BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / A Jet-Sol Liga hírei / “Az orvosok azt mondták, hogy legalább egy évig nem fogok tudni focizni, és jó lenne, ha soha többet nem futnék ki a pályára”

“Az orvosok azt mondták, hogy legalább egy évig nem fogok tudni focizni, és jó lenne, ha soha többet nem futnék ki a pályára”

Sajnos egyre gyakoribbak a súlyos sérülések a női futballban – elég arra gondolni, hogy csak a válogatott-közeli játékosok közül Nagy Ági, Farádi-Szabó Edina, Diószegi Fanny, vagy éppen Szélpál Nóri is majd’ egy évet kénytelen kihagyni – de a szegedi Cselenák Kinga traumája a szokásosnál is jobban „megfogta” a női labdarúgásunk közösségét. Mégsem elsősorban ez, hanem a vajdasági kislány (a hozzám hasonló öregember, már bátran mondhat ilyet) varázslatos személyisége az oka, hogy kerestem, kíváncsi voltam rá, hogy van – hogy azután a tapasztalataim közkinccsé válhassanak.

Bármilyen triviálisnak is tűnik a kérdés, elsősorban arra vagyok kiváncsi, hogy vagy? Főként: a lelked hogy van?

A körülményekhez képest jól vagyok. Rengeteget fekszem, de napról napra igyekszem egyre többet járkálni, most már mankóval is. A sérülés után pár napig nagyon fájt a lábam. Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat. Szerencsére ez már enyhült, fekvő helyzetben, egyáltalán nem érzek semmit, viszont mankózás után fájnak a varratok és a bokám. Egyelőre még sajnos nem tudok ráállni a jobb lábamra. Lelkileg is nagyon megterhelő egy ilyen sérülés. Lehet, hogy még jobban, mint testileg. Az első pár napban fel sem fogtam, hogy mi történt velem. Szerencsére a családom, a csapattársaim és a barátaim folyamatosan bent voltak, vannak velem a kórházban. Kissé magunkra is haragítottuk a nővéreket, mert reggeltől estig mindig van nálam valaki. Előfordult, hogy egyszerre heten-nyolcan is voltak nálam a kórteremben, amit nem is lehetne. Ugyanakkor nekem ez nagyon kellett, nagyon fontos.

Akkor a társak, a barátok „munkája” szinte ugyanolyan fontos a gyógyulásod felé vezető úton, mint az orvosoké.

A többiek, a társaim, a családom tagjai folyamatosan tartják bennem a lelket, nem hagynak szomorkodni, és így sokkal könnyebb minden. Néha este, amikor egyedül maradok, akkor rossz, mert elgondolkozom rajta, hogy mi lesz a következő egy évben. Mivel az orvosok azt mondták, hogy legalább egy évig nem fogok tudni focizni, és jó lenne, ha soha többet nem futnék ki a pályára. Nekem már most nagyon hiányzik a csapat, az edzések, Misi, és tudom, hogy én is nagyon hiányzom nekik. Nekem a csapat a második családom, ezért mindent meg fogok tenni azért, hogy minél hamarabb vissza tudjak térni közéjük.

Bár kerülgetem a forró kását, de azért – mi történt pontosan?

A sípcsontom és a szárkapocscsontom is eltört, tehát teljes lábszártörést szenvedtem. Túl vagyok három műtéten. Először egy fémrudat tettek be a sípcsontomba. Sajnos fellépett műtét után egy olyan komplikáció, ami csak az esetek 1%-ában szokott előfordulni. Emiatt fel kellett nyitni a lábamat, és napokig nyílt sebekkel feküdtem. Ezeket a sebeket később le is kellett zárni. Ez volt a másik két műtétem. Azóta egyre jobban érzem magam, minden nap gyógytornázok, és egyre többet mozgok. Az orvosok azt mondták, hogy 6-12 hónap múlva, attól függően, hogy milyen gyorsan gyógyulok, távolítják majd el a fémrudat a lábamból.

Beszéljünk egy kicsit a civil életedről is: azt mennyire befolyásolja a sérülés?

Jelenleg testnevelő-edző szakon tanulok a szegedi József Attila Tudományegyetemen. Már csak elméleti vizsgáim maradtak, amiket le tudok tenni a vizsgaidőszakban, szerencsére gyakorlati vizsgáim nincsenek, mert azokat nem tudnám teljesíteni. Emellett idén szeptemberben elkezdtem egy OKJ-s gyógymasszőri tanfolyamot. Az ottani tanáraim is teljes mértékben támogatnak, és utólag pótolhatom a vizsgáimat, beszámolóimat, amikor már képes leszek erre. Így szerencsére a tanulmányaimat csak kis mértékben befolyásolja ez a sérülés. Ha minden igaz, akkor szerdán engednek ki a klinikáról. Először hazamegyek a családomhoz pár napra, de a jövő héten már jövök is vissza varratszedésre, és itt is maradok Szegeden, hiszen be kell mennem az iskolába, illetve folyamatosan gyógytornára kell járnom, hogy minél hamarabb felépüljek.

Aki elolvasta Kinga gondolatait, maga is biztos lehet benne: a betegünk remek ember, olyan, akit bárki a barátjának, társának kíván. Persze, őszintén remélem, Kinga valóban vissza tud majd térni egyszer a pályára – de, most még neki sem szívesen mondanám, nem ez a lényeg. Biztos vagyok benne, valamilyen módon évekig, évtizedekig szereplője, részese lesz a női futballunknak. Nem azért, vagy nem csak azért, mert ő szeretné.

Nekünk van rá szükségünk.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

U17-es és U19-es csapatunk is “csak” harmadik kalapos az elitkör sorsolásán

A november 23-i, pénteki napot érdemes vastag betűvel beírni a női futballt kedvelők naptárába – ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.