BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Pályán az amatőrök is / Augusztus utolsó hétvégéjén rajtol az NB II
A MOL Vidi fiataljai esélyesként kezdik a szezont a Nyugati csoportban (Fotó: molvidi.hu)

Augusztus utolsó hétvégéjén rajtol az NB II

Augusztus utolsó hétvégéjén – ha, nem is teljes fordulóval, mert a Ziccer NLSE és a Balatonfüred nagykanizsai mérkőzését a vendégek kérésére elhalasztották – rajtol a másodosztályú bajnokság.

A benevezett 19 csapat két csoportot alkotva – a Nyugati-csoport lett páratlan, itt szabadnapos is lesz minden fordulóban – két teljes kört, összesen 18 fordulót játszik. A 18. forduló után a két bajnok párviadalában dől el, melyikük jut fel közvetlenül a Jet-Sol Ligába, illetve melyik „pótvizsgázik” ezért az élvonal 7. helyezettjével.

Az NB II-ben – ha más okból is mint a Jet-Sol Ligában – is sokat változtak nyáron a keretek, így nem könnyű megtippelni, kik lesznek a befutók. Mindenesetre, úgy látszik, a Keleti csoportban két budapesti gárdának, az egyaránt sokat erősödött Kelen SC-nek és Airnergy FC-nek van a legnagyobb esélye a bajnoki címre – ha viszont azt nézzük, kik harcolhatnak a dobogóért, a Nyíregyháza Spartacus, és a Monori SE mellett említeni kell két olyan gárdát is, amely tavaly nem volt NB II-es: a nevek alapján még mindig ígéretes Újpest FC-t, valamint – rossz kuparajtja ellenére – a BLSZ nagypályás bajnokságát százszázalékos teljesítménnyel megnyerő Szolnok Fanaticot.

A Nyugati csoport favoritja az aranyról tavasszal csak „rosszabb benyúlással” lemaradt MOL Vidi FC. A székesfehérvári csapat is erősíteni tudott nyáron, a régi-új játékosok közül Jánosi Ninetta és a kapus Szalai Fanni jelentős pluszt adhat, de a Vidi igazi ereje ma az edző, Gajdóczi Tibor, és az a munka, amit a lányokkal elvégeztet.

A MOL Vidi mellett – szerintem – a zalaegerszegiek számítanak majd a csoport erősségének, és Nyugaton számítok meglepetésre, az egyik észak-nyugat magyarországi csapat rakétázására is.

A Keleti csoport nyitófordulójának programja IDE KATTINTVA olvasható.

A Nyugati csoport nyitófordulójának programja IDE KATTINTVA olvasható.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

NB II: fókuszban a győztes nyíregyházi csapatok

A női labdarúgó NB II hétvégi fordulójára visszapillantva, a Keleti csoportban elsősorban a nyíregyházi csapatokat ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.