BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Vlogok és Blogok / Szerintem (Dénes András) / Női bajnoki mérkőzések, élőben, az M4-en

Női bajnoki mérkőzések, élőben, az M4-en

A nőifutball.com igyekszik minél több, a szakággal kapcsolatos hírről beszámolni, de – kár volna tagadni – számomra is az az igazi öröm, ha eredményekről, jó hírekről adhatok hírt. Különösen így van ez akkor, ha olyan fejlődésről számolhatok be, amelyet korábban – például, a fejlesztési program kezdetén – „álmunkban sem” gondoltunk.

Írtam már arról, elképesztően népszerűen az M4 sportcsatorna élő női labdarúgó-mérkőzés közvetítései. A bajnoki döntőt több mint százezer néző figyelte végig (itt a „végigen” van a hangsúly, az erre szakosodott cégek több adatot mérnek, ezek között man a műsort végignézők száma), és ugyanilyen kedvelt volt az MTK Hungária UEFA Női Bajnokok Ligája meccse, a prágai Slavia ellen.

A korábbi kedvező tapasztalatok sarkallták arra a sportcsatorna vezetőit, hogy már kevéssel a bajnoki döntő után jelezzék, a 2018-2019-es évben szívesen közvetítenének már „sima” bajnoki mérkőzéseket is.

Érdemes talán megállni, és külön is kiemelni: nem kell „könyörögni” a televíziónak, nem kell műsoridőt vásárolni, gyártási költséget fizetni – a sportcsatorna piaci alapon tervez, és azért közvetít, mert ez neki jó. Jó, mert magas a nézőszám: amint az kiderül, valamennyi sportágat figyelembe véve, a természetesen piacvezető OTP Bank Liga után mi következünk, a Jet-Sol Liga jön, jelentősen megelőzve például a (férfi) vízilabdát, lekörözve a (férfi) futsalt.

Szerintem nagy siker ez, és fontos rögzíteni, közös siker. Része van benne, aligha vitatható, a képernyőn szereplő játékosoknak, csapatoknak, része van a szakág egyik arcává vált Berkesi Judit népszerűségének, szakmai tudásának, de része van a liga gyengébb csapatainak – például az idei két újoncnak, a sokak által lesajnált St. Mihály FC-nek és MLE-nek is, ha másért nem, mert nélkülük nem lenne bajnokságunk. Minderre tekintettel hiszem, mondom, közös a siker és közös a felelősség. (Nem mellékesen, a televízió több tízmillió forintot fizet a Jet-Sol Liga közvetítési jogáért, ebből „élnek” a csapataink.)

Az M4 a nyári holtszezonban, jelezte, az őszi idényből négy vagy öt mérkőzést választ majd. A sportcsatornának mindössze három feltétele volt: alakítsunk ki egy „női bajnoki” idősávot, például csütörtökön este, főműsoridőben, kerüljenek ide a mérkőzések; az előző bajnokság legerősebb klubjai kerüljenek képernyőre, azok, amelyek a férfi futballban is márkának számító brandet képviselnek; a találkozókat erre alkalmas stadionokban rendezzük, megfelelő infrastruktúrával, villanyvilágítással.

Augusztus közepén, nem sokkal a bajnoki rajt után az M4 jelezte, öt találkozót (MTK Hungária – Ferencváros, DVTK – MTK Hungária, Ferencváros – Haladás, DVTK – Ferencváros, Ferencváros – MTK Hungária) kíván közvetíteni.

Az érintett csapatok közül a DVTK – valamint a két „tartalék”, a Haladás-Viktória és az ETO FC Győr – azonnal igent mondott, az MTK jelezte, annak, hogy Szőcs Rékáék az Új Hidegkuti Stadionban játsszanak, jelentős többletköltsége van, a Ferencváros pedig ígérte, megvizsgálja, hol tudna játszani.

A jogtulajdonos úgy vélte, reális a csapatok, a többletköltségre vonatkozó (a női meccseken egyelőre nincsen jegybevétel) aggálya, ezért úgy döntött, valamennyi pályaválasztó csapat költségtérítést is kap. (Ismét fontos kiemelni, a Diósgyőri VTK már a támogatás felvetődése előtt igent mondott.)

AZ MTK Hungária napokon belül jelezte, megvizsgált valamennyi körülményt, és vállalja, hogy a premiert jelentő, szeptember 20-i, MTK Hungária – Ferencváros mérkőzést (ez egyébként a MOL Vidi-BATE Boriszov EL-selejtező miatt valószínűleg 16 órakor kezdődik majd) az Új Hidegkuti Stadionban rendezi meg.

A Ferencváros viszont elzárkózott attól, hogy segítse a közös ügyet, mindkét, közvetítésre kijelölt meccsét a Kocsis Sándor Sportközpontban kívánja megrendezni – így az október végi Ferencváros – Haladás-Viktória, valamint az őszi zárást jelentő, decemberi, Ferencváros – MTK Hungária mérkőzés nem kerül majd képernyőre.

Ha a sportcsatorna nem kíván más meccset választani, „marad” három mérkőzésünk az őszre, ami arra azért alkalmas, hogy fordulópontról, áttörésről beszéljünk. Alkalmasint nem felesleges felhívni a figyelmet, még a férfi NB I, az OTP Bank Liga mezőnyében sem kerül minden csapat évi 4-5-6 meccsel képernyőre. Érdemes kiszámolni, a már említett nézettséget figyelembe véve, ez milyen, „forinthatosító” reklámértéket jelent.

Soha, senki nem mondhatja többé, hogy a női labdarúgás – piaci szempontból – értéktelen, hogy a szakág könyöradományokból él, semmit sem tud kínálni a támogatóknak.

Már, ha akar kínálni.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Roppant szomorú vagyok…

Önbizalom növelő, szép győzelmet aratott kedden, az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtező mini-tornájának rajtján szerény ...

1 Komment

  1. avatar
    Várkonyi Miklós

    Szakemberek számára a legtöbbet természetesen a meccsek meglátogatása nyújtja. A másik oldalon, a szurkolók számára a legizgalmasabb, legkoncentráltabb élményt a néhány perces összefoglalók adják (megjegyzem, a Jet-Sol Liga meccsösszefoglalói egyre profibbak). Valahol a kettő között van az élő televíziós közvetítés, amely amolyan "is-is, se-se" pont a skálán. Be lehet persze húzni a pipát, mert ez valóban a fejlődés jele…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.