BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A hazai utánpótlás / Nem csak az iskolaév, a női utánpótlás is rajtol a hétvégén
Az ifjúsági bajnokságban ebben a szezonban is nagy csatát vív majd az ETO és az MTK - de nem feledkezhetünk meg a Ferencvárosról sem

Nem csak az iskolaév, a női utánpótlás is rajtol a hétvégén

Szeptember első hétvégéjén – azután, hogy néhány előrehozott mérkőzést már le is játszottak – „hivatalosan” is megkezdődnek a 2018-2019-es szezon leány utánpótlás bajnokságai. A szövetség ebben az évben már három korcsoportban (U19, U16, itt két pályaméreten, valamint U14-ben) írt ki bajnokságot.

A két idősebb korosztályban a legerősebbek, valamint azok, akik ide akartak nevezni, kiemelt csoportban viaskodnak – itt játszanak a legjobbak, nekünk is erre érdemes fókuszálni.

Az U19-es bajnokságban a dobogóért a bajnok ETO, az MTK Hungária, valamint a Kókáról visszaérkezett fiatalokkal sokat erősödött Ferencváros indul harcba a legnagyobb eséllyel – a derékhadat pedig az Astra HFC, a MOL Vidi, a Kaposvári Rákóczi, a St. Mihály FC, a Debreceni LA, esetleg a Haladás-Viktória FC alkothatja.

A legerősebb kerettel továbbra is a címvédő, az ETO FC Győr várhatja a szezont. A Székesfehérvárra távozott Szalai Fanni helyett a Pécsről igazolt Peák Mercédesz és a fiatal (2004-es!) Borók Dorina lesz a két kapus, de érdemes talán inkább a mezőnyjátékosokra figyelni: Kelenföldi Petra, Kovács Laura, Csízi Fanni, Pacsuta Dóra, Ploner Szandra, Erdész Fanni, Feketevízi Tímea, Gaál Rebeka, Horváth Cintia, Bódai Viktória és Zsédely Réka közül mindenki korosztályos (vagy éppen felnőtt!) válogatott, de, ennyien egyszerre nem is „férnek el” a pályán, és akkor még nem is számoltuk a sajnos megsérült, keresztszalag-szakadást szenvedett Böcskei Nikolettet.

Hasonlóan erős az MTK Hungária kerete is, Schumi Dorottya csapatában a nyáron érkezett Kovács Eszter, Diamant Nikolett, valamint a korosztályba „beleöregedett” Pápai Emőke pótolja majd a Fehérvárra igazolt Jánosi Ninettát, és a ’99-eseket, Bodnár Biankát, Papp Adélt, Anda Letíciát, valamint Oláh Adriennt – bár a támadó számára már tavaly is főként a Jet-Sol Liga adott feladatot. A kék-fehérek között is majd’ csapatnyi korosztályos válogatottat találunk, a kapus Egri Réka, valamint Csolti Réka, Váradi Ráhel, Pápai Emőke, a balszerencsés csuklótörést szenvedett Stefán Bernadett, Czellér Dorottya, Dorner Dóra, Vígh Klaudia, Kovács Eszter, valamint a felnőttekhez tartozó Vasas Lea az Eb-keretek erőssége, de a fel nem soroltak között is találunk olyanokat, nem is egyet, akinek erre akár már ősszel esélye lehet.

A Ferencváros sem áll rosszul a korosztályba tartozó játékosokkal: Virág Réka és Halla Petra a kapuban, valamint Győrik Alexandra, Pusztai Sára, Hornok Réka, a felvidéki Nagy Viktória és a Kókáról visszaigazolt Nagy Virág, Róth Rebeka, Ott Eszter, Buzás Kata, Papp Luca kvintett kiváló brigádot alkot – még így is, hogy Vári Viki és Králik Fanni ma már más csapatot erősít.

Ha mindezek alapján valaki pontosabb tippet szeretne annál, mint, hogy ők harcolnak majd a dobogóért, én az MTK Hungária mellé tenném az obulust – egyszerűen azért, mert az a csapat csak az ifjúsági bajnokságra koncentrál majd, míg a két vetélytárs figyelme valószínűleg megoszlik a Jet-Sol Liga és az U19 között. A győriek esetében ez egy pillanatig sem lehet kérdéses, az ifik többsége már az első két fordulóban is főszerepet kapott a klub Jet-Sol Liga-meccsén. (Ha talán nem is az érmekért küzdve, de hasonló a MOL Vidi dilemmája is: nem hiszem, hogy Gajdóczi Tibor, ha rezeg a léc, kockáztatná a feljutás esélyét az U19 miatt.)

Az eggyel fiatalabb, az U16-os korosztályban is az ETO FC Győr a címvédő – de Keglovich Ferenc többségében 2002-esekből álló bajnokcsapatának legjobbjai kiöregedtek. Az ETO így is erős, Borók Dorinával, Maráz Mirával, a Hangyál-ikrekkel, Vida Boglárkával, Kovács Aidával, Rozs Fannival, és persze valószínű, hogy a dobogóért nagy harcban lesznek a zöld-fehérek (ebben ellenfelük lehet az MTK Hungária, a St. Mihály, a MOL Vidi, a kiskunfélegyháziakkal felturbózott Astra, esetleg a Haladás-Viktória is), de nagyon meg lennék lepve, ha nem a Németh Júlia által irányított Ferencváros nyerné 2019. júniusában az aranyérmet.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

A Ferencváros nyerte meg az U19-es bajnokság rangadóját

Ha a Jet-Sol Ligában nem is volt forduló a hétvégén, a korosztályos bajnokságok kiemelt csoportjaiban ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.