BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Pályán az amatőrök is / NB II: Lépéselőnyben a St. Mihály FC
Szélpál Nóra lőtte a rangadó egyetlen gólját

NB II: Lépéselőnyben a St. Mihály FC

Az NB II Nyugati csoportjában a PMFC-Kereszteslovagok csapata idegenben, Zalaegerszegen tudott győzni, és ezzel megszilárdította helyét a tabella élén. A meccs egyetlen gólját a télen, a fővárosból érkezett Titi Hajnalka (Hajni is a „Buzsáky alomban”, a Grundban nevelkedett, mint például Pinczi Anita) szerezte, a 67. percben.

Tekintettel arra, hogy a csoport másik szombati meccsén a Balatonfüred 2–2-es döntetlent játszott Nagykanizsán a Ziccer ellen (G: Kunics, Vizi, ill. Ferencz, András), a Videoton FC pedig szabadnapos volt a hétvégén, a pécsiek előnyhöz jutottak a csoport aranyérméért vívott harcban. A pályán persze bármi, bárhogy alakulhat, de a papírforma azt ígéri, ha Eigner Eszterék nem kapnak ki a Húsvét utáni hétvégén, Fehérváron, a Sóstón, megnyerik a csoportot.

A Keleti csoportban egy kaptafára készültek a meccsek: nyert a vendégcsapat, méghozzá kapott gól nélkül.

A két, nyíregyházi érdekeltségű meccsen ez nem számít meglepetésnek, a tabellán jobban álló csapatok húzták be a három pontot (Monor–Nyíregyháza Spartacus 0–5, G: Kovács A. 2, Bornemissza, Boros, Balogh; Nyírség NSC–Airnergy FC 0–2, G: Pável 2), a Kelen SC viszont háromesélyes meccset veszített.

Ha a zuhogó esőben a Keleti csoport rangadóján a játék színvonala nem is volt NB I-es színvonalú, le a kalappal a játékosok lelkesedése, akarása, a meccs izgalma előtt. Nem volt a pályán olyan játékos, aki ne tudta volna, csak a győzelem számít jó eredménynek a párbajban, és ennek megfelelően, nyílt sisakkal, bátran futballozott mindkét csapat a felfokozott hangulatú meccsen. Ha Könczey Zsoltot, a Kelen edzőjét megkérdezi majd bárki, miért veszített a csapata, miért került lépéshátrányba a szegediekkel szemben, alighanem a legtriviálisabb válasz a legpontosabb: nem tudtak gólt lőni, és úgy, egy jó csapat ellen még pontot szerezni is nehéz, nyerni pedig egyenesen lehetetlen.

Pedig, voltak helyzetei a zöldeknek (is), a kapufák festéke is kopott kicsit mindkét oldalon, gólt azonban csak a St. Mihály szerzett, az U17-es elitkörre készülő Szélpál Nóra 22 méteres átlövéséből.

A St. Mihálynak jelenleg 33 pontja van, a hátralevő öt mérkőzése pedig: Eger o, Monor i, Nyírség NSC o, Nyíregyháza Spartacus i, Airnergy i. A Kelen SC 28 pontos, hátránya a vesztett pontok tekintetében „csak” 2 pont, de a Szpari elleni, elmaradt nyíregyházi túra sem lesz sétagalopp. A Kelen SC hátralevő hat mérkőzése: Airnergy i, Nyíregyháza Spartacus i, Eger i, Monor o, Nyírség i, Nyíregyháza Spartacus o.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

NB II: Hatpontos meccset nyert meg a PMFC-Kereszteslovagok

Az NB II első tavaszi hétvégéjén a Nyugati csoportban játszottak rangadót: a nem is titkoltan, ...

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.