BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Hírek a nemzetközi női labdarúgásból / Út Budapestre – kezdődik a küzdelem a “királykategóriában”
A wolfsburgi "Farkasok" Északról, Izlandról indulnak Dél, Budapest felé (fotó: facebook/VfL Wolfsburg frauenfussball)

Út Budapestre – kezdődik a küzdelem a “királykategóriában”

 A válogatott csapatok selejtezői után, ismét a kluboké a főszerep az európai női labdarúgás színpadán: ma rajtolnak az UEFA Női Labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának – ahogy a német nyelvű sajtó gyakran fogalmaz: a "királykategória" – küzdelmei.

Alkalmasint nem lehet eleget ismételni: a legjobbak útja Budapestre, a Groupama Arénába vezet, mi rendezzük majd 2019. május 18-án a sorozat idei kiírásának döntőjét.

Már az első, a szerdai játéknapon pályára lépnek a „mieink”, azok az alakulatok, amelyekben magyar lányok is vannak.

A sort – a földrajzi közelség és a létszám okán is – az osztrák bajnok és kupagyőztes SKN Sankt Pöltennel érdemes kezdeni. Úgy tudom, legalább száz magyar szurkol majd a „Farkasoknak”, akik között Vágó Fanny biztosan a kezdőcsapat tagja lesz, és ott van a keretben a sérüléséből felépülő Zágor Bernadett, valamint a fiatal Nagy Vanessza is. Nem kérdéses, hogy a két évvel ezelőtt, Cardiffban, BL-döntős francia Paris SG a továbbjutás esélyese, ennek ellenére bízzunk benne, hogy a „mieink” szoros meccset, vagy meccseket tudnak játszani – azután meglátjuk.

„Ezerrel” reménykedünk benne, hogy az idény májusban is finalista VfL Wolfsburg útja elvezet Budapestre: ehhez, Jakabfi Zsanettéknak ma Izlandon, Akureyriben, a Thór/KA ellen kell megtenni az első lépést. A német válogatott nemrég simán nyert Izlandon, ez mintának nem rossz – a zöld-fehérek számára esetleg az jelenthet kicsi nehézséget, hogy nem kezdődött még meg a Bundesliga, a csapat régen játszott éles tétmeccset.

Ne hagyjuk le a listáról a szerb bajnok, Szpartakot, se, amely a „másik” német csapatot, a Bayern Münchent fogadja Szabadkán. Vajda Orsiék hasonló helyzetben vannak, mint a Sankt Pölten, az ellenfél lényegesen esélyesebb, ennek ellenére – különösen hazai pályán, pontosabban az FK Bácska stadionjában – nagyon bízunk a jó meccsben és a szoros eredményben.

A lista végére hagytam a címvédőt, az Olympique Lyonnais-t, amely Norvégiában, Haugesundban, az Avaldsnes vendégeként lép rá a Budapestre vezető útra – sajnos, egyelőre Marozsán Dzsenifer nélkül.

A főtábla első fordulójának teljes programja IDE KATTINTVA olvasható.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

A “nagyágyúk” már a tavaszra készülhetnek

A nyolcból hét párban pályára léptek a csapatok szerdán, az UEFA Női Bajnokok Ligája 2. ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.