BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Pályán az amatőrök is / NB II: Győzelemmel mutatkozott be a pápai csapat
Balatonfüreden, győzelemmel mutatkozott be az NB II-ben, a Pápai ELC-Nyárád

NB II: Győzelemmel mutatkozott be a pápai csapat

A papírformát igazoló eredmények születtek a női NB II második fordulójában – bár, a különbség azért több mérkőzésen is, nagyobb lett a vártnál. A Nyugati csoportban például a négy vesztes egyike sem tudott gólt szerezni – beigazolódni látszik, és óva inti a győzteseket, hogy ezekből a meccsekből nehéz kalibrálni a jobbak játékerejét.

Keleten – két meccsel a háta mögött – a Kelen SC, a Nyíregyháza Spartacus, a Monori SE és az Airnergy FC százszázalékos, Nyugaton viszont csak két csapat, a MOL Vidi és a ZTE, illetve ide kell számítanunk az első fordulóban szabadnapos Pápai ELC-Nyárádot is.

Kezdjük a körsétát Keleten, ahol már szombaton lejátszották a „forduló rangadóját”, a Kelen SC–Újpest FC találkozót. A két csapat augusztus közepén a Förch Női Magyar Kupában találkozott (11-1), most jóval szorosabb volt a csata, Bernhardt Bernadett gyors gólját (6.) Gyenes Adrienn még a szünet előtt (43.) megtoldotta még eggyel, azután ez a 2-0 lett a végeredmény is.

Sok gólt hozó mérkőzést játszott a Szolnok Fanatic és a két, bajnokesélyes fővárosi csapattal lépést tartó Nyíregyháza Spartacus (4-9). A négy hazai gólon „testvériesen” osztozott meg Vágó Anikó és Urbán Viktória, míg a győztesek közül – ezen a héten is – Urai Biankát kell kiemelni, aki három gólt lőtt.

Szűcs Éva remeklésének köszönhetően, szép győzelmet aratott a Nyírség NSC a Kőbányáért Egyesület vendégeként. Az 5-1-es sikerből mesterhármassal vette ki a részét a nyíregyháziak legjobbja.

Őrzi hibátlan mérlegét (a bajnokság mellett a kupát is ide számíthatjuk!) a Monori SE, amely a váciak első hazai mérkőzésén, Nagy Viktória duplájával és a nyáron Dunaújvárosból érkezett Sass Viktória góljaival nyert 3-0-ra.

Győzött, méghozzá roppant simán az Airnergy is, amely az 1. FC Femina ellen nyert 5-0-ra. Csorbai Nikolett duplájával, már az első negyedóra végére 2-0-ra vezettek a zöld-fehérek, ezzel alkalmasint el is dőlt a meccs.

 

A Keleti csoportban a MOL Vidi és a Zalaegerszeg is simán, gólzáporos mérkőzésen győzött. A székesfehérváriak közül „természetesen” Trampler Kinga lőtte a legtöbb gólt, ötöt, a többi tíz gólon viszont tíz (!) játékos osztozik – remek csapat, és a cserékkel edzői teljesítmény is.

Az egerszegiek is elosztották egymás között a Ziccer NLSE ellen lőtt hét gólt – csak Marsai Niki duplázott, pedig az egykori válogatott védő az első félidőben még nem játszott.

Ebben a csoportban külön is ki kell emelni a szimpatikus soproni csapat fölényes, 9-0-s győzelmét az újonc Ajka ellen. Szemernyi kétségünk sem lehet, a hat gólt szerző Grubits Daniella jelentős erősítés a soproni csapat számára. Kár lenne egyébként, ha az ajkaiak elkenődnének a súlyos vereség után, el kell valahonnan indulni, bele fognak rázódni – de, a kupameccsen, a Balatonfüred ellen például kifejezetten ügyesen játszottak.

Még egy meccsünk maradt, az újonc Pápai ELC-Nyárád első NB II-es mérkőzése, és mindjárt első győzelme, Balatonfüreden (0-3). Pődör Ákos csapatának góljait fiatal játékosok, Marton Viktória, Török Patrícia és Pődör Patrícia szerezték.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Vasárnap egyik hazai csapat sem tudott nyerni az NB II-ben

Három mérkőzés maradt vasárnapra a női NB II nyitófordulójában. A mosonmagyaróvári MTE 1904 és az SC ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.