvéreit, akik nélkül ő talán futballista sem lett volna, mi pedig szegényebbek lennénk, egy lassan legendává váló labdarúgóval.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Finnországba utazik az U16-os válogatott

Az UEFA azzal is segíti a tagországok leány U17-es válogatottak minél sikeresebb szereplését az Európa-bajnoki ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.