BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Pályán az amatőrök is / Ezüstfenyő a tél slágere Újpesten és Sopronban
A Nyugati csoport második helyén telelő soproniak (Fotó: facebook/archív)

Ezüstfenyő a tél slágere Újpesten és Sopronban

A hétvégével tulajdonképpen befejeződött a női NB II 2018-as, őszi idénye. Nyugaton és Keleten is egy-egy elmaradt meccs (Ziccer NLSE-PMFC, szombaton, valamint Kőbányáért-Vác Deákvár vasárnap) vár már csak ránk.

Mindkét csoportra igaz, hogy az előzetesen is a legesélyesebbnek ítélt csapat szerzett az „első félidő” végére előnyt, de Nyugaton érdemes kiemelni az SC Sopron váratlanul jó szereplését is.

Az utolsó őszi fordulóban, a Keleti csoportban játszottak rangadókat – mindjárt kettőt is. A Kelen SC a vártnál talán nagyobb különbséggel, 8-2-re nyert a Monor ellen. A listavezető játékosai közül Bernhardt Bernadett, Haraszti Fanni és a csereként beállt Balázs Eszter szerzett kék-két, Kókány Regina és Gyenes Adrienn egy-egy gólt, míg a vendégcsapatból Pirót Terézia és Tenczel Csilla volt eredményes.

A szezon végén oroszlánkörmeit villogtató Nyírség NSC megnehezítette ugyan Újpesten a lila-fehérek dolgát, de gólt csak Kajdy Janka lőtt, ezzel nyert a tavasszal még élvonalbeli csapat, amely az első két forduló két vereségét feledtetve, hétmeccses győztes szériában van.

Az Airnergy már pénteken este pályára lépett, a fővárosiak (a két KK, Kókai Krisztina és Kaiser Karina dupláival) 4-0-ra nyertek a Vágó Anikó nélkül játszó Szolnok ellen.

Megszerezte első pontját a Vác-Deákvár, Telek Árpád csapata a Feminával remizett. A rákospalotaiak Jakab Zsófi és Titi Hajnalka góljaival, szűk félóra után 2-0-ra vezettek, de a hajrában szárnyalt a váci csapat, Gáspár Anikó pedig két gólt szerezve egyenlített. A csoportban már csak a Kőbányáért Egyesület „pontatlan”, de vasárnap – éppen a váciakat fogadva – még javíthat.

A Nyugati csoportban a „világ szeme” a Sopronon volt. Horváth Gábor csapata – a papírformát igazolva – nyert is 5-0-ra a PMFC ellen (G: Páli, Grubits 2, Sábján 2) és ezzel „belátható távolságban”, egymeccses különbséggel, hárompontos hátrányban várja a MOL Vidi mögött a tavaszi rajtot.

Az 1-1-es döntetlennel tulajdonképpen jó eredményt ért el a mindig szimpatikusan játszó Ziccer NLSE Pápán. Szollár Bernadett, a vendégek rutinos csatára lőtte a meccs első gólját, erre válaszolt a 16 éves, pápai Szalay Júlia.

Első győzelmét szerezte, méghozzá a szomszédvár Balatonfüred ellen, az FC Ajka. A vendégek 4-2-re nyertek, góljaikat Bozsoki Klaudia, Ferencz Brigitta, valamint a duplázó Szabó Adrienn szerezték. A hazai csapatból Tömböl Piroska, és a korosztályos válogatott Vojnity Nóri talált be Hidi Jennifer kapujába. Tény, a Füred csak 1 pontot szerzett ősszel, de ettől függetlenül roppant szimpatikus, ahogy többségében már nem is tinédzser játékosai élvezik, ünneplik a futballt…

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

NB II: fókuszban a győztes nyíregyházi csapatok

A női labdarúgó NB II hétvégi fordulójára visszapillantva, a Keleti csoportban elsősorban a nyíregyházi csapatokat ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.