BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Kiemelt cikkek / NB II: Öt jelentkező az NB I-re?
A Soroksárnak meg kellett küzdenie a három pontért Hatvanban (Fotó: Horváth Réka / FC Hatvan)

NB II: Öt jelentkező az NB I-re?

A 6. fordulón, azaz nagyjából az őszi idény felén – máshogy fogalmazva, a bajnokság egynegyedén – van túl a női NB II mezőnye. A korábbi éveknél talán izgalmasabbak a meccsek, köszönhetően annak, hogy több lett az erős csapat.

A „legpesszimistább” számítás szerint is legalább öt olyan alakulat van, amely reálisan célozza meg a feljutást – ez persze amellett, hogy kiegyensúlyozottabb az élmezőny, ismételten felveti a Simple Női Liga létszámemelésének kérdését.

Hat forduló – bár a halasztott meccsek és a páratlan létszám miatt több klub még kevesebb mérkőzést tudhat maga mögött – azért elégséges arra, hogy nagyjából lássuk, mely csapatok nevét kell felírni ahhoz, hogy közöttük legyen az is, amelyik a következő őszön már az NB I-ben játszhat.

A Nyugati csoportban feltétlenül ilyen a Magyar Labdarúgó Egylet (MLE), amely a hétvégén az egyáltalán nem gyenge Zalaegerszegi TE ellen győzött idegenben, 7-0-ra. Rack Róbert csapatában az első két gólt horvát légiósok (Ivana Bojčić és Maja Joščak) lőtték, de a legeredményesebbnek a mesterhármast szerző Csorbai Nikolett bizonyult.

Nagy gólkülönbséggel nyert a MOL Fehérvár FC is – a Vidi az SC Sopron ellen győzött 14-0-ra. Ezen a meccsen Földvári Fannit (4), Szehofner Vivient (3) és Janus Izát (3) kell kiemelni a gólszerzők közül – ráadásul, utóbbi kettő nem is játszotta végig a találkozót.

Bármennyire hihetetlenül is hangzik, nem ez a 14 találat lett a forduló gólcsúcsa! A Puskás Akadémia még ennél is többet, 17-et lőtt a Balatonfüred ellen. A füredi mérkőzésen „természetesen” a góllövőlistát vezető Krascsenics Petra lőtte a legtöbb gólt (4), de csak eggyel maradt le mögötte Kovács Eszter és Palakovics Laura is. A meccs érdekessége, hogy az utolsó félórára, pályára lépett a Puskásban (az épp, hogy 15 éves, de azért kettőt vágó Nagy Lilit váltva) Halászi Kinga, akit ettől kezdve játékos-edzőnek titulálhatunk.

Az említett hármon kívül, csak egy meccsre került sor a csoportban: a Csepel USE Helly Panni duplájának köszönhetően, hátrányból fordítva, 2-1-re legyőzte a Pápai ELC-t.

A Szentlőrinc SE–Ajka mérkőzést péntekre, az Airnergy–2011 Champion-Metis találkozót október 21-re halasztották.

A Keleti csoportban folytatta imponáló szereplését a hat mérkőzésén 18 pontot szerzett Újpest FC. Kajdy Jankáék nem csak két győzelmet arattak négy napon belül, de előbb 9 gólt lőttek a BVSC-Zuglónak, majd 8-at a Vasasnak. A lila-fehérek már 43 rúgott gólnál járnak, ez ugye valamivel több, mint a meccsenkénti hetes átlag. (Ha ragaszkodunk a matematikához, levesszük a 43 gólból a Gyula elleni, „játék nélküli” hármat, marad a 40 öt meccsre, ami éppen nyolcas átlag.)

A „forduló rangadóját” Hatvanban játszotta a helyi alakulat és a Soroksár SC – bár a szezon előtt, aligha gondolta bárki is, hogy Ónodi Vanesszáék érintettek lesznek bármely „forduló rangadóján”. Szoros eredményt hozó, nagy csatát vívott a két csapat, még akkor is, ha a vendégek nagy fölényben futballoztak, erősebb csapatot alkotnak, és a két alakulat közül csak az egyik gondolhat arra, hogy a szezon végén az Újpest vetélytársa legyen. Sokáig nem született gól, azután az 55. percben Váradi Ráhel egy szöglet nyomán a léc alá vágta a labdát. Vágó Fanny csapata kevéssel a lefújás előtt, a góllövőlistát vezető Fogl Katalin találatával duplázta meg előnyét.

Idegenben győzött – de, tulajdonképpen a papírformát igazolva – a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari Nagymágocson győzött (Nagy Panna és Tóth Cintia góljaival) a helyi csapat ellen, amely egyébként az előző fordulóban éppen Nyíregyházán, a Szparihoz hasonlóan, erős Nyírség vendégeként aratott bravúrgyőzelmet.

„Beindult” a Kazincbarcika SC is, amely a legutóbbi két fordulóban hat pontot gyűjtött. A Monori SE elleni 2-0-s sikerből a házi gólkirály, Balogh Dominika, valamint Debreceni Orsolya vette ki góllal a részét.

A Keleti csoportban is két meccset kellett elhalasztani, a Vasas–Cigánd mérkőzést jövő kedden, a Szolnoki MÁV–Nyírség NSC találkozót december 6-án játsszák.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

NB II: Keleten kinyílt a gólzsák

A Női NB II Keleti csoportjában, kinyitotta a gólzsákot az Újpest FC, a Soroksár és ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.