BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Kiemelt cikkek / NB II: Már öt pont az Újpest előnye

NB II: Már öt pont az Újpest előnye

A Női NB II Keleti csoportjának hétvégi rangadóján – fordulatos, jó mérkőzésen – nem bírt egymással két, a dobogóra hajtó csapat, a Metis NFC és a Monori SE. Urbán Anett góljával a hazai, fővárosi csapat szerzett előnyt az első negyedóra végén. A Monor azonban jól küzdött, majd Sass Viktória és Nagy Viktória góljaival fordított, már győzelemre állt. A Viktória, vagyis a győzelem azonban nem sikerült, mert a koránt sem NB II-es képességű Urbán Anett a 60. percben megelőzte a védőjét, elpöckölte a labdát Bakó Dóra elől és egyenlített.

A döntetlen igazából egyik csapat számára sem rossz eredmény, de szétrázta az élbolyt. A „menetrendszerű” győzelmet arató Újpest 19-0-ra nyert Hajdúszoboszlón – Benkő Mónika öt, Nagy Alexandra négy, Kajdy Janka és Dencz Orsolya három-három gólt szerzett – és már a vesztett pontokat nézve is öt pontos előnnyel száguld a mezőny előtt.

A Metis és a Monor döntetlenje jól jött a Nyíregyháza Spartacusnak is, amely a Vác-Deákvár elleni – a vártnál, a papírformánál lényegesen nehezebb – győzelemmel tapad az élmezőnyre. A Szpari kétszer vezetett, a váciak kétszer egyenlítettek – a győztes gólt a 84 percben lőtte Tóth Cintia.

Szép győzelmet aratott a REAC-Femina, amely Boda Dzsenifer mesterhármasának is köszönhetően, 5-1-re nyert a Gyömrő ellen, valamint a Nyírség NSC is, amely a góllövőlistán is az élre álló Nagy Panna mesterhármasával, 4-0-ra győzött a Vasas KLA ellen.

 

A Nyugati csoportban az Airnergyt, a listavezető MLE-t, valamint a MOL Fehérvár FC-t kell elsősorban dicsérni. A továbbra is százszázalékos baranyai gárda 9-0-ra verte meg a Kelen-Soroksárt, a gólkülönbsége már 65-1, mégsem „dőlhet hátra”. Ott liheg a nyakán a csepelieket Pécsi Dóra három, Szabó Bernadett és Földvári Fanni két-két találatával, valamint Szehofner Vivien góljával 8-1-re legyőző Vidi, valamint a balatonfüredieket magabiztosan, 5-1-re legyőző – itt Kovacsics Laura duplázott – Airnergy.

Eddigi jó szereplése alapján meglepetés, hogy a tavaly még sereghajtó, idén eddig száguldó FC Ajka „csak” remizett a ZTE ellen (0-0). Döntetlen lett a még nem említett két meccs is (Ziccer NLSE–Sopron 2-2, és Mosonmagyaróvár–Pápa 1-1) – talán nem túlzás, hogy a négy csapat közül egyik sem lehet igazán elégedetlen.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Az UEFA Női Bajnokok Ligája a nagyok játszótere…

Három mérkőzés maradt mára az UEFA Női Bajnokok Ligája 2. fordulójának visszavágói közül. Az a ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.