BIGtheme.net http://bigtheme.net/ecommerce/opencart OpenCart Templates
Gyorshírként
Kezdőlap / Hírek a nemzetközi női labdarúgásból / A világbajnokság, és az európai dominancia
A brazilok is közel álltak ahhoz, hogy bejussanak a negyeddöntőbe

A világbajnokság, és az európai dominancia

Nyolc csapatra csökkent a világbajnokság eredetileg huszonnégy válogatottal rajtolt mezőnye. Matematikailag természetesen nem igaz a mondat, de sok tekintetben igen: most vagyunk a torna derekán, az első olyan megállónál, ahol érdemes mérleget vonni.

Figyelve a nemzetközi sajtót, sokan megteszik ezt – az egyik amerikai oldal például három lehetőséget kínál, mit a legfontosabb kiemelni az eddig látottakból: az európai dominanciát, a VAR-szerepét, illetve Marta roppant emocionális „búcsúbeszédét” – a legtöbb szó azonban arról esik, hogy Európa, amely hét csapattal van jelen a legjobb nyolcban, végérvényesen átvette-e a hatalmat a női futball elitjében?

Mielőtt megpróbálnék válaszolni a kérdésre, alkalmasint fontos rögzíteni: a világ női labdarúgásának modern korszakában, mondjuk az 1999-es vb óta eltelt húsz évben, soha nem mondhattuk azt, hogy Európa ugyanolyan domináns a női labdarúgásban, mint a férfi futballban.

Az persze világos, hogy a jó csapatok létszámát tekintve senki sem versenyezhetett a mi földrészünkkel. De, ha a legszűkebb elitet néztük, Észak-Amerika (a USWNT és Kanada), Ázsia (Japán, Észak-Korea, Ausztrália, korábban Kína) legalább olyan potenciált jelentett, mint az elsősorban a németek vezette Európa.

Ma, az a kérdés, hogy azok a fejlesztési pénzek, amelyek a legutóbbi vb óta a szakágba áramlottak, átrendezték-e, pontosabban eltolták-e ugyanúgy az erőviszonyokat Európa felé, mint ahogy azt a férfi labdarúgásban is láttuk a nyolcvanas években, illetve azóta. (A férfiaknál igazából csak Dél-Amerika lehetett korábban is Európa valós vetélytársa, a pénz és a játékstílusok változása azonban hátrébb szorította a szubkontinenst.)

Én úgy gondolom, – a nyolcból hét negyeddöntős európai ellenére – ma még korai volna az erőviszonyok megváltozásáról beszélni. A nyolcaddöntőben kiesett csapatok közül a tizenegyes-párbajban búcsúzó Ausztráliának, a hosszabbításban elbukó Brazíliának, vagy a roppant balszerencsés körülmények között halálos tust kapott Japánnak is reális esélye volt a továbbjutásra, és annak ellenére, hogy a rendes játékidőben kapott ki, ide sorolhatjuk Kanadát is. (Illetve, az objektivitás kedvéért, ide kell számítanunk az európai kiesőt, az amerikaiakkal nagy csatát vívó Spanyolországot is.)

Minderre tekintettel, elitváltásról, teljes európai dominanciáról nem is beszélnék. Reálisabbnak tartom továbbra is azt a megközelítést, amelyet a világbajnokság előtt is írtam: kibővült a világ elitje, a korábban a legjobbaknak számító csapatok mellé felzárkóztak újak is – amelyek egyébként valóban európaiak.

Érdemes megnézni azt is, hogy az ebben az évtizedben rendezett három női labdarúgó-világbajnokságon mely országok jutottak a legjobb nyolc közé. Négy ország – azaz a mezőny fele, az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Anglia, talán nem véletlenül a világranglista első négyese – mind a három tornán, 2011-ben, 2015-ben és 2019-ben is (legalább) negyeddöntős volt. Japán (2011, 2015), Ausztrália (2011, 2015) és Svédország (2011, 2019) kétszer, Brazília (2011), Kína (2015) és Kanada (2015) egyszer-egyszer került a legjobbak közé.

Ha megnézzük, döntő többségében ezek a csapatok szerepelnek jól Franciaországban is – talán a kínaiakat éreztem kicsit halványabbnak a többieknél. (Itt érdemes rögzíteni azt is, egyelőre úgy tűnik, Afrika nem tud lépést tartani az erősebb földrészekkel.)

Ezekhez, a hagyományosan erős országokhoz csatlakozik az idei tornán Norvégia (a kilencvenes évek egyik nagyágyúja), valamint a két „újonc”, Olaszország és Hollandia.

Utóbbi kettőben közös, hogy sok pénzt áldozott az utóbbi években a női labdarúgásra, színvonalas, sikeres fejlesztési programmal büszkélkedhet – ennek eredményét látjuk most. A hangsúlyok persze különbözőek lehetnek az egyes országokban. Amíg Hollandiában a válogatott élvezett kiemelt figyelmet (és a bajnokság, a klubok fejlesztése háttérbe szorult), addig Olaszországban a lehető legoptimálisabban oszlott el a költségek viselése: amíg a válogatott csapat kiemelt támogatása szövetségi feladatot jelentett, a klubok az olasz futball nagyágyúi, a Juventus, a Milan, a Fiorentina és a többiek kenyerét eszik.

Érdemes egyébként a hét, a negyeddöntőbe jutott európai válogatottat, de akár földrészünket még képviselő Spanyolországot és Skóciát is górcső alá venni.

Ha a földrajzi elhelyezkedést vizsgáljuk, szembeötlő Nyugat-Európa és a hagyományosan erős északi országok (Svédország és Norvégia) dominanciája. Közép- és Kelet-Európa egyetlen válogatottat sem tudott küldeni Franciaországba – még Svájcot, vagy Ausztriát sem.

Ha a vb-résztvevő európai országok bajnokcsapatait nézzük, ez Angliában az Arsenal, Skóciában a Rangershöz kötődő Glasgow City FC, Hollandiában a Twente, Franciaországban az Olympiqe Lyonnais, Spanyolországban az Atlético Madrid, Németországban a VfL Wolfsburg, Olaszországban a Juventus, Norvégiában a Lilleström, Svédországban pedig – kakukktojásként – a Piteå, de az ezüstérmes az IFK Göteborg lett. Mind-mind erős férfiklubok női szakágai.

Rólunk Denes Andras

avatar
Sokan kérdezik, miért nem szeretik, miért nem támogatják többen, jobban, a női labdarúgást? A mi válaszunk erre az, azért, mert még nem voltak olyan szerencsések, hogy megismerhették… Aki pedig szeretne olyan szerencsés lenni, az aligha találhat jobb partnert, mint a NŐIFUTBALL.COM

Ezt már olvastad?

NB II: Jól sikerült az éllovasok hétvégéje

A női NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában a tabella első felében tanyázó csapatok megszilárdították ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.