BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Hírek a nemzetközi női labdarúgásból / Egyelőre még “egységben az erő”

Egyelőre még “egységben az erő”

Az idei, a kijevi Bajnokok Ligája-döntő az utolsó a sorban, a következő esztendőtől már – ismét – más városban rendezik majd a férfi- és a női bajnokok tornájának fináléját. Ennek fő „haszonélvezői” mi magyarok vagyunk, hiszen így lettünk a 2019-es UEFA Női Bajnokok Ligája döntőjének házigazdái – Magyarországon jelenleg nincsen olyan stadion, amelyben a férfi torna végjátékát meg lehetne rendezni.

Nyilatkozott egyébként Aleksander Ceferin, az UEFA szlovén elnöke is az ügyben, aki azt emelte ki, a női döntő, pontosabban a női futball bőven van már olyan erős, hogy saját jogán, egyedül is emlékezetes, minden igényt kielégítő meccset rendezzen.

De, itt Kijevben most még az „egységben az erő” a jelszó, az UEFA együtt promótálja a két eseményt, bár talán azzal sem árulok el nagy titkot, hogy van az a taxisofőr és rendőr, akinek továbbra is újdonságot jelent, hogy a nők is futballoznak.

A következő napokban, bőven lesz még alkalmam beszámolni róla, hogyan vette be Kijevet a futball, és ebben mekkora szerep jut a lányoknak. A Majdanon, amelyet a kolostorok mellett talán azok is ismernek Kijevből, akik nem jártak még az ukrán fővárosban, óriási szurkolói zónát építettek, és ide csábítottak számos hajdani veretes futballsztárt egy kis bemutató játékra: a vegyes csapatokban helyet kaptak női ászok is, például az immár anyuka Celia Sasic, vagy a női BL-döntő „arca”, az ukrán Ija Andruscsak.

Ha már az „egységben az erőnél" tartunk, a sajtóközpontban – ahol azért egyelőre többségükben olyan újságírók kopácsolták a klaviatúrát, akiknek van némi elkötelezettsége a női futball iránt – parázs vita bontakozott a két nem kupagyőztese pénzdíjának összevetése kapcsán.

Az UEFA 250 000 eurós, azaz, mintegy 80 millió forintnak megfelelő „bónuszt” ajánlott fel az OL-Wolfsburg párharc győztesének – a férfi Bajnokok Ligája nyertese, azaz a Liverpool FC, vagy a Real Madrid, ennek a 250-szeresét kapja, 57 millió eurót.

Van némi összehasonlítási alapom, a tenisz az egyetlen sportág, amelyben – a 70-es évek második felének, és elsősorban Billie Jean Kingnek köszönhetően – azonos a férfiak és a nők díjazása. Az amerikai kosárlabda, valamint a futball „ragaszkodik” a legnagyobb különbséghez: amíg például a női futball világbajnoka 2 millió dollárt kapott, az, aki idén nyáron megnyeri a férfi vb-t, hússzor ennyit kasszíroz.

Nyilván érthetőek, és egy bizonyos mértékig el is fogadhatóak azok az érvek, amely az érdeklődés, valamint a generált bevételek eltérő nagyságrendjét citálják.

De, akinek magyarázni kell a szolidaritás és a közös érdek lényegét, alkalmasint semmit sem ért a női futballból.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

A “nagyágyúk” már a tavaszra készülhetnek

A nyolcból hét párban pályára léptek a csapatok szerdán, az UEFA Női Bajnokok Ligája 2. ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.