BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Válogatottaink / Hírek / Eb-főpróbát tart az U17-es válogatott
Fotó: facebook/Deli Anikó

Eb-főpróbát tart az U17-es válogatott

U17-es válogatottunk, amely a legutóbbi két kiírásban sok örömet szerzett a szurkolóknak, szeptember 20-26-a között, Macedóniában játssza majd Európa-bajnoki selejtezőjét. Schumi Dorottya csapatára ezúttal, vagy ezúttal is, nagy csaták várnak, a házigazda macedónokon kívül ugyanis mindhárom csapat – a franciák, a bosnyákok és persze mi is – elitkörös volt tavasszal. (A selejtezőből a csoportok első két helyezettje, valamint a négy "legjobb harmadik" jut majd tovább a tavaszi folytatásba.)

Válogatottunk ma, valamint csütörtökön, a Törökország elleni felkészülési meccsekkel tart főpróbát a selejtező előtt. A lányok 17 órakor, a „visszavágón” pedig 11 órakor lépnek pályára az óbudai, III. ker. TVE pályán – reméljük, az ömlő eső is megkönyörül rajtuk.

Az U17-es válogatott kerete: Halla Petra (Ferencvárosi TC), Török Noémi (Astra HFC) – kapusok. Fördős Beatrix (Haladás Viktória FC), Ott Eszter (Ferencvárosi TC), Buzás Kata (Ferencvárosi TC), Róth Rebeka (Ferencvárosi TC), Mészáros Eszter (St. Mihály FC), Kelenföldi Petra (ETO FC Győr), Ploner Szandra (ETO FC Győr), Vojnity Nóra (Balatonfüredi FC), Czellér Dorottya (MTK Hungária FC), Pápai Emőke (MTK Hungária FC), Székely Zsuzsanna (MOL Vidi FC), Fülöp Helga (ETO FC Győr), Papp Luca (Ferencvárosi TC), Zsédely Réka (ETO FC Győr), Török Lilla (St. Mihály FC), Nagy Vanessza (SKN St. Pölten), Vigh Patrícia (St. Mihály FC) – mezőnyjátékosok.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

Kedden, Kozármislenyben, Horvátország ellen játszik az U17-es válogatott

Folytatja a felkészülést a szeptember közepén, Macedóniában rendezendő Eb-selejtező mini-tornára U17-es válogatottunk. A Schumi Dorottya ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.